Iglu

És nekem még voltak olyan félelmeim, hogy az egész tél valami langyos- pulcsis hangulatban fog eltelni! Hogy nem lesz már hideg, hó, és jég, csak valami féltavaszos punnyadás. Végül valami mégis változott, és a felhők ideértek. Míg egy héttel ezelőtt alig találtunk szánkózásra alkalmas terepet, tegnap elég volt a kertünkbe kimenni, hogy derékig merülhessünk a fehérségbe.

Egy iglut építettünk. Mikor elkészült, feküdtem a közepén, akár tojásban a csibe. Hallgattam a beszűrődő zajokat, és élveztem a különös, tompa fényt, ami átjutott hozzám a kunyhó falán. Éppen olyan hely ez itt, amilyenre vágyom - ez jutott eszembe. Csendes burok, ahol magam lehetek.
Korcsolyázni is voltunk. Siklottunk a diónyi pelyhek közt vakon, alig látva egymást. Sörgés- pörgés, pengék koccanása...
Számomra ezek a tél legszebb pillanatai. Az "alkotás" ideje. Ilyenkor - itt a jégen, a hóban, a hidegben- születnek a legjobb ötleteim. Vagy gondolatok arról, mi miért van. Hogyan is van- volt ez az osztálytalálkozó? Hányféle okunk volt, hogy lássuk egymást? Egyiknek a kíváncsiság, másnak a magány, amit a régi ismerősök oldanak talán. Emlékekbe kapaszkodás, vagy éppen bizonyítási kényszer. Vágy, hogy megmutassuk (nekik- magunknak), mi is lettünk valakik. Kik lettünk mi?
Ismerkedünk, pedig nem vagyunk idegenek. Lassan felfedezzük egymásban azokat, akiket sok éve elhagytunk.
Változtunk- e igazán, vagy már ott az iskolapadban eldőlt minden? Egyikünk szelíd, másikunk gőgös. Ez itt csendes, az meg harsány. Van, aki sikeres, megint más észrevétlen. Pont, ahogy régen is volt.
Az vagyok én is, aki ott és akkor voltam?

Mr. Darcy azt mondja, néha figyel engem. Figyel a jégen, az igluban, főzés közben, séta közben, játék közben, az élet közben, és azt látja, hogy én - én szegény- magányos vagyok.
Ó, ne sajnálj engem! Ez nem magány, csak kívülállás. Én választottam, én akartam, így volt ez egész életemben...
Nem változtam semmit.