2010. júl. 27.

Fekete tyúk, fekete kút

Avagy a nő, aki bármit képes bevetni, hogy elérje célját.

Arra a kínzó kérdésre ébredtem ma reggel, hogy vajon mivel nyomulhat egy olyan bolond nő a gyerekeknek, mint amilyen én vagyok, ha nem akar egyedül ugrándozni táncház címén.
Nem, nem is igaz, amit beszélek, mert csak egy doboz tejért mentem be a boltba, és a rádióban Zöld Martzi nótája szólt éppen. Na, erről ugrott be ez az előbbi gondolat. Mert mivel is fegyverezhetném fel magam éjjelente, mikor az ellenfelem a telefonokból nyifogó Lady Gaga, akit a szállások fülledt szobájában elbújva lehet az osztálykirándulásokon hallgatni? Versenyképes mellette a "gyerekek, este táncház lesz a tábortűznél" felszólamlás? Hát kiröhögnek vele! Mit találjak ki, ami mégis jó, és "eladható" a kölkeinknek? Amire esetleg megmoccannak, előbújnak, és megpróbálják egyik lábukat a másik mellé rakosgatni? Összekapaszkodni, és együtt táncolni, próbálgatni a lépéseket, és nevetni hozzá nagyokat?
Talán ez itt jó lehet?



Sajátjaim bírják, éneklik, jár a lábuk a ritmusra.
V., aki néptáncos, most rakja össze nekem a lépéseket, aztán betanítja, úgyhogy jövőre már táncház is lesz a kirándulásainkon.
Feltéve, hogy:

- addig sikerül megszereznem az albumot,
- szert tennem annyi lábügyességre, hogy képes legyek elsajátítani valami tánchoz hasonló mozgásformát,
- ha előbbi nem sikerül, akkor annyi elszántságot, hogy ne zavarjon, mikor hülyét csinálok magamból egymillió kamasz előtt, akik csak arra várnak, hogy a nagy "Mindent Jobban Tudok" felnőttek arca mögül előbukkanjon az esetlen "vén hülye" (jelesül ez itt én lennék).

Bassza meg! Folyton figyelmeztetnem kell magamat, hogy MÁR NEM vagyok húsz éves.

2 megjegyzés:

a mesélő írta...

Nekem nagyon tetszik!!!!De hát én is ou vén hülye vagyok :)

a mesélő írta...

uo:D

Related Posts with Thumbnails