Zsiga föstő fest

Most mondjam azt, hogy már egy ideje minden azon munkálkodik, hogy rosszul érezzem magam? Hogy tegnap este kilyukadt a kazánunk, ami azt jelenti, hogy kb. 150 000 Ft kellene, hogy tudjunk fűteni? Hogy fogalmam sincs, hogy oldom meg. Ez már itt tényleg sok nekem.
Ma van az utolsó nyugodt napom a héten, holnaptól hajtás- szerintem be sem jelentkezem- majd hétvégén tanfolyam. Igen, végül úgy döntöttünk, hogy a tanfolyamot meg kell csinálni. Bobi miatt elsősorban, másrészt azért, mert munkát ad a kezembe. De hogy kazán miből lesz?

Azért van jó is. Könyves Vasárnap volt nálunk. Programok, kézműveskedés, nyüzsi. 

Szeretem ezt. Szeretem, hogy a gyerekeim szeretnek olvasni és érdeklődnek a világ dolgai után. 

A legfőbb meglepi mégis egy gyönyörűséges előadás volt arról, hogy hogyan lettek színek a világban...

Hogy a sok szörnyeteg (a mumus, a lidérc, a zöld lific és mind az összes többiek) éppen olyan félősek és szomorúak, mint kicsi Zsuzsi, akit a felnőttek halálra rémítettek. Magányosak ezek a szörnyek, mert minden gyerek retteg tőlük. 

Csak kicsi Zsuzsi nem, aki legyőzi a félelmét, hogy megvigasztalhassa őket.

Arról is szólt a mese, hogy nem kell másnak mutatnunk magunkat, hogy barátokra leljünk, mert biztos van valaki, aki éppen olyannak akar szeretni, amilyenek vagyunk.

Egyszerűen elbűvölt a mese, a zene, a hangulat, ez az apró kis bábművész, akinek a hangja olyan szépen kifejezett minden érzést. Köszönet az élményért  a Tintaló Társulásnak. Ismét egy szelet Kecskemétből ( a világból), amit eddig nem ismertünk. Jól elraktározzuk a fejünkben, hogy ők is vannak, és szeretjük őket. Hátha találkozunk még dolgozhatunk együtt velük.

Ps: A hetem tehát elég zsúfolt lesz, a tanfolyam és egyebek miatt pedig erőteljesebben építem a másik blogot. Mindenkinek, aki segít az ismertségben, és blogokon, iwiwen, akárhol terjeszti, előre is köszönet érte. Terveim vannak vele, de ez a legkevesebb. Bobi is egyedül van, és már vele én is. Minél több emberrel tudunk tapasztalatot cserélni, a köd annál gyorsabban oszlik. Föstöm én is színesebbre az életünket...

Padkázzunk!

Ismered azt, amikor sietnél, vagy csak szeretnéd, hogy "normálisan" jussatok el valahová, a gyerek meg minden padkára felmászik, képtelen a járdán menni, inkább csak a szélén egyensúlyoz? Sőt, azt élvezi, ha kis kőpadkák sorakoznak, ő pedig azokon szökdécselhet végig. Neked persze égnek áll a hajad, hogy mikor bicsaklik meg a bokája, és amúgy is: MENJEN NORMÁLISAN!
Mer' mit szólnak különben?
Remek. Nézzük akkor, miért is rosszalkodik az a gyerek, ha folyton- folyvást dorgálást kap érte? Szereti, ha noszogatva és szidva van? Ez így nem logikus.
El kell fogadni, hogy alapvetően ROSSZ gyerek talán nincs is- illetve bizonyos életkor alatt nincs. Vannak szörnyű dolgaik a srácoknak, de azoknak a bajságoknak mindig oka van. Miért is akarna egy kisgyerek direkt rosszalkodni, mikor a végén úgyis ő szorul? Semmi érdeke nem fűződik hozzá, hogy kitoljon veled. Jó. Akkor miért NEM TUD normálisan menni (csendben lenni, rendet tartani, figyelni az órán, nem beleszólni a mondandódba, nyugton ülni vendégségben, vigyázni a holmijára, észrevétlen maradni a templomban, szépen írni, stb.)? A kulcsszó ott van, hogy nem tud. Nem tud, mert szüksége van rá, hogy (padkázás témánál maradva) az érzékeit trenírozza, egyensúlyozzon, billegjen, ezzel mintegy tesztelve és edzve magát. Nyilván a felnőtt azért nem teszi mindezt, mert már nincs szüksége erre a mozgásra, és nem is emlékszik, hogy valaha mennyire fontos volt neki.
"Jól van, jól van, akkor csinálja otthon, ahol nem látják, de ITT ne! Ne, mert bámulnak, és amúgy is sietni kell iskolába- haza- boltba- valahova."
Nem. Csinálja most, itt, otthon, mindenhol!
Figyelem a gyereket, mikor elfárad, mennyire esik le a székről. Felállítom és játszunk. Fogd meg a jobb kezeddel a bal térdedet, bal kisujjal jobb füledet, jobb sarkaddal bal térdedet, stb. Énekeljük és mutogassuk a dalt :

A fejem, a vállam, a térdem, a bokám,
térdem a bokám,
térdem, a bokám,
fejem, a vállam, a térdem, a bokám,
orrom, a fülem, a szemem, a szám.

Egyre gyorsabban éneklünk és mutogatunk.
Nagyon nehéz, mégis utána a gyerek szeme újra csillog, és tud figyelni. Pihent. Pihen akkor is, mikor rajzol, színez (ez is megfigyelés, bár még régebbről, és nincs egyeztetve szakirodalommal).

Megértve a dolog fontosságát, azt mondom, mozogjon mindig a gyerek- legfőképpen reggel, hisz az iskola eleve ellenkezik egy gyerek életritmusával. 9 óra körül a legaktívabb az agyunk, ehhez képest viszont (mi) 6- kor kelünk, és 8- kor már teljesíteni kell a fiúknak. Kis segítséggel talán mégis elérhetem, hogy mire beérnek, valamelyest működjenek az érzékeik (vagy legalábbis jó hangulatuk legyen).
Már írtam, hogy a héten háromszor busszal jövünk Kecskemétre. Ennek köszönhetően nem késünk el (autóval rendszeres rohanás és stressz a reggeli indulás), és az iskoláig van egy negyedórás sétánk.
Azt mondom, minden padkán egyensúlyozz végig- akár foghatod a kezem, hogy könnyebb legyen. Itt egy sor elhagyatott ülőke- lépegess rajtuk, majd az utolsónál ugorj, amilyen messze csak tudsz. Most számoljuk a lépéseket, minden ötödiknél tapsoljunk. Számoljunk egyesével, és a minden kerek tizesnél guggoljunk. Ugráljunk fél lábon nyolcat egyik, négyet a másik lábunkon, majd kezdjük újra.
Csak vonalakon lehet menni, figyeljük a járda repedéseit, és járjunk rajtuk. Ha másfelé visz az ő utuk, mi szökkenjünk újabb repedésre, ami elvezet az iskoláig.
Hosszan elnyúlik a suli kerítése, hát mássz föl, és egyensúlyozz ott a sarokig! De csak azután, hogy gesztenyét gyűjtöttünk. Azt mondom, anyának 8 gesztenyéje van (keresd meg nekem), Bobinak néggyel több. Keresd meg azokat is! Kérdéseim: Mennyivel több, mennyivel kevesebb, mennyi van összesen, stb.
Észre sem vesszük, hogy beértünk a suliba.
Jó lett volna megörökíteni a hitetlenséget az arcukon, mikor először hallották a számból, hogy szeretném, ha padkáznának.
Miiii??? Anya megőrült? Nos, gyakran érzem közel magam a megőrüléshez, és gyakran annak is tűnök, de már cseppet sem érdekel. Belefáradok lassan, hogy még a szokásokkal is törődjek, így hát padkázás, szökdécselés, tapsolás kíséri a reggeleket. Hozománya a megengedő (biztató) viselkedésnek, hogy megtudtam egy titkot. Egy olyan infót, amit mi, felnőttek csak emlékeinkből túrhatunk elő: Padkázni NEHÉZ.
Nekem elmondták a fiúk. Megtiszteltek vele, hogy elmondták. Én pedig nem kérdeztem meg normális felnőtthöz méltón: Akkor miért csináljátok? A válasz ugyanis magától értetődő: Mert muszáj.


Kép: Szegedi Katalin

Egobook & Őszi lapbook

Elmaradásom a lapbook, melyet, ahogy már írtam is, Virág ötlete nyomán készítettem, immár másodjára.
Az első még múlt héten készült, és önmagukról készítették a fiúk.
Információkat gyűjtöttek az alábbi módon:

Kerestünk egy pici fotót róluk, ezt ragasztották a könyv egyik oldalára, majd ez alapján egy önarcképet rajzoltak a túloldalra. Ez utóbbi borzasztóan vicces volt nekik, rengeteget nevettek, amíg elkészültek.
Másik rajzolós feladatuk egy családkép készítése volt, majd egy igen bonyolult faladat következett. 15 pozitív, és 15 negatív belső tulajdonságot írtam nekik egy kartonra, 5x1- es fülecskékbe. Ezeket kis füleket szétnyírták, majd szét is válogattuk őket aszerint, hogy jó, vagy rossz tulajdonságok álltak rajtuk. Munka  közben megbeszéltük, melyik mit jelent, és elgondolkodtunk, melyikükre mi igaz közülük. Nehéz volt megérteni, hogy nem muszáj mindet érvényesíteni magukra, hanem nyugodtan tolják el, amit nem tudnak használni. Utána elkészült a két kis zseb, amiket felragasztottunk, és a tulajdonságokat elhelyeztük bennük.

Az utolsó feladatnál írni kellett. A lap bal oldalán olyan fontos infók vannak, mint nevem, lakhelyem, szüleim neve, iskolám, születési adataim, majd a jobb oldalon a gyerek számára igazán fontos dolgok (talán olvasható valamennyire), a kedvenc ital, étel, szín, forma, évszak, állat, stb, s a legnehezebb kérés: a legszebb emlékem.
Megoldották persze ezt is, és tudom, nagyon egyszerűnek látszik, de bizony mire mindent kivágtak, válogattak, rajzoltak, kb. 60 percet áldoztak rá.

Nagyon kedves nekik a lapbook, szívesen nézegetik, olvassák, ezért ma belevágtam egy sokkal komolyabba a természetismerettel kapcsolatosan (ha húzgálták volna a szájukat, biztos nem vergődök egy órát az előkészítéssel). Bizakodtam, hogy ez is érdekelni fogja a társaságot, és szerencsére végül nem kellett csalódnom. /Nagyfiam már nem készített ilyet, de a feldolgozott tananyag egy részét ő is most tanulja, úgyhogy velünk ismételt, míg kavicsokat festett a nagy, közös asztalnál./

 Témánk az ősz volt, valamint a növényi részek, szárak, virágok, illetve a rovarok fejlődése.
Alapformának őszre jellemzőt választottam, így lett Ákosnak egy dísztök- stilizáció, Bobinak pedig egy alma.

Első feladatként a hónapokat írtam le szépen, egymás alá. Segítségükkel átvettük az évszakokat, és azt, hogy melyik hónap melyik évszakhoz tartozik, majd kiszíneztük az őszi hónapokat.

Ezután kaptak két egyforma kartonlapot, melyen mindenféle képek voltak. Kiválogattuk, hogy szerintük mely képek kapcsolhatók az őszhöz. Itt azután felmerült sok dolog: Az őszi munkálatok, a gyümölcsök, az időjárás, az öltözködés, stb. Megkértem őket, hogy nyírják és színezzék ki a kiválasztott képeket, majd a tasakokat ragasszák fel, és tegyék bele a őket.
Amíg ők ezzel foglalkoztak, a legnagyobbal átvettük a gombákat, zsurlókat, fenyőt, tölgyet, egyebeket, amiket mostanában tanultak.
A kicsik bekapcsolódtak a gombánál, így- bár ők még nem tanulták- könnyedén odaírták a részeket a megfelelő helyre. Persze csak azután, hogy az előre- általam- megrajzolt gombát felragasztották. Összeszedtünk gondolatban néhány ehető, és néhány szintén ehető, ellenben mérgező fajtát, majd önállóan beírták a növényi részeket a képbe.

 Természetesen ezután fordult a feladat, és most- a virágos növénynél- a részek elnevezése mellé kellett arányosan egy képet rajzolniuk úgy, hogy az írás, és a kép egymás mellé passzoljon.
Bobi még emlékezett rá, hogy néhány perccel ezelőtt a fásszárú és lágyszárú növény felragasztásához ő egy hagymás virágot gyűjtött, így ezúttal is egy hagymásra esett a választása. Micsoda szerencse, hisz így legalább megbeszéltük, hogy miért van hagyma, és hol van ahhoz képest a gyökérzet.
Az utolsó feladat talán szükségtelen is volt, hisz még sem a másodikos, sem a negyedikes nem tanulta (vagy mégis?), de belevettem, mert annyiszor szóba került közöttünk, hogy ideje volt tisztába tenni.

A rovarok teljes átalakulása varázslatos és izgalmas. Tegnap még hatalmas, szőrös hernyókat mászatott magán a fiam, ma pedig megtanulta, lerajzolta, hogyan lesz belőlük pillangó, katica, rózsabogár vagy más rovar.

Mértem az időt. Másfél óra intenzív munka volt ez mindenféle nyafogás vagy jogos fáradtság nélkül. A fiúk élvezettel dolgoztak és tanultak, ami szerintem nagy dolog ennyi időn át. Bobi egyetlen hibát sem ejtett, míg írt, s ez önmagában is csoda. Legnagyobb örömöm, hogy végig motivált és figyelmes maradt. Nyilvánvaló, hogy a gyakran váltakozó és sokféle tevékenységnek köszönhető ez a siker. Mert az volt- siker a javából. Egy remek vasárnap délután.

Azt már el se mondom, hogy múltkor kiderült, hogy a könyvtárunkban rengeteg kölcsönözhető hangoskönyv van. Ma, a lapbook után-heverészés, pakolgatás közben- fejeztük be a Pál utcai fiúk meghallgatását, melyhez két hétvége kellett. Remek szórakozás, feltétlen próbáljátok ki! Jövő héten hozzuk az Egri csillagokat, ami Nagyfiamnak kötelező olvasmány idén. Mielőtt csalásra gondolnátok, már mondom is, hogy nem olvasás helyett, hanem mellett fogjuk hallgatni.Még az is lehet, hogy ebből is készül majd egy jó kis lapbook.

A tanulás öröm is lehet

"Legelőször is szemléletbeli változásra lenne szükség. Tudnunk kell, hogy a gyermeknek rossz ez az állapot, szenved tőle és semmi köze az akaratához. Boldogan teljesítené a vele szemben támasztott követelményeket, ha tudná. Senkinek nem jó a sikertelenség. A felnőtt ember sem tud könnyedén megbirkózni vele. Hogyan lehetne ezt elvárni egy kisgyermektől, akinek még fejletlenek a problémamegoldó stratégiái? Ki járna be szívesen egy olyan munkahelyre, ahol nem tudja elvégezni a rábízott munkát, ráadásul még el is marasztalják a kollégái előtt? A gyermekek nem mondhatják, hogy "nem csinálom tovább". Még ha meg is fogalmazzák ezt szóban vagy egyéb tünetekben, környezetük nem veszi figyelembe tiltakozásukat. A kisgyermek nem érti, mit akarnak tőle, csak érzi, hogy valami nincs rendben."

Köszönöm, köszönöm Kulcsár Mihálynénak, hogy megírta ezt a könyvet, az Ötpöttynek, hogy hozzájuttatott, és a fiamnak, hogy ilyen különleges gyerek. Ha ő egy átlagos fiú lenne, valószínűleg soha nem kezdtem volna el foglalkozni a figyelemzavaros állapottal, így viszont kiderült, hogy borzasztóan érdekel. Magamban meg is ígértem neki, hogy minden erőmmel segíteni fogom, hogy jóvátegyem a mulasztást, amiért eddig nem vettem észre a problémáit. A könyv tegnap óta a letehetetlen kategóriába lépett nálam, és amolyan heuréka élményekkel bombáz. Jelenleg azt gondolom, sok- sok szülőnek legalább egy kivonatot kellene ismernie belőle, hogy időben felismerje- elfogadja, hogy igenis, a gyerekének gondjai vannak, ehhez mérten másként kell őt elfogadni, elvárásokat támasztani irányában. Megkockáztatom, talán minden gyereknél elkél ez a fajta fejlesztés, amit a módszer kínál. Az a fajta fejlesztés ez, ami akkor sem árt, ha nincs rá szükség. Látva a gyakorlatokat, régi drámás múltammal már keresgélek mögéjük olyan játékokat, melyek még érdekesebbé tehetik a kicsiknek a mozgást.

Ps: Azt hiszem, fogok nyitni itt a blogon egy olyan aloldalt, amely a figyelemzavarral foglalkozik, és ahová  olyan játékokat gyűjtök össze, amiket bárki játszhat a gyerekével, és amikkel erősíteni tudja az ő készségeit.
Ehhez persze kell itt egy kis átalakítás, melyet egy dizájnváltással is szeretnék egybekötni.