2009. aug. 6.

A feladat ereje

Szoktam használni a kifejezést: a feladat iránti alázat. Dolgok iránti alázat. Ez valami olyasmi, mikor az ember megadja magát a világnak, mikor komolyan veszi azt, amiben van. Nem túl komolyan persze, önmagát nem túl komolyan benne, sőt, önmagát alárendelve a célnak, és komolyan véve feladatot. Azt mondja az ember ilyenkor: beleadok mindent, mert ez fontos, ha nekem nem is, de valakiknek, valahol igen. Nem nézem le, nem gondolom, hogy többre vagyok hivatott, többet érek ennél, hogy ez túl kevés nekem, unom, kirázom a kisujjamból, elég belőle. Sőt, talán még élvezni is megpróbálom, keresni benne a kihívást, ha egyéb módon nem, hát önmagam megfegyelmezésével. Mert igen, ez -nálam- belső fegyelmet igényel.
Mire gondolok?
Közel 3 millió forintot számláztam le 5, 10, és 2 ezer forintos tételekben... Nem így mondom. 5 számlatömböt írtam teli egyetlen nap alatt. Legyőzhetetlen feladatnak tűnt. Unalmas hiábavalóságnak, emberkínzó robotnak. Szenvedtem vele úgy a feléig, főképp, hogy nem voltam egyedül, itthon dolgoztam, így folyton elvonta valami a figyelmem. Aztán eszembe jutott, hogy micsoda koncentrálás kell azoknak, akik mindig ilyet dolgoznak. Adminisztrálnak, felvezetnek, átvezetnek, szortíroznak. Mennyivel könnyebb az én dolgom, mikor egyik nap itt vagyok, máskor meg ott, van egy csomó lehetőségem, hogy improvizáljak, nem gond, ha eltérek az eredeti terveimtől.
Micsoda szabadság AZ ehhez képest.
És akkor elkezdtem látni a feladat nagyságát, és élvezni, hogy képes vagyok rá. Koncentrálni a folyton szétfutó gondolataimat, századszor is felvezetni ugyanazt az adatot a megfelelő helyre. Még majdnem büszke is voltam magamra.
Éjjel kettőig dolgoztam. Mikor bedagadt kézzel, sajgó háttal felálltam az asztaltól, elégedetten pergettem végig a teleírt tömböket, a tőlem szokatlan precizitással összerakott iratokat.
És akkor, utólag rájöttem, hogy valószínűleg az EGÉSZET rosszul csináltam.
MINDET.
Nem vettem elég komolyan, nem voltam elég figyelmes, nem volt bennem az a bizonyos alázat, pedig azt hittem, hogy ott van... De nem. Azt gondoltam, TÉNYLEG képes vagyok hibátlanul megoldani, mert miért ne lennék képes, hisz nincs ebben semmi erőn felüli. Így hát valami elkerülte a figyelmem, és valami fontosat végig, minden egyes darabon ugyanúgy rosszul írtam.
Valószínű, hogy az egészet újra kell csinálnom.
Kellő tisztelettel.

8 megjegyzés:

Gabi írta...

Ha megmondod mit hibáztál én megmondom újra kell e írd (17 különböző cég papírjait könyvelem), nem kell mindent annyira pontosan csinálni...

Banyuc írta...

Jajj Drágám! Remélem nem szúrtad el! Totálisan érzem amit írtál, én egy mozgalmas munkakörből csöppentem egy olyanba mint ez az írogatás, halálosan fárasztó és valóban nagyon nehéz jól csinálni, mert egyszerűen Te, Én és még sokan mások nem vagyunk erre alkalmasak. Mert közben jár az agyad és sietnél és azt gondolod,hogy te jól csinálod, mert nem is annyira nehéz aztán mégis mellényúl valahol az ember és szar az egész és legszívesebben sírna ... Nagyon,nagyon utálom ezt, de csak egy kulcsa van a dolognak, ahogy erre már kezdek rájönni magam is, lassan csináld, ne akarj rippsz- roppsz túl lenni rajta, csak kényelmesen és menni fog.

stali írta...

Nyugi. A tragédiák nem itt kezdődnek.
Azt nem tudom, személyesen milyennek fogjuk látni egymást, de én biztos, hogy díjazlak, nem is kicsit.

Levena írta...

Ó, Doris, azt hiszem át tudom érezni, milyen pocsék. :( De újra ne írd, amíg meg nem tudod, hogy nem lehetne-e egyszerűn csak azt az egy dolgot lejavítani: áthúzom, föléírom, szignó... Kézi számlán szabad így javítani... Tényleg lehet, hogy nem is kell.

doris írta...

Nos, "mindössze" az AFA tartalmat számoltam ki rosszul. :-( Azóta telefonoztam az egyesület főkönyvelőjével, ma találkozom is vele, no, de nem emiatt. Ez a "aprócska" hiba fényt derített egy sokkal nagyobb mulasztásra, amit nem is mi követtünk el, de ami miatt könyvelhetetlenné válnának az adatok. Ha ez nem történik meg, akkor majd akkor derült volna ki, mikor mind a 2 számlatömb elkészül. Tehát az az eset forog fenn, mint mikor egy kis fertőzéssel orvoshoz megy valaki, és kiderül, hogy halálos beteg. Nekem talán nem kell újra írni- ez majd ma kiderül.

doris írta...

25 tömb, bocsánat.

Andi írta...

Doris, valamiert nem tudok az uj posthoz hozzaszolni, pedig megint olyanrol irtal, ami nekem is rettento fontos... megfelelni apamnak, a mindig szigoru embernek, akitol szinte csak felni lehetett mindig es oszintenek lenni sosem, megis annyi tiszteletem volt (van) fele tolem, hogy az elmondhatatlan... Es mikor agyergorcsot kapott es lebenult, es magatehetetlenul fekudt a korhazi agyban, sem beszelni, sem mozogni nem tudott, de megis engem akart latni (a nevemet meg el tudta suttogni), akkor tudtam, hogy szeret, ha nem is mutatja. Aztan felepult, evek multak el, es tortent, ami tortent - te tudod, hogy mirol beszelek. Ellenezte, elmondott mindennek, es majus vegen, mikor felhivtam es elmondtam neki, hogy osszehazasodunk es szeretnem meghivni, gondolkodas nelkul igent mondott - o, aki ki nem teszi soha a labat otthonrol. Es eljott, es jol erezte magat es egy rossz szava nem volt, neki, akitol meg most annyita tartottam. Es akkor jottem ra, masodjara, hogy szeret, ilyen lokottnek, szeleburdinak, osztonosnek, ilyen masnak, megis sokban egyformanak onmagaval...
Ne haragudj, ez most igy kiomlott belolem, de jol esett kicsit pityegerni...

Doris írta...

Nem haragszom :-) Nem is igazán tudok erre mit mondani, mert az csak valami hülye, közhelyes okoskodás lenne.

Related Posts with Thumbnails