Csak egy kávét iszom. Kifizetem, aztán futok, keresem a vágányokat, hogy majd mikor megérkeznek a gyerekek, nyugodtan állhassak ott, és fogadjam őket. Közben megjön a buszunk is, felugrok rá, a térképen egyeztetünk a sofőrrel, hogy melyik csoportot merre visszük, aztán még elszaladok a mosdóba. 100 Ft. Hiába túrok, nem találom a tárcámat. Vissza a peronra, ott egy dolgozó, mondom neki, mi történt, ő meg elküld a pályaudvar rendőrségére. Az idő telik, felveszik az adatokat, elmondom, milyen volt a tárca, mi volt benne... mi volt benne? Egy csomó csekk, Decathlon és Metro kártya... bankkártya? Fogalmam sincs. Iratok? Nem tudom. Nem emlékszem. Le kellene tiltani a kártyákat, de mikor? Már szól a telefonom, itt az egyik csapat. Megtalálták a buszt, fent vannak, hurrá! Nekem még válaszolnom kell a rendőri kérdésekre. Futok kifelé, szembe jön velem 6 újabb rendőr, akiket nekem szereztek a dolgozók...Köszönöm, már túl vagyok rajta, most nézik vissza a videókat, hogy merre jártam. Nem látták a csoportomat?, megjött a másik is.Valahol itt vannak, segítenének? Jönnek velem. Rendőri kíséret vezet a csoportomhoz. Ez több, mint kínos. Magyarázkodok: Elnézést, hogy késtem, de KIRABOLTAK. Még a zippzárt is visszahúzták a zsákomon. Mindegy, mindegy, menjünk, talán rendben lesz minden. És tényleg, van valami nyugalom bennem, míg elköszönök a kukás- mellényes rendőröktől. Valami bizonyosságot érzek, hogy nem. lehet. baj. Mire felszállunk a buszunkra, mind tudják, hogy mi történt. Sajnálnak, még én vigasztalom őket. Indul a busz. Kotorászok a mikrofon után, hogy hivatalosan is megnyissam a kirándulást, mikor lehajolok, és mit látok? Na, mit? Hát persze, hogy a tárcám fetreng a földön kifordulva önmagából!
Már tudom, mi történt. A tolvaj DOBTA BE. Kicsente a zsákból, megnézte a tartalmát, és mikor nem talált semmi értékeset, dühösen bedobta a buszba. Igen, csakis így történhetett. Majd a videó megmutatja.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése