2010. aug. 21.

Mismások

Készülünk a nyaralásra. Hosszas kínlódás után kigondoltuk, hogy a nyár vége előtti utolsó lélegzetvételbe még beleszorítunk néhány napot... valahol. Arra gondoltam, hogy idén ki kellene próbálni a vonatot, mint utazási alternatívát. Néhány évvel ezelőtt már volt ilyen kísérletünk, de az akkor csúfos kudarcba fulladt. A gyerekek túl kicsik voltak, esett az eső, és a pályaudvar több kilométerre volt a szállástól. Egy rémálom volt az egész, úgyhogy azóta nem ültünk vonaton. Mikor most felhoztam, hogy talán újra meg kellene próbálni, mr. D. elsőképpen sokkot kapott, később hagyta magát meggyőzni, így hát csatát nyertem. A legfőbb érvem úgy szólt, hogy ha ügyesek vagyunk, az utazás is lehet nyaralás. A több órás autózás rendszeresen unalomba, bosszankodásba, veszekedésbe torkollik a helyhiány, a meleg és az enyhe klausztrofóbia miatt. Mire megérkezünk valahová, általában már idegbeteg a család. Úgy képzelem, hogy a vonat tágasabb, van mód beszélgetni, olvasni, kártyázni, felállni, nézelődni, és végül is egyetlen pesti átszállással 3 és fél óra alatt Balatonszemesen vagyunk. Remek helyen van a szállásunk, mivel a pályaudvar 100 méterre, a strand 50, a Balaton pedig 20 méterre lesz a házunktól. Szeretnénk átmenni Tihanyba, Fűzfőre, a kalandparkba, fogunk hajózni talán, fürödni, és ha mindezt kivitelezzük, akkor gyakorlatilag már el is telt az a négy nap, amit erre szántunk.
Utána uzsgyi haza, hisz napok múlva kezdődik az ősz.
Az iskola...
Újabb leosztások, ugyebár, hisz a két kicsi is új iskolába megy (időközben már teljesen megbizonyosodtam, hogy sikerült az egyik legerősebb suliba bejuttatnom őket, és nem biztos, hogy ennek örülök most).

Még túl korai a vakációt értékelnem, mert hátra van a fentebb említett nyaralás (hacsak a hosszas hezitálás alatt le nem csúsztunk a szállásról), és az ugye pro, és/vagy kontra befolyásolhatja a hangulatot. Ráadásul a vizsgálataim elindultak, lesz egy kisebb műtétem, amitől tartok is, DE kínlódástól, műtéttől függetlenül a vérképem tökéletes, így hát senki nem tudja, mitől fájnak az ízületeim. Ennek a rejtélynek a kimenetele szintén befolyásolja majd a végső véleményemet.
Jelenleg azt érzem, hogy gazdag vakációt adtam a fiúknak, s persze nekem is rengeteg feladat és siker jutott. Izgalmas dolgokat láttak a gyerekeim, szép helyeken jártak, és eközben talán a kapcsolatunk is épült sokat. Egyre inkább részt vesznek a család életében, segítenek, dolgoznak. Nem mindig jó szívvel, de meg kell érteniük, hogy ez egy közös project, amelyben a szülő nem a kiszolgáló személyzet, a gyerek pedig nem a javak élvezője kizárólagosan. Sokat beszélgetünk erről, és látom a változást rajtuk. Ez örömmel és hálával tölt el. Érzem a törődésüket, és a tiszteletüket, amire szerintem minden szülőnek szüksége van.
Túlságosan divatos dolog mostanában azt mondani, hogy egy gyerek soha nem kéri, hogy élhessen, ezért kár is tőle hálát és tiszteletet várni. Sokan így élnek, és a szülőségbe belerokkannak. Én ezt nem így gondolom, és nem így szeretném megélni. Szerintem aki itt van a földön, mind azért jött, mert élni akart. Életet kért, ha nem is szavakkal. Azzal, hogy testet öltött, szándékot nyilvánított, amit az anya elfogadott- befogadott. A gyerekeimmel akartuk egymást, és ennek a tudatnak minden percben jelen kell lennie. Igyekszem megtenni minden tőlem telhetőt- még ha nem is jól- de ez nem testi, és lelki cselédséget jelent. Nem vagyunk kötelesek mindent eltűrni. Ezt kezdik megérteni a fiaim, és ez végtelen hálával tölt el irántuk. Rengeteg örömet nyújt egy engedelmes, nyílt gyerek, hatalmas biztonságot a felém áradó megbecsülés, és segítőkészség.

És rengeteg bosszúságot a dac, az egymás közötti virtus, a feleselés, a szófogadatlanság (amelyben szintén rendszeresen részem van). Ezek is vannak, és talán kellenek is, már csak az egyensúly megőrzése érdekében.

De milyen ez már, hogy a csip- csup családi mismásokkal gyötri itt az ember a tisztelt olvasó közönséget! Bocs.

3 megjegyzés:

zafiram írta...

Nagyon egyetértek veled azzal kapcsolatban, amit szülőségről írsz, és igen , én is azt tapasztalom, hogy kihalóban van ez a hozzáállás. Örülök, hogy nem maradtunk egyedül:)))

Orsi írta...

Nekünk kiváló volt a vonatozás, én csak biztatni tudlak, teljes más mint az autózás.
És ismét csak csodálni tudom az írásodat!

Doris írta...

zafiram: Furcsa dolog a nevelés. Mire bizonyítást nyer, hogy jól csináltuk- e, már semmit sem tudunk kijavítani, hisz a gyerekeink felnőnek. Majd az idő megmutatja, milyen emberekké válnak.

Orsi: Sok bátorságot adott, amit nálad olvastam erről. Úgy voltam vele, én mitől tartsak, ha te bele mersz vágni.

Related Posts with Thumbnails