2010. jún. 20.

Múzeumok éjszakája

Az idő telik, és ahogy a fiúk cseperednek, egyre több "értelmes" dologgal tudunk foglalkozni. Amíg kicsik a gyerekek, többször is meggondolja az ember, hogy hová mer elindulni velük, illetve ez az elmenés általában redukálódik szabadban végezhető tevékenységekre, vagy nem túl sok időt felölelő tevékenységekre (lehetőleg olyan helyeken, ahol minél kevesebb ember fordul meg rajtunk kívül). Semmiképpen nem- vagy csak nagyon szűk mértékben- beszélhetünk ezekben az időkben kultúrális tevékenységekről.
Már nagyok. Vagy legalábbis elérték azt a fejlettséget, hogy adott helyre megérkezés után nem kezdenek öt perc múlva vécé, inni- és ennivaló után jajongani, vagy fáradtságról panaszkodni, rosszalkodni, vagy elveszni, ezzel pedig végeláthatatlan bonyodalmakat okozni. Nem olyan rég még minden közös program súlyos gyomorstresszel járt. Utána (vagy közben) rendszeresen megfogadtam, hogy soha többé nem megyek a családdal sehová, sőt, mielőtt meghalok, valami jól látható helyre fel fogom vésni, hogy "MARADJ MAGAD!". Ez utóbbit azért, hogy ha netán újra születek, és a köztes létben elfelejtem a megpróbáltatásaimat, akkor is legyen, ami figyelmeztet a veszélyekre. Ezzel együtt újra és újra bepróbálkoztam azzal, hogy kirándulni, moziba- esetleg színházba- vigyem a fiúkat. Miért is? Mert csodás látni a szemükben a kíváncsiságot, a csodálkozást, és a felfedezés örömét. Remek érzés új dolgokat mutatni nekik, ráébreszteni őket, hogy a világ teli van szépséggel, az ember pedig - minden hibájával együtt- a legkülönösebb teremtmény.
Nos, ezért vittem el őket a Múzeumok éjszakájára. Most először, és hosszas mérlegelés után. Nyilván kényelmesebb lett volna itthon maradni egy szimpla szombat estére (vonzott is a lehetőség), de egyszerűen a lelkiismeretem nem engedte, hogy hagyjam elszállni ezt az éjszakát. Készítettem vacsorát, vittünk vizet, és sétálgattunk a nyüzsgő Kecskeméten. Hogy lássák, érted? Hogy így is lehet élni, illetve csak így érdemes. Nyitott szemmel, és füllel, néhány élményért fájósra járni a lábunkat.
Minden különleges kaland akkor kezdődik, mikor a kényelmünket feladjuk. Anélkül nem megy.

Titkon azt remélem, hogy néhány év múlva majd ott fognak ücsörögni valamelyik irodalmi kávézóban az intelligens barátaikkal, és a kiállításokról beszélgetnek. Vagy könyvekről. Vagy filozófiáról.  Ahogy valaha én ücsörögtem a barátaimmal éjszakákon át kerthelyiségekben mindenféle "hiábavaló" dolgokról csevegve.
Még ma is azokból a beszélgetésekből táplálkozom.
Még ma is azok az éjszakák inspirálnak, hogy felemeljem a fenekem, és húzzam- vonjam a gyerekeimet érdekes helyekre. Szeretném, ha majd akkor, mikor döntéseket hoznak az életükkel kapcsolatban, akkor nemcsak fotelek, punnyadt kisvárosok befolyásolnák őket, hanem tudnák, hogy a határokat bármeddig kitágíthatják.

2 megjegyzés:

Banyuc írta...

Úgy szeretem, hogy rólam is írsz :))
És a fekirat nagyon tetszik:)

Banyuc írta...

felirat persze, csak közben épp itt panaszkodott az egyik a másikra, hogy rácsapott a kezére blablabla ...

Related Posts with Thumbnails