2009. jún. 14.

Virág helyett

Ha mindent összeszámolok, idén júniusban 7 tanító, óvó- és daduska nénit búcsúztatok el.
Úristen! Ez rengeteg! Csak számoljuk ki virággal, ajándékkal, mi mennyibe kerül. De még nem is igazán ez az, ami miatt ódzkodom ezektől az évvégi köszönöm- ajándékoktól. Én is tanítottam, és emlékszem az évzárókra. Hatalmas kazlakban vittem haza a virágokat, aztán szétraktam őket a házban. Nem lehetett mozogni, de a legszomorúbb mégis az volt , hogy mire üvegbe kerültek, már nem is emlékeztem, melyiket kitől kaptam. Ha megfogtam valamelyiket, csak egy volt a sok közül. Személytelen, ismeretlen ajándék.
Emiatt döntöttem úgy, hogy másképp oldom meg idén ezt a dolgot. A nagykerben vásároltam hozzávalókat, csupa- csupa növényi származékot, és alig egy óra alatt négy kishajót el is készítettem belőlük. Szárított virág, kókuszlevél, tengeri csillag, fahéj... Bekerülési költsége darabonként kb. 200 forint. Ehhez képest az óvónénik, akik már megkapták, nagyon örültek, és meg voltak hatódva. Persze az első kérdés az volt, mikor Bobi átadta: Csak nem te csináltad? A válasz azután komoly értékre emelte ezeket a kis díszeket.

Egy a gondság: Most a fiúknak is kell csinálnom, mert alig tudnak megválni tőlük. Ugye, ugye, a gyermeki lélek! Szó mi szó, mire elkészültek, én is megszerettem az élet tengerén hánykolódó katicákat...


Ps: Képre kattolva nagyban megtekinthetők a "művek". Még van három nap évzáróig, hátha valaki ihletet kap ajándék ügyben.

2 megjegyzés:

a mesélő írta...

Nagyon tetszenek, koppincsolni fogom a bölcsis búcsúzására Leilának, úgysem volt még eddig semmi ötletem:))

Angela írta...

Pont ezért tettem be, hogy legyen ötlet. Én is rengeteg ötletet szedtem már össze blogokról. És itt hadd ajánljam a 8 éhes szájat, és a Jócsontblogot. Őrületes kreatív dolgok vannak ott a családosoknak főzésről, játékról.
http://kostolo.blogspot.com/
http://jocsontok.blogspot.com/

Related Posts with Thumbnails