Nekem ne mondja senki, hogy vannak véletlenek. Hogy nem működnek spirituális bevonzások, és a rágondolásokkal nem befolyásolhatjuk az életünket.Írtam nemrég az osztálytalálkozóról. Meg hogy írtam a régi barátnőmnek, és nem válaszolt.
Pénteken munkába menet végig ezen gondolkodtam. Hogy miért nem keres Judit, és hogy néha mennyire elvesztik egymást az emberek. És hogy talán nem is tudnánk már mit mondani egymásnak. Talán csak néznénk, és már nem volna semmink a másik részére. Hogy talán ezért nem ír.
Hirtelen ismerős arcot pillantottam meg az utcán. Amíg közeledtem felé, vadul kutattam magamban, hogy vajon ki lehet ez a nő, aki mosolyog rám, és tudom, hogy láttam már, csak azt nem, hogy mikor és hol. Mikor beléptem az aurájába, azonnal belém vágott, hogy ő Judit húga. Tündi, aki hosszú évekig élt Los Angelesben, és nem is értem, mit keres itt, de itt van, meg is ölel, kérdez, és én is őt. Kísérteties találkozás. Nem Juditot kaptam, csak majdnem őt. De kaptam.
Ma reggel aztán itt volt a válasz is a barátnőmtől. Hamarosan találkozunk, és kiderül, hogy mit is lehet ennyi év után keresgélni egymásban.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése