2009. márc. 29.

Szomszédolós

Szerettem volna látni, mikor mr. Darcy átrohant a szomszédhoz a vérző fejű Picikével, és azt ordibálta, hogy elege van abból, hogy egy 12 éves kölök terrorizálja a gyerekeinket, valamint kővel dobálja őket a kerítésen át. Nem lesz ennek jó vége, és előbb- utóbb elkapja az utcán a kis gonoszt, és tán meg is cincálja, mert a jó szó mit sem ér, marad a fenyítés, ha nekik, akik együtt élnek vele nem megy, majd megoldja ő. Eközben Bobinak folyt a vér a homlokából, a szomszéd meg bocsánatot kért. Nem kell azt hinni, hogy ez bármit is jelent, hisz az, hogy a gyereke ennyi mindent megenged magának, az annak köszönhető leginkább, hogy valójában nincs tudatosítva benne, hogy az embereket (minket) tiszteletben kell tartania. Szóval most elnézést kért az anyuka, aztán gondolom bement, és azt mondta a gyereknek: Hagyd békén azokat a hülyéket, mert engem cseszegetnek miattad. Ez pedig nem ugyanaz, mint elkapni a grabancát, amiért bántja a kisebbet, és visszapofázik egy felnőttnek.
Mr. Darcy viszont el fogja kapni, és ő aztán elég hangosan tud beszélni. Bizony, jól rá fog ijeszteni, én meg nem mondom majd neki, hogy "jaj, hagyd már azt a gyereket, nem ő tehet róla, hogy ilyen elvetemült!" Nem mondom, hanem bizakodom, hogy mielőbb megtörténik ez az elkapás, mert ha másképp nem megy, hát keménynek kell lenni, mielőtt még végképp át nem veszi az életünk irányítását egy ilyen kis szarházi.

Nincsenek megjegyzések:

Related Posts with Thumbnails