2009. márc. 31.

Ovis

Nyílt nap az óvodában. Jó, hát így két hónappal a vég előtt már éppen jó is, ha megnézzük, mit is csináltak 4 éven át drága csemetéink az intézményben. Vagy volt már ilyen máskor is? Nincs ilyen emlékem, de ez persze nem jelent semmit.

Reggel 8 óra:
Tudomásom szerint már elkezdődött a foglalkozás, ettől függetlenül a gyerekek folyamatosan érkeznek a szülőkkel együtt. Feszengünk a székeken, hatalmas a nyüzsgés és a zaj. Látszólag mindenki azt csinál, amit akar.
Bobi egy autót tologat (otthon soha nem autózik), az óvónő figyelmezteti, hogy a benzinkútnál elfelejtett fizetni.

Fél 9: Továbbra is átláthatatlan csoport. Egy asztalnál néhányan papírból nárciszokat készítenek, egy másiknál rajzolnak, a csoport negyede a földön fetreng kockák, és kocsik közt, a maradék tízóraizik.
Bobi pinduri cserépbe "ültetett" krepp virágot hoz nekem. Azt mondja, vigyem haza, és persze jön ő is. Nem, nem jöhetsz haza, most dolgozni megyek.

9 óra: Továbbra sem csillapodik a hangerő, sőt, óvónéni énekelni kezdett. Az alapzajt igyekszik túlharsogni a Tavaszi szél vizet árasztásával, mintegy a régi fonók hangulatát felidézve, ám ezzel senki sem törődik. Már az anyukák is hangosan beszélgetnek.
Bobi elkéri a cserepes kütyüjét, és elviszi a "virágboltba". Egy, a szokásosnál is zsúfoltabb, és hangosabb sarokba megy, ahol a gyerekek játékpénzekkel hadonásznak. Hamarosan visszajön, és elmondja, hogy megvette a saját virágját, és még kapott is vissza pénzt. Kiszámolom: a virág 4400 Ft- ba került. Az ölembe mászik és puszilgatni kezd. Azt mondja, szeretné nyomogatni a cicimet, mert az olyan jó puha.

Fél 10: Az óvónéni pakolásra szólítja fel a gyerekeket. Ha előbb azt gondoltam, nagyobb zizegés már nem lehet, hát tévedtem. Az viszont tény, hogy 3 perc alatt rend lesz a teremben. A játékokat illetően legalábbis.
Bobinak eszébe jut, hogy ő is szeretne nárciszt ragasztani. Úgy tűnik, erről lemaradt, mire odaér, már mindent eltakarítottak. Visszajön hát, a hajamat turkálja, puszilgat, és továbbra is a puha testrészeimet keresgéli.
Közben szemmel láthatóan egy eddiginél szervezettebb munka előkészületei folynak, ezt viszont én már nem láthatom. Bobi hirtelen megunja a jelenlétemet, és felszólít, hogy távozzak. Kezembe nyomja a vagyont érő cserepest, plusz valami felismerhetetlen pálcikásat, és kituszkol az ajtón.
Úgy teszek, mintha sajnálkoznék, és már egyáltalán nem csodálkozom, hogy rágja a körmét az óvodában.

4 megjegyzés:

félősnyúlacilinderben írta...

katasztrófális.Az én csemetéim 1 végletesen vidéki óvodában fejlődnek, de én az óvodavezető fejét tűztem volna ki a sarokra ha ilyen 1 csoportfoglalkozás.
botránny.Bár errőliscsakgyurcsánytehet...

Banyuc írta...

Ugyan Doris! Mindössze nem láttad a rendszert a rendszertelenségben. Nálunk sincsenek irányított foglalkozások csak a nagyoknak és a középsősök is odamehetnek hozzájuk meg kicsik is, nálunk játékkal -mesével nevelés a program és szerinte jól működik, ne várj olyan katonás rendet mint a mi időnkben:) Egyébként nemrég Vió is rágta a körmét az oviban, onnan tűnt fel, hogy nem kellett vágni. Szóltam, hogy nem kéne, mert ronda, főleg egy lánynál. Azóta nem rágja:)

Doris írta...

Úristen! Nem várok katonás rendet, nem, nem. A csoportszoba kb. 50 nm, vannak benne 30- an nagycsoportosok, tehát elég nagy gyerekek. Nincs egy zug, ahová elhúzódhatnak, nincs mód a csendre, nem tud nyugodtan lenni. Egyszerűen abban a szobában fele annyi gyerek tudna élhető közegben lenni. Bobi tavaly és tavalyelőtt néhányszor hiszti rohamot kapott, és jellemzően akkor nyugodott meg, mikor sorozatos egyik csoportból a másikba cincálás után végre egyedül maradhatott egy csöndes helyen. Azt gondolom, ha az élettér megfelelő lenne, akkor ez az egész teljesen másképp jönne le. 8 órát töltenek ebben a hangyabolyban, aztán itthon eltart egy darabig, míg megszokják, hogy nem kell ordítani, lehet lassan mozogni, stb. Az ovi túlzsúfolt, és erről nem az ovónő tehet. Hozzáteszem, iskola ugyanez. 40 négyzetméteres teremben vannak a negyedikes fiamék 23- man. Mozdulni nem lehet, folyamatosan egymás terébe tipornak, így néha úgy jön haza, hogy az ideg szétveti. Néhány éve felszabadult a városban egy hatalmas épület. Tudjátok mi lett belőle? Helytörténeti múzeum, ahová csak az iskolások mennek be, mert kötelezik őket rá. A gyerekek meg így vannak összezárva. Ez az, ami bosszantó.
Az óvónéninek biztos megvan a koncepciója, amit én nem látok át, és nem is akarok bírálni, de a körülmények nem adottak hozzá, hogy ezt emberi módon megvalósítsa.
Mondok mást. Ákos egész napos iskolába jár, ami ugye arról szól, hogy kis létszám, napközbeni pihenés, nyugodt tempójú tanulás. 29- en vannak egy osztályban, a pihenő sarok 3 nm, ezzel együtt a pihenés csak a szabadban, vagy a teremben rohangálással oldható meg. Kikapcsolódik ugyan, mikor kétszer egy órát őrjöngve focizik végig, de nem pihen, nem tud megnyugodni, kicsit csendben pihenni. 4- kor megyek érte, üvöltve rohangálnak a teremben, és mikor hazaér, az itthon rászakadt nyugalomtól olyan fáradtság tör rá, hogy esik le a lábáról. Ez az iskolaforma nem erről kellene, hogy szóljon.

Banyuc írta...

Fura ez az egész ahogy leírod. Nekem- nekünk ezek szerint szerencsénk van. Az oviban nem örjöngenek a gyerek, 23-an vannak a Napraforgók és vegyes minden csoport. Náluk vannak elvonulós helyek,külön lányos sarok, külön fiús sarok, lehet építeni, olvasgatni, alkotni. Az udvar beláthatatlanul nagy és csupa, föld, fű, homok, bokor és fa.
A kicsit már avítt sulinkban szokásos régi tanterem, 27 gyerekkel, kicsit büdös, kicsit régi, a gyerekek hátul tudnak a szőnyegen társasozni, kártyázni. Őrjöngeni csak az udvaron szabad és szoktak is, de úgy összességében csodálom, hogy mennyire jól együtt tud dolgozni velük mindkét tanítónéni. Szerintem ez itt is ott is pedagógus kérdése. Szerencsénk van.

Related Posts with Thumbnails