Nyilvánvaló, hogy az autó akkor lesz defektes, mikor én használom. Mi több, éppen kirittyentve próbálok a gyerekkel hazajutni az évzáróról. És a belváros közepén kolbászolok. Szörnyen idegesen azok után, hogy bebizonyosodott, a szülői társaságnak sikerült célt érnie, és az osztályfőnök távozik a posztjáról. Mindezt olyan méltósággal, hogy mindenki, aki áskálódott ellene, mélyen szégyellheti magát. De nem szégyenkeznek, boldogok, és most éppen egymást marják. Dongó darázsfészek, medúzákkal teli medence. Sosem tudhatod, mikor szúrnak halálra. Mosolyogva. Igazi nőkhöz méltóan.
Menekülök közülük, mikor hallom a gumi klaffogását. Rögtön tudom, mi lehet a baj, és megadom magam. Jó, akkor szedjük elő az emelőt, a kulcsokat, hajoljunk mélyeket, és tegyük ezt minél inkább feltűnően, hátha jön valaki, meglátja kínjainkat, és segít. A kulcs nem fordul el, nem és nem, a csavarok megszorultak, vagy a kezem gyenge, nem tudom. Hívom mr. D.-t, persze nem a kérdésemre válaszol; férfihoz méltó módon utasít, hogy dobjak el mindent, és húzzam be a kéziféket. Igen, erre szoktam mondani, hogy nő vagyok, nem hülye. Azt mondja, bejön esetleg... Te jó ég! Nehogy már egy kerékért még ő is furikázzon! Majd boldogulok. Tehát próbálom a kulcsot elforgatni, de NEM MEGY. Többedszer jövök rá, hogy ez az emancipáció legnagyobb kerékkötője. A testi erő körüli mizéria. Mert ha elméletben tudod is, mit kell tenned, de nincs hozzá erőd, már ki is vagy szolgáltatva a hímek segítő- vagy nem segítő- szándékának, ezzel együtt esetleges okoskodó megjegyzéseinek. Viszont ha kész vagy mindazt megtenni, amit ők, és karcsú ujjaid között könnyedén pördül a kerékkulcs, a szemükben azonnal csorbul a nőiességed. Illetlenül erős, és találékony vagy. Kiveszed a kezükből az irányítást, és megfosztod őket a rájuk szorulástól. Attól, hogy az idétlen megjegyzéseiket megtehessék, neked pedig szó nélkül kelljen velük együtt vigyorogni- saját magadon (ismerjük ugye, az út szélén lerobbant autó mellett ácsorgó nő esetét, akitől mindenki azt kérdi elsőként: ugye, van benne benzin?)
Olyan kevesen tudnak elegánsan segítséget nyújtani! Talán az a fiatal srác, aki végül (kérésemre) odajött, és kilazította a csavarokat? Igen, kilazította, aztán sarkon fordult, és otthagyott. Nem jutott eszébe, hogy... hadd ne folytassam.
Jöttek- mentek az autók, egy nő (én) meg ünneplőben próbálta kicserélni a kocsi kerekét. Ezért kár kifordulni az útról, leállítani a motort, és összeolajozni a kezüket. Főképp, hogy nyilván a kéziféket sem húzta be.
Végül akadt egy igazi lovag. Egy idős úr sétált az utcán, és ahogy kell, úgy szökkent oda, míg próbáltam a kereket leküzdeni a helyéről: Segíthetek? Ugrott, pörgött, attól kezdve hozzá sem fértem a járműhöz. Néhány perc alatt megoldotta a problémát, éppen úgy, ahogy egy udvarias, jólnevelt férfihoz illik. Egyetlen hibát vétett: Mielőtt bármihez hozzányúlt, megkérdezte, vajon a kéziféket behúztam-e.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése