2010. okt. 27.

Gyógyuló

A pszichológusom (khm... igen, most van egy ilyen affektálós hajlengetés) azt mondja nekem mindig, hogy szerinte fan tasz ti kus nő vagyok. Jó van na, tudom, hogy ez a dolga, mert neki kell engem erősíteni, de a technikáját akkor is nagyon bírom. Először jól meggyúrja az embert, szépen leomlasztja a védőfalait, aztán bedob egy ilyen csali falatot.
Egy akármilyen hétköznapon ezt a mondatot meg se hallod. Hallod persze, de nem úgy igazából. A füled hallja, belül nem hallod. Csak akkor hallasz ilyeneket, ha ezt is érzed. Különben mosolyintasz, legyintesz, és kész. Mikor azonban az érzések mélyére mész valakivel (amit én speciel nem szoktam csinálni), akkor bejutnak a vékonyodó falak résein ezek a szavak. Elkezded hallani (a szíved hallja), ahogy mondja, hogy légy büszke magadra, mert más ember mindennek a felétől megroppanna, te meg tehetséges, szép, okos, blablabla (igen, ez is az ön!el!nem!fogadás tünete, mikor a saját értékeid fölött így átblablázol) ember vagy. Hogy tanul tőled ő is- ezt mondja. Hmmm... mit is? Furcsa egy eset lehetek, nyilván, hehe. És persze eszedbe sem jut közben, hogy emberként tanul tőled, hanem csak addig jutsz el, hogy mint ESET lehetsz számára érdekes.
Nem baj.
Röpülsz.
És a harag is mintha engedne.
Mintha a nap is sütne, pedig valójában az eső esik.
Eszedbe is jut valami. Ráírsz egy régi ismerősre, aki amúgy meg olyan okos és klassz ember, hogy  nem is mered mérni magad hozzá, mert mindig azt gondolod, hogy mindaz, ami a te fejedből kipattan, az csak valami különös véletlen szerencse lehet, de bezzeg MÁSOK (például ő), ők aztán tényleg tehetségesek. Szóval írsz neki, mert rég beszéltetek, és ahogy megy a szó ide- oda, eszedbe jut valami (persze véletlenül), ami remek ötletnek tűnik. Írod neki, mutatod, mire gondolsz, közben persze biztosítod, hogy nem kell részt vennie benne, nem haragszol, ha nem (mintha már előre a "nem"re készülnél), de nézze meg a témát, mert ő ért ehhez, és ha úgy véli, hogy...Induljunk el együtt!- mondod neki egy nagy levegőt véve. Persze még hozzáteszed (hogy biztosítsd magad egy esetleges elutasítás esetére), hogy nem kell igent mondani, csak ha hisz abban, hogy ez jó ügy. És akkor ő azt mondja- írja: hiszek benned. Érted? Ezt így.
Te, ott a képernyő előtt nem tudod elképzelni, hogy ez a mondat egy ilyen ragyogó- esős napon mekkora adag orvosság.
Én sem tudom elképzelni. Mert azt sem sejtettem, mennyire beteg vagyok.

3 megjegyzés:

Mammka írta...

Hmmmmm! Nagyon is ismerős....:(

stali írta...

Dehogy vagy beteg. Csak nem szokványos. És bizony sokan szeretnek ezért, aki vagy. Nem lehetne, hogy Te is, egy picit, magadat? Mert megérdemled, ugyebár.
De az a zacskó só a rizs helyett tényleg azt kéri: lassíts. Nem kell sokat, csak rangsort állítani, mi az, amit KELL, mi az, ami várhat. Ez neked a nagyon nehéz. Mert mindent, és egyszerre, és azonnal. Mert fantasztikus nő vagy. Valóban.

D. írta...

mammka: :-(

stali: Köszönöm :-) Mindenesetre jó így, hogy segít valaki elrendezni a dolgokat. Menjetek terapeutához! Nekem 20... 30 év kevés volt, hogy egyedül rendet rakjak. Aki kívül van a körön, és tudja, mit kérdezzen, sokkal hamarabb célhoz ér, mint ha az ember a saját démonaival hadakozik. Egyedül nem győzhetünk, mert nem látunk tovább az orrunknál.

Related Posts with Thumbnails