2011. márc. 20.

Szőröstül- bőr nélkül

Nem vagyok eltűnve egyáltalán, csak nagyon dolgozom. Nevet is azért váltottam, mert a másik oldalt már a saját nevemen üzemeltetem. Mindegy, "dorisos" bejegyzés mostanság ritkábban van.
Azért van olyan gondolat, ami nem fér oda. Ami túlságosan privát. 

Mondjuk a próbatételekről.

Micsoda lelki gyakorlat lehet a kutyám például- ez valami elképesztő. Rengeteg dolgot át kell mostanában értékelnem általa és naponta százszor s megfordul a fejemben a kérdés, hogy vajon mire készít fel most ez a helyzet. Mert az bizonyos, hogy nem önmagáért való. Ennek a kutyának már rég nem kellene élnie, ő pedig mégis itt van mellettem, hogy segítsen engem.
Tanulok tőle és általa.
Önfegyelmet, áldozatkészséget.

Soha életemben nem ápoltam senkit.
Soha nem kellett a saját iszonyomat, félelmemet, viszolygásomat legyőzni egy másik élőlény érdekében. Eddig.
Az történt, hogy a drága Lala nagyon beteg lett úgy egy hónapja. Utolsó pillanatban megműtötték, megőrizték az életét, de a szepszistől már nem tudták megmenteni. A belső mérgezés következtében most fokozatosan elveszti a bőrét, amitől horrorisztikus látványt nyújt. El sem hinné senki, hogy ebből az állapotból még fel lehet gyógyulni. Én sem hinném, ezért aztán többször kértem az orvost, hogy legyen őszinte hozzám a kutyát illetően, de ő mindig újra és újra megerősít, hogy érdemes küzdeni érte. Szerinte nincs életveszélyben a kutyám, amit el kell hinnem, mivel nem jelez fájdalmat és a körülményekhez képest elég élénk is. Én azonban rosszul vagyok, ha ránézek. Mégis fogom az ecsetelő folyadékot, nagy levegőt veszek és nekilátok újra, és újra és újra az ápolásának. Perelineket varrok, kötést cserélek rajta, a kezemből etetem, éjjel meg ott van az ágyam mellett és ha moccan, már nyúlok le, hogy a fülét simogassam. 

Minden nap próbára tesz ez a dolog. Olyat teszek, amiről nem hittem volna, hogy képes vagyok rá. Nincs is ezzel baj. Lala minden idegszálával csüng rajtam, tűr minden babrálást, ápolást, sőt, gyakran odasántikál hozzám, és mikor leguggolok hozzá, sután befordítja a hátát a kezem alá. Mintha felkínálná magát nekem és a segítségemet kérné.
Az orvos azt mondta, olyan mértékű a roncsolódása, hogy többé nem lesz szőre. Először megriadtam: Te jó ég! Hogyan lesz az akkor? A napfény, a hideg... Hogyan tudom megóvni majd? Azután az a makacs optimista- idealista énem elővette szablyáját és nagyot suhintott a sötét felhők közé. Kiabált, hogy ő majd megmutatja, mi lesz akkor! Ha a sors így rendelte, akkor Lala öltözködni fog. Sőt, saját márkát fog teremteni. Mondhatni, Lala egy divatdiktátor lesz. Lalának saját ruhakollekciói lesznek. Saját parfümje! 
Lalából szupersztárt fogunk csinálni. 
Nem azért, mert nincs jobb dolgunk.
Azért, mert Lala legyőzte a halált, a mérgezést és általa én is erősebb lettem.

Most meg fekszik a kosarában a vitorla füleivel és csak néz rám a gyönyörű szemeivel. Én pedig  újra azon gondolkodom, vajon mire akar felkészíteni?

8 megjegyzés:

Agnes írta...

Jobbulást Lalának, volt miért életben maradnia! Nagyon megható és szívet melengető ez a történet, tele van szeretettel.

Angela írta...

Jé, van még aki idetéved ? :-) Köszi, Ágnes

a mesélő írta...

Húúú, ez borzasztó, de mit evett meg? Mitől lett ilyen beteg? Azt hittem, hogy csak benyelt valami műanyag katonát és kész, kivették és vígan van. De ez?
Nálunk:
Hugihoz ugye berágta magát Jack januárba, mivel a lánya, rögtön kapta a fog.gátló szurikat, ennek ellenére kerekedett. Elvittük ultrahangra, üresnek látszott a méhe.Ennek örültem, de aggasztott a kerekedése. Azt hittük méhgyulladása van, előjegyezte a doki műtétre, aztán mégis inkább antibiotikum kúrát kapott. A hasa tovább nőtt, aztán belövellt a teje, akkor már az álvemhességre szavaztunk inkább, aztán elkezdett vajúdni, de akkor már egy hete bent aludt és én meg nem, mert folyton kikéredzkedett éjszakánként. Aztán egy kiskutyát kicibáltam belőle, de a többi csak császárral született meg. Hazajöttünk hét kiskutyával, öt napja. Olyan szépek voltak, hogy még a dokinak sem volt szíve elaltatni őket. Aztán két nap alatt három meghalt, hosszú-hosszú szenvedéssel folyik el belőlük szó szerint az élet, és egészen apróra mennek össze, nem tudom etetni őket és sírnak. Nekem most ez jutott, van még négy, nem tudom, hogy jól vannak- e, egyenlőre esznek.
Nem merem beleélni magam, hogy megmaradnak. Már átéltem ezt, akkor 10 kicsi kutya halt meg két hét alatt a tenyeremben egymás után, úgy hogy naponta legalább 7x cumiztattam őket éjjel, nappal.
Én ezt nagyon rosszul viselem, és a gyerekek is átélik, borzalom.
Ilyenkor utálom a kutyázást, de nagyon.

Agnes írta...

Persze, hogy van! :)
A másik blogodat is követem, és őszintén szólva olyan nagyra tartalak! Sok blog van, ahol minden szép és jó, és persze örülök nekik, de a Te írásaid nekem nagyon sok erőt közvetítenek, mert benne van minden, ami szép, még ha nehéz is, és az is, ami rossz, de megpróbálsz rajta változtatni. És éppen emiatt az őszinteséged miatt szeretem olvasni a bejegyzéseidet. Olyan vagy, mint a kutyusod: "kicsi", de mégis tele élni akarással, erővel, érzékenységgel és segítő szándékkal.
(Egyszer már váltottunk e-mailt, én vagyok az, aki Németországban él, két kisfiam van. De gondolom, sok emberrel váltottál már mailt :)

Agnes írta...

Jaj, Banyuc, most olvasom, mi történt a Te kutyusaiddal. Szörnyen sajnálom, szurkolok a megmaradt pici kutyusoknak, remélem, megerősödnek!

Angela írta...

De aranyos vagy Ágnes! Emlékszem rád, hogy írtunk. Mondanám, hogy gyertek velünk kirándulni. Jó lenne találkozni :-)

Orsi írta...

Nagyon sajnálom a kutyust,simogasd meg helyettem is.
Nálunk macskák vannak, de szaporodnak, mint a "nyulak", aztán persze nem tudjuk bántani őket. Elajándékozzuk, de hát ez egy falun olyan nehéz. Cecília 2x szült már, összesen 7 kölyköt, ezek után meg fogjuk műttetni, mert már többet szült mint én, tehát így már igazságos, legalább is én így gondolom!

stali írta...

De jó, már azt hittem, sosem fogok tudni olvasni Tőled.
Mi a másik blog?
(Ahányszor elmegyek a busszal a környékeden, elfog a kísértés: csak pár percig beszélni Veled!)

Related Posts with Thumbnails