2010. jan. 10.

Szerelmi bánat

Pár éve mondom már, hogy ez az Ákos gyerek nagy szívtipró lesz, ha egyszer majd felnő. Szívtipró? Micsoda ostoba szó! A szívtipró egy érzésekkel játszadozó, lelkeken átgázoló szépfiú- ha jól értelmezem a szót. Semmiképpen nem szimpatikus fajtája a hímeknek. Azokat a közkedvelt menőket juttatja eszembe, akik azt képzelik, hogy a világon mindenki rájuk vágyik, ezért aztán bármit megtehetnek a nőkkel. Ez tudat ad nekik magabiztos viselkedést, és vonzerőt, amitől persze tényleg elkezd mindenki rájuk vágyni. Mert a nők ilyenek: szeretnek küzdeni.
Nem tetszik ez a típus (mindig vonzott ez a típus), így hát a fiamra valami jobb jelzőt kellene találnom, főként, hogy eddig a pillanatig inkább az ő szívét tiporja két lábbal egy szöszke lányka (rossz kis ribanc!), azt magyarázva neki, hogy legyenek ők csak BARÁTOK... Legjobb barátok. Remélem, a gyerek nem hagyja átverni magát, mert ez bizony a tipikus lerázós duma. Megérdemli ezt a fiam? Nem, semmiképp. Azok után, hogy mazsolás muffint sütött a lánynak, amelybe kis papírszalagokat rejtett különféle feliratokkal:
- Szeretlek, V.!
- Mindentől megvédelek!
- Legyünk örökké barátok! (Ez utóbbit én instruáltam, ő nem nagyon lelkesedett a barátság gondolatáért).
Megsütötte a három muffint, becsomagolta, a lány meg mit mondott? Hogy ő NEM SZERETI A MAZSOLÁT! El sem fogadta az ajándékokat, tehát nem is látta a leveleket, hanem jött ezzel a barátság- dumával.
Ákos letört. Szomorkodott. El sem tudja képzelni, hogy ne legyen kapcsolata. Nem érti, miért nem szereti őt V.? Úgy. Nembarátsággal. Én azért próbáltam meggyőzni, hogy ez talán mégis jó megoldás, hisz barátságból lehet szerelem, de ha a szerelem elmúlik, abból ritkán marad barátság. Úgy tűnik, magáévá tette az elméletemet, viszont érzem, hogy titokban kitervelt valamit, és hozzá is fogott az előkészületekhez. Tegnap levágatta velem a haját (nagyon jó hajakat tudok vágni), és a pénteken nyílt tánciskolába is el kellett mennünk beiratkozni. Azt mondja, ezúttal kitartó lesz (volt már ilyen próbálkozásunk), minden szombat délelőtt elmegy edzésre, és már ki is nézte, hogy a spórolt pénzéből milyen cipőt vesz az ugrásokhoz (akrobatikus csoportba kértem). Fél doboz vaxommal állította be az új frizuráját, és az apja parfümjét is dézsmálja.
Na? Mi ez, ha nem TERV?
Mi ez, ha nem egyenes út a "szívtipráshoz"???
Hurrá! Legyen csak úgy! Legyen csak menő, jó mozgású, nagy dumás kiscsávó! Egye csak meg a fene ezt a savanyú (mer' milyen már az, aki a mazsolát nem szereti!), érzelmetlen kis libát, mikor majd rájön, mit veszített azzal, hogy az én pompás fiamat visszautasította! Már látom, ahogy 20 év múlva (mikor a gyerek már híres táncos és közismert álompasi lesz) nosztalgiával gondol vissza rá: Az Ákos? Ah! Bizony, ő valaha szeretett engem. Sütit kaptam tőle romantikus levelekkel, de én ostoba örökre elveszítettem őt (az ő szívét), mikor néhány szem mazsola miatt visszautasítottam.

1 megjegyzés:

Banyuc írta...

Hajrá Ákos!
Amúgy az én Violám sem szereti a mazsolát :)) - remélem, hogy így legalább nem keveredik még idejekorán kapcsolatokba:)

Related Posts with Thumbnails