2010. okt. 29.

Nők Lapja nekem

Ahol dolgozom, az egyszerűen gyönyörű. Lassan térdig járunk a falevelekben,a nap pedig még hozzáteszi a maga varázsát. Nem bírok ellenállni a zörgő avarnak, folyton benne kell csatangolnom,és hallgatni a zizegését.

Ez itt az egyik kedvenc helyem. Annyi szín van egy rakáson, hogy szinte lehetetlen befogadni. Szívesen sétálok itt, mikor a fiúkért megyek (akik már csak délig vannak iskolában).
Néhány napja is a látványban gyönyörködtem, mikor a padon egy könyvet vettem észre. Nem akartam hinni a szememnek. Egy 1971- es Nők Lapja évkönyv volt.
Szépen megálltam, nézelődtem, hátha van itt valaki, csak én nem látom. Aztán felvettem, lapozgattam, a szemem sarkából lestem (periférikus látás fejlesztése, hoppá!), rám kiabál- e valaki, hogy egy ilyen értékes, muzeális darabot készülök elcsenni.
Hát nem. Nem jelentkezett senki, én meg bevágtam a táskába, és uzsgyi!
Azóta olvasgatom, és imádom.

Emlékszel ezekre a ruhákra? És az a betűforma, azok a képek, amik voltak ezekben a könyvekben! A lelki segély, ahová az elhanyagolt háziasszonyok írtak tanácsért. Döbbenettel olvastam például, hogy már akkor is ismerték a rákot, tudták, hogy a dohányzás káros az egészségre, és próbáltak is kampányolni. Én teljesen azt gondoltam, hogy ezek az információk a nyolcvanas években kezdtek nyilvánvalóvá válni. Azért hihettem így, mert az én magam akkor hallottam erről..
Én gyerekkoromban mindig féltem. Hogy mitől, az összetett és sok minden benne van, de például emlékszem arra, mikor a hidegháború a tetőfokán volt, és folyton arról volt a beszéd, hogy miképpen pusztul el a föld, ha valami félreértés miatt valaki megnyomja a gombokat, amik az atombombákat fogják indítani. Vagy csak nekem volt ez ekkora probléma? Tudom, hogy folyton ezen agyaltam. Elképzeltem, ahogy elevenen elégek, és a tesóm is, meg mindenki. Őrület volt.
Mikor ez a könyv megjelent, én 1 éves voltam. Gyakorlatilag nem is éltem még, mégis imádom a hetvenes éveket. Ugyanazt az őzike szemet festem magamnak, mint az akkori nők, és a ruhákat, bútorokat is szépnek látom. Különös.
Erre például tisztán emlékszem:




Melinda sampoo!







Legkedvesebb nekem a könyv címlapja:

Elég sokat nézegetem, és felfedeztem, hogy ezen a képen a nőnek vannak kis szarkalábai! Ráadásul a fogsora sem tökéletes! A haját is megkuszálta a szél!
Nem tökéletes!
Hoppáré!
Kérlek szépen, ha ma előveszem az újságokat, nézem a ragyogó címlapokat, akkor az 50 éves celebeken nem látom nyomát a változásnak. Olyanok, mint 30 évvel ezelőtt. Aztán felmegyek az Erzsébet kilátóba tavasszal, és bökdösnek többen: Nézd'a, ott van ezmegaz, én pedig nem ismerem meg az illetőt, mert egy konkrétan lelakott öregasszonyt (bocs tőlük) látok.
Ez jó? Neki biztos, hisz így kevesebb autogramot kérnek tőle.

 Ez a kép szép. Hihető.
Kaptam.

6 megjegyzés:

Beatrice írta...

Én Ronald Reagentől rettegtem. Ha meghallottam a nevét, legszívesebben befogtam volna a fülem, és a föld alá bújtam volna.

D. írta...

IGEN! Nekem is ő volt a mumus! Pont így éreztem én is.

Banyuc írta...

Imádtam a Nők lapját, mert a hátulján sárga keretben sok kis érdekességről szóló fekete fehér fénykép volt és a nagymamám abból és a rádióból gyűjtötte nekünk egész héten a meséket amit aztán elmesélt a hétvégén amikor ott aludtunk.
És emlékszem a Melinda samponra is:) Én nem féltem ilyesmiktől, én attól féltem, hogy beleakad a bicikli küllőjébe a hajam ha megnövesztem, ezért inkább rövid hajam volt, ja és a mumustól féltem akit a tesóm talált ki, meg a farkastól, aki apukám volt amikor anyukám mellett horkolt... Valamint utáltam a híradót és nem néztük, mert akkor csendben kellett lenni- apu nézte.

Banyuc írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
Nalika írta...

A rákot már az 1930-as években is ismerték. Lásd Török Rezső: Jó házból való tanársegéd c. -egyébként romantikus- könyvét

dióhéj írta...

natessék....én is egy éves voltam akkor, még irigykedtem is kicsit, hogy nem én találtam, habár szoktam ilyesmire vadászni bolhapiacokon :)

Related Posts with Thumbnails