2009. márc. 25.

A táskákról

Biztos a nagy kapkodás miatt van... Bnőm azt mondja, azért van minden, mert az ember már széthullik a feladatoktól. Azt mondja, ő úgy érzi, többet tehetne a fejlődésért, ha csak otthon ülne, és nem csinálna semmit. Én nem úgy vélem; én rosszul vagyok, ha a napok szemmel látható teljesítés nélkül folynak el. Az is igaz, hogy furcsa jelenségek állnak elő, ha beindul a gépezet.
Eszembe jut, mikor egyszer egy szilveszteri mulatságban a pasim széles jókedvében felugrott a Pince klub asztalára, és a feje felett kezdte pergetni a táskámat. Akkor az a táska kinyílt, és a tömött klubban szerteszéjjel repkedtek belőle a zsebkendők, noteszek, tamponok, tollak, rúzsok, parfümök.
Nyitott táska néha az ember. A Nagy Irányító forgatja vadul és hahotázva, közben szállnak a gondolatok, kulcsok, noteszek, a feladatok, megbeszélt időpontok, és a cipősarkak akár. Igen, igen, már a sarok is áldozata a rohanásnak. Van még tíz percem, gyorsan bevásárolok, és ugrok az autóba, hogy mihamarabb beérjek, mert időre várnak amott is. A cipő meg reccs, egy szinttel lejjebb vagyunk, jaj, ez mókás, de annyira mégsem. Basszus, így nem lehet elindulni, még jó, hogy nem 20 kilométerrel odébb történt, még van mód hazafutni...
Cipő, cipő, melyiket is? Itt egy csinos, színes, nyitott. Ó, de vágyom rá, de szeretném ebbe bújtatni a lábam, mert az már azt jelentené, hogy nem fújnak jeges szelek, tavasz van, virágok, meg minden, ami mosolyt csalhat az arcomra! Félre vele, 3 fok van, csizma kell másik, stabil sarok, az időm kevés, futok a pénzemért, a munkámért.
Még hogy otthon lenni, nem mozdulni! Meg is őrülnék szerintem. Tenni kell nap mint nap, nyüzsögni, pörögni, csak vigyázz, a csatot húzd rá erősen, nehogy végül majd hason csúszva kelljen összeszedned szétesett világod.

4 megjegyzés:

Banyuc írta...

Én simán tudok otthon is kapkodni, rohanni, idegeskedni, pörögni, csak unatkozni nem, pedig de jó lenne, legalább néha egy kicsit.
Szívesen maradnék otthon. Viszont téged szórakoztat és feltölt a munkád és ez tök jó lehet! Szerencsés vagy:)

Doris írta...

Banyuc: Nagyon nem mindegy, hogy kap- e az ember valamit a munkájától. A pénzen kívül természetesen. Az adja a lendületet. Abban viszont nem vagyok biztos, hogy "szerencse". Volt, hogy kockáztattam, és a biztos állást feladtam. Aztán megbántam, de közben mélyen hittem benne, hogy megtalálom majd azt, amire szükségem van. Valami ilyesmit. Aztán ahogy a hirdetésüket megtaláltam. Hogy miért pont akkor néztem meg a munkaügyi portált, mikor hetekig előtte nem? És most is érdekesen alakulnak a dolgok. Mióta ez jobban megy, azóta a műkörmözés punnyad. Még csak választanom sem kell, hogy melyiket csináljam, mert az élet eldönti helyettem.

Banyuc írta...

Hát én is valami ilyesmire "várok", tudja fene igazából nem lehet okom panaszra, mert legalább helyben vagyok, kéznél vagyok mindig és ez most fontos amikor még kicsik a gyerekeim.
Viszont most már APA is kéznél van, így már akár dobbanthatnék is, de gyáva kis ktv. vagyok várom, hogy szembejöjjön a lehetőség és remélem akkor majd megragadom.

Doris írta...

Mi az a ktv.? :-)
Banyuc, én kb. 8 évig voltam otthon, mert a gyerekeim kicsik voltak. Most is kicsik, viszont én meg megőrülnék, ha továbbra is így menne. Azt hiszem, attól is, ha valami olyan munkám lenne, ami nem elégít ki. Mit nyernének akkor ők? Ezt én már elfogadtam. Ilyen vagyok, és ettől ők épp annyit kapnak, amennyit veszítenek. Nem vagyok ott mindig, viszont ettől önállóbbak lesznek. Hiszem, hogy ha azt látják, hogy törekszem előre, merek kockáztatni, és próbálok teljes életet élni, az őket is formálja. Szeretném, ha majd bátrak lennének, meg mernék valósítani az álmaikat. Talán ezt is megtanulhatják tőlem.

Related Posts with Thumbnails