Lali nem jöhet nyaralni.
Szomorú vagyok.
Amúgy meg őrületesen készülődök, mert nagyon szeretném, ha teljesen jól sikerülne minden. Csodás őszies az időjárás, ami önmagában egy ajándék, éppen pont ilyet szerettem volna. A lelkünket megérleli a változásokra. A fiúk is sokkal inkább készülnek az iskolára, semmint a kirándulásra. Vettünk táskát, füzeteket, pakolgatják, rakosgatják a holmikat, képzelődnek róla, milyen lesz majd az új világ. Milliószor mondom nekik, hogy szeretnék büszke lenni rájuk, szeretném, ha igyekeznének megmutatni, milyen nagyszerű gyerekek. Egyelőre úgy látom, a szándék megvan bennük.
Bobi miatt örülök legjobban, hisz ezzel az iskolaváltással megúsztunk egy képességvizsgálatot, amit én valami miatt nem láttam indokoltnak. Végig azt éreztem tavaly, hogy nem a képességekkel van baj, hanem a körülményekkel, illetve kell(ene) neki még egy kis időt hagyni. Ott, az iskolában nincs idő, nincs türelem. Tanterv, és teljesítménykényszer van, amivel nincs is baj. Jó az, ha a gyerek tudja, hogy miért van ott. Ezt vallom, csak nehéz akkor is így érezni, mikor éppen a saját fiam vergődik vért izzadva a rendszerben. Most, nyár végére úgy látom, rengeteget fejlődött. Olvas, és elfogadhatóan ír. Továbbra is iszonya van a tömegtől, a zajtól és a bezártságtól, ami része az iskolának, ráadásul a szabályokat is nehezen viseli. Tavaly végig éreztem rajta a feszültséget. Olyan volt az iskolából hazatérve, mint a kikötött vadló, ami halálra fárasztotta magát a szabadulni vágyással. Így nem lehet teljesíteni. Változnia kell, hogy képes legyen helytállni. Most itt egy új esély, amihez talán sikerült felnőnie. Meglátjuk. Napokon belül eldől, hogy széna- e, avagy szalma.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése