Kész. Remek volt. Mostantól tudok vizsgálni és terápiázni olyan gyerekeket (vagy éppen felnőtteket), akiknek az idegrendszeri fejlődésében valami picit félrement, elakadt, és emiatt kerültek nehéz helyzetbe.
Tényleg alig várom, hogy elkezdhessem, sőt, ez a két hétvége újabb ingert (stimulácót- ahogy Kulcsárné Pannika mondaná) adott arra, hogy talán tanítani is jó lenne. Úgy kipróbálnám egy csapat picivel a rendszeres tornázást, és azokat a tanítási ötleteimet, amik az elmúlt évek során megértek bennem!
Majd meglátjuk, hogyan lesz. Azért az is furcsa, hogy míg tanultam, arra gondoltam, merre kellene továbblépni. Jóga, kineziológia, agykontroll- mind tökéletesen illik a rendszerbe, kiegészítője kézzelfogható és misztikus énünknek, egyben a mozgásterápiának, melynek amúgy is van egy mélyre néző szemlélete. Az, hogy azt mondja, nem a gyerekkínzás a megoldás, hanem a mélyben lapuló fejlődési blokkok szintre hozása, már eleve egy komplexebb gondolkodást kíván, mint a "tessék többet gyakorolni, anyuka!" szemlélet. Az, hogy ebbe beépítjük a gyermeki stresszek oldását (azokét, amik olyan erősen ott vannak még a felnőtt életünkben is, hogy mikor egy egyszerű kis gyakorlattal oldani kezdik, az ember zokogásban tör ki miattuk), hogy a gyereket működő egészként szemléljük, mely egésznek része az anyukája, a múltja, az álmai és a félelmei... Hát mindez valami egészen üdítő azok után, amiken a fiam, és vele én is keresztülmentünk.
Szóval gondolkodtam, hogy nem állhatok meg itt, mert ez így kevés. Tovább kell lépni, fejlődni és tanulni. De merre? Kineziológia? Gyógymasszázs? Vagy csak a drámajáték hozzáillesztve a terápiához? Mi legyen? Aztán este mit hallok a tévében? Egy cikket az agykontrollról és az elme hatalmáról.
Van kérdés?
Nincs. El van döntve. Jógázni hamarosan elkezdek- ez kell nekem is, és kell a terápia miatt is, hogy még inkább megismerjem az ősi mozgásainkat, mellé pedig záros határidőn belül egy agykontrollos könyvet szerzek. Azt hiszem, erre kell indulni.
Ps: Köszönöm a leveleiteket, igen jól estek, és igen el is érzékenyültem tőlük (amúgy is nagyon bőgős vagyok mostanában). Úgy terveztem eredetileg, hogy ezt az előző bejegyzést ma este leveszem. Vannak néha ilyen egynapos posztok, amik megszületnek, aztán mennek titkosba. A leveleket olvasva, és a könnyimet törölgetve pedig azt gondoltam, bármennyire "veszélyes" egy ilyen írást nyilvánosban hagyni, végül mégis maradjon. Ezt érzem most, de holnap talán már nem. Bizonyosan sokan mások is éreznek olykor ilyet, akkor hadd maradjon így, leírva. Elég volt már az önbecsapás, a felmentések keresése, a rejtőzködés. Ami fáj, az fáj. Aztán megyünk tovább, hisz- mint ahogy Pannika mondta-, legnagyobb kárt bennünk a düh és az önsajnálat teszi.
7 megjegyzés:
Az előző poszthoz tartozna, de oda nem lehet kommentelni. nem is mered a Dűne c. sci-fi regényt? Abban van a félelem-litánia, lehet, hogy viccesen hangzik, de hasonló helyzetben elmondom magamnak:
Nem szabad félnem. A félelem az elme gyilkosa.
A félelem a kis halál, mely teljes megsemmisüléshez vezet.
Szembenézek félelmemmel. Hagyom, hogy áthaladjon rajtam, fölöttem.
És amikor mögöttem van, utána fordítom belső tekintetemet, követem útját.
Amikor a félelem elment, nem marad semmi, csak én magam.
Szia Doris!
Én is az előzőhöz írnék egy gondolatot, ha nem bánod. Talán nem vigasz, de a legtöbb embernek vannak ilyen eldugott babái, amik vissza-visszatérnek a múltból. Néha rettentően dühös vagyok miattuk, máskor pedig azzal nyugtatom magam, hogy nem tudták, mit beszélnek.
- A tegnapihoz annyit, hogy te legalább már szembenézel ezekkel a dolgokkal és hát a lényeg, hogy már elmúltak! - nekem a jelenemben is vannak olyan "valamik"- nem tudok rá szót, amikkel nem merek szembenézni, azt hiszem te már jó úton jársz, de én még lépni sem merek, félek elveszíteni a mostani biztonságomat.
- A maihoz- ugyanezeket képzeltem el én is, a mozgásterápiához és mivel még mind új lenne nekem is, én is hezitáltam ahhoz, hogy melyikhez nyúljak?, engem még a stressz oldás is nagyon megfogott, és hát szinte minden ami a témával kapcsolatban még szóba jöhet a gyermekkorú fiatalkorú bűnelkövetőktől a szociálisan hátrányos helyzetű gyerekek test-lelki felzárkóztatásáig...
Délibáb: Nagyon jó ez az idézet! Az ilyenek segítenek. Éppen beszéltünk róla valakivel, hogy olyan mindegy, mit mondasz- lehet ima bármi, amitől egy másik állapotba kerül az ember. Ez meg ráadásul jó is.
Lepkevár: Olyan hiedelmeket építünk egymásban- a gyerekeinkben is- hogy ezek határozzák meg a sorsunkat szinte. Ha egy gyereket arra treníroznak, hogy értékes, akkor az lesz, ha arra, hogy "- telen", akkor az lesz. Vagy legalábbis elhiszi magáról. Vigyázni kell minden szóra tényleg.
Banyuc: Elmúltak??? Milyen szép lenne, így az ember meghallgat egy előadást, csinálnak rajta egy oldást, és a hiedelmei, amik mérgezték az életét, és irányították a döntéseit, majd így szépen elmúlnak. Ugyan! Sose fognak elmúlni. Ráadásul egy csomó dolgot már elszúrtam, amiket soha nem lehet rendbe tenni, csak éppen megtanultam optimistán szemlélni mindent, hogy ne bolonduljak meg. Egy önismeret nem annyi, hogy na, akkor ezzel is megvagyunk, oszt mától akkor halleluja! Ahogy mondom: a neheze még most jön.
Kulcsáréknak van egyébként kimondottan stresszoldó tanfolyamuk is- ebből vettek ki most elemeket erre a tanfolyamra. Ezért mondom, hogy minden összefügg. Tanulási nehézségek, családi- iskolai stressz, neurológiai fejlődés.
Már tudom, miért nem tudtam megfogalmazni eddig a figyelemzavar- blogon ezt a bizonyos iskola- otthon tanulás gondolatokat. Az, amit ezen a hétvégén láttam, még fordított egy jó nagyot a gondolataimon.
Nem mertem először írni az előző bejegyzésre semmit, levélben sem. De most már bátorkodom: A szívem összeszorult egészen, amikor a bejegyzést olvastam, mert ez olyan nehéz! És igen, a neheze csak ezután jön. De legyél bátor Doris! A bátorság mindig elnyeri a jutalmát. Neked pedig még varázserőd is van hozzá. Csodálatosabb életed van, mint Mary Poppinsnak. Éppen neked ne sikerülne?
Ó, az agykontrollról is szerettem volna tegnap írni!
Meg lehet tanulni könyvből is, de sokkal könnyebb, és sokkal-sokkal gyorsabb tanfolyamon, ami általában egy hétvégés. De addig is, amíg el nem döntöd, hogy mész-e tanfolyamra, vagy nem tudod megoldani, tudok neked adni egy könyvet. Ez José Silva Gyógyíthatsz c. könyv, s ebből jól meg lehet tanulni önállóan az agykontroll alapján képező relaxálást. Másik két könyv, amit szívesen odaadok: Hétköznapi csodák agykontrollal, és Újabb hétköznapi csodák agykontrollal. Ez a kettő sikertörténetek gyűjteménye. Örökbe. Ha érdekel írj nekem levelet, és postázom.
Levena: Olykor egészen hasonlítok is Mary Poppinsra- állítólag :-) Bár az az összeszedett külső még hagy kívánnivalót, ugyebár. Köszönöm a jó szavakat, és igen, a könyvet is. Írok hamarosan!
Megjegyzés küldése