2009. máj. 10.

A pille szárnya

Ah, micsoda két nap!
Már élnem sem kellene, vagy legalábbis félholtan feküdni az ágyamban két napig, én meg éberen hallgatom a madarak ordibálását a nyitott ablakon át.
Azt mondhatom, amit tegnap Ákos fiam rikkantott talpig sárba burkolózva a Pilis tetejében: Anya, imádom a munkádat!


Sikerült bejárnom az ország két (majdnem) legszebb vidékét, gyűjteni néhány érdekes embert, és adni olyan élményeket, amikről tudom, hogy örök nyomot hagynak azokban, akik velem voltak.
Ott van mindjárt a péntek kint a bugaci pusztaságban. Ott van mindjárt Varga Mihály (örökre jegyezzük fel ezt a nevet), aki képes volt 40 városi vagányba beakasztani a szót, és megmutatni nekik, hogy a világ minden aprócska pontjaélményeélőlénye tiszteletet és megbecsülést érdemel. Képes volt lehasaltatni őket a fűbe, hogy ott vizsgálgassák a talpunk alatt nyüzsgő apró társadalmat, mert "az ember szakítson egy pillanatot arra, hogy a füvek közti életet megnézze, hisz az ott mozgolódó élőlényekben ugyanaz az élet lobog, mint az emberben". Aki a mindennapjait kipödrött bajuszban, és pitykés mellényben tölti. Nemcsak ismeri, de éli is az ősök életét. Akinek az iránytűje a kecskebőr dudája. Azzal mutatja az utat, és mesél, mesél a régi világról úgy, hogy a szánk is tátva marad tőle.
Mit is lehet ezután adni még annak a sok nyüzsgő emberpalántának? A kérdés itt az, ha már kora délelőtt ilyesmi éri őket, akkor tudjuk- e az egész napot ennek szellemében egésszé kerekíteni. Ha igen, hálásak lehetünk jószerencsénknek, munkánknak, tehetségünknek.

Jegyezzük meg aztán, hogy mily csodás dolog a következő hajnalon másik ötven olyan picinkét látni, akik eddig még tán nem is beszéltek egymással, hisz az, hogy valakik egy iskolába járnak, még nem jelent barátságot. Látni az együtt küzdésüket, az összetartásukat- ez ám a felemelő pillanat! Látni, ahogy a nyolcadikos erőn felül segíti a kicsit, hogy az átjusson a csúszós szakadékon. Tolja, húzza, magyarázza, aztán fent megáll, és ámulva nézi a Pilis ragyogását. Elfelejti egy percre a telefont, az mp3- mas lejátszót, az elpiszkolódott márkás cipőt. Visszanéz, és elégedetten nyugtázza, hogy többre képes, mint amit valaha gondolt magáról. A plázák világában nehéz elhinni, hogy a Rám szakadékon is át tud jutni. Ül azután a grillsütő mellett, már menni is alig bír, mégis erősebb a lelke, mint akkor volt, mikor előző este ágyba bújt.

Külön köszönet azért a beszélgetésért, ami akkor kerül képbe, mikor már csak zsibbadtan ül az ember a buszon, várva, hogy elnyúlhasson otthon az ágyában. Ilyenkor megeshet, hogy valaki beszél hozzád, akiről eddig azt hitted, egy tanár talán... és hát a tanárokra viszonylag kevés idő jut egy ilyen napon; ilyenkor a gyerek számít. Ülsz csak, ő meg társalogni akar. Eleinte nem könnyű, de egyre érdekesebb, már nem ragad a szemed, csevegtek mindenekről. Nem, nem tanár, de megszállottja a munkájának, ide csak véletlenül került. Mesélsz neki a terveidről, később cseréltek névjegyet, hogy keressed, segít pénzt szerezni, pályázni, mert hát a legeslegjobb az lenne, ha mindaz, amit csinálsz, minél több gyereknek elérhető lenne. A táborok, erdei iskolák, kirándulások, és a sok ötlet, amit még szeretnél megvalósítani. Azt mondja, szereti, ha valaki hisz abban, amit csinál. Arra gondolsz, te is szereted a hiszést. Hinni minden napban. Hinni abban, hogy értelme van annak, hogy itt vagy a földön. Elvégre ha egyetlen repkedő pillangónak fontos szerepe van, akkor neked is kell, hogy helyed legyen. Úgy bizony, Varga Mihály belemuzsikálta a fejedbe egy nappal korábban a megingathatatlan hitet, hogy fontos minden szárnylebbentésed.

Aztán végül megjegyzed a nemtanárnak, hogy régről, nagyon régről még emlékszel azokra a nevekre, amiket említett ma délután. Hallottad még gyerekként apád szájából azokat a neveket. Mert hogy ki vagy te? És kinek a lánya? És akkor mondod. Neki pedig úgy akad benn a hangja, ahogy a tiéd akadt el a kecskedudától. Persze, hogy ismeri, hisz jóban voltak, együtt akarták megváltani a világot úgy húsz évvel ezelőtt.
Együtt hittek abban, hogy minden pille röpke élete mázsás súllyal fordítja tovább az élet kerekét.

5 megjegyzés:

Hawah írta...

Nagyszerű volt ezt olvasni!

cesztina68 írta...

szeretem olvasni, amit írsz, különösen, amikor így írsz....köszönöm

Doris írta...

Hawah: :-)
Cesztina: Köszönöm. Nem is gondoltam, hogy te még itt vagy :-) Ezer éve nem olvastam felőled.

Banyuc írta...

Ige nagyon jó volt, beleborzongtam. Köszi Doris és igaza van Ákosnak!

cesztina68 írta...

Végig itt voltam, és olvastalak mindig, csak nem írok....

Related Posts with Thumbnails