2010. máj. 20.

Nem kutya

Ez az új iroda nagyon gáz. Annyira fullos, hogy már- már riasztó. Hosszú folyosó, kétoldalt ajtók (az egyik a miénk), nagy csöndesség. Csak egy lomha járású női cipő szokott eldübörögni az ajtónk előtt nagyjából fél óránként. Ami a legkellemetlenebb: Kutyát nem lehet bevinni. Ki van írva a bejárathoz. Én persze nem tartom be ezt a szabályt. Nincs mit tenni, nem tudom a szabályokat betartani. Szeretem őket, de olykor muszáj átlépnem rajtuk. Ha Lolo komfortjáról van szó, akkor főképpen. Majd hagyom itthon, mi? Hogy majd egy antiszoc, magányos, minden neszre vonyító szerencsétlenség legyen belőle! Tudod, mikor?!
Jelenleg meghagytam neki, hogy álcázza magát, ha továbbra is dolgozó nő akar lenni. Ha zajong, akkor sajnos HTB lesz belőle, ami egy őrjítő állapot. Így hát az eb leül az asztalom lába mellé, és ügyesen úgy tesz, mint azok a hajdani bólogatós kuttyok, akik a zsigulik kalaptartóján okoskodtak a nyolcvanas években. Menő is legalább annyira, főképp, ha mércének veszem a mellettünk lévő műkörmös szalon túlfestett tulajdonosnőjét, aki anélkül csókolta őt körbe, hogy megkérdezte volna, van- e féregtelenítve. Vad szemeket meresztettem rá, hogy érezze, az aurám durva megsértése a kutyám csókolgatása- legalább akkora sértés, mintha engem smárolna le ott, az üzlete sarkán. Micsoda gátlástalan emberek vannak! Nem szóltam azért neki- Nem vagyok egy állat! Amúgy meg jobb jóban lenni egy műkörmössel.

Szóval a terv a következő: Lolo NEM KUTYA. Ő a cég Lo'goja, valójában egy szurikáta, aki pontosan azért van itt, hogy méltón képviseljen bennünket.
Elengedhetetlen a jelenléte.

7 megjegyzés:

ivan írta...

Doris.
Egyetértek.
Vannak "nagy kutyák,", én azokat tiltanám ki.

Lepkevár írta...

Szia Doris! Örülök a kommentednek, mert azon keresztül sikerült újra elérni a blogodat. Nem tudom, hogy mi volt a gond, de nekem egy ideje azt írta ki, hogy nem létezik a blogod (érdekes módon az értesítések mindig jöttek a legújabb posztokról), pedig ha jól emlékszem, akkor ugyanezen a címen néztem. A google-n keresztül is kerestem, de nem sikerült, nem tudom, hogy mi volt a baj.

csakBea írta...

Nálam is volt ilyen probléma, de aztán magától megjavult. Szerencsére.

Morgó malac írta...

Mi az a HTB? Nem tudtam, hogy Lolót is viszed magaddal az új helyre, de ha Ő a cég lógója akkor rá nem vonatkozik az eb tilalom! Ő is bérlő, ja engem se szeretnél mert én is jól megdögönyözném ha látnám. Maradok a saját Bernink mellett,úgy nő, lassan ránk borítja a házat.

enigma írta...

mert szurikátá, ugye...a kutyákkal ellentétben be lehet vinni :)

Angela írta...

ivan: De honnét?

lepkevár: ki voltam vonulva a közből. Bocs, ha összezavartalak.
BOCS MINDENKITŐL!

Beatrice: Milyen probléma?

Gabi: HTB= háztartásbeli. Nő, aki otthon él bezárva,melegítőben, meleg vacsorával várja élete párját, élére vasalja a zsebkendőket, ugrál a gyerekek körül,majd szép lassan eltűnik...
A berni után Lolát összezúznád a kisujjaddal :-)

enigma: IGEN! Nekem.

csakBea írta...

Arra gondoltam, hogy nem tudtam elérni a blogodat. Most már értem: direkt volt.

Related Posts with Thumbnails