Éva néni

- Megmutatom a házat. A fiammal csináljuk már most tizenhét éve. Ez itt a puszta közepe.
- A buszok be tudnak jönni ide? Már a buckák miatt kérdezem. Nem szeretnénk, ha a buszok felakadnának.
- Be, persze, úgy bejönnek ide, mint a parancsolat. Itt vannak a szobák. Most kettőben vannak, azt nem tudom megmutatni. Közben Évikét megkérem… elfogadnak egy finom reggelit, ugye? Mangalicából van egy kis májas, disznósajt, meg kolbász.
- Szívesen, köszönjük. Jaj, ez itt mi? Csak nem spárgabefőtt?
- De bizony! Ezt én csináltam. Na, ezt elmesélem. Szóval van minekünk egy jó nagy darab spárgaföldünk. Még tartoztak nekünk régen, és annak fejében kaptuk. Megmondom, nem nagyon örültem neki, mert a spárga az egy gyilkos növény. Az úgy csinálja, hogy jön föl a földből, és akkor kaparni kell. Megnyomja a földet, onnét látszik, hogy hol kell kaparni. Iszonyú munka. Aztán lejár a szezonja, és nincs. Hozzák Portugáliából, meg mindenhonnan, de nálunk nincs, mert nem lehet tartósítani. Régen itt mindenki spárgázott, de nem becsülik a parasztokat, tönkretették ezt is. Nem kell a spárga. De most nézzék meg, mink van nekünk? Nincs itt már semmi. Az eszünk talán, de másunk semmink nincs. Na, mindegy is, szóval azon gondolkodtam, hogyan lehet tartósítani a spárgát. Mindig raktam el így- úgy, hogy roppanós maradjon, persze rengeteg kárt csináltam, de most készen lett. A találmányi hivatalba is kellene küldeni mintát, mert ezt én találtam ki.
- Gyönyörű, tényleg, még így ránézni is öröm.
- Na, és hogy ízlik a reggeli?
- Isteni finom.
- Ez mangalica. Tudom, azt mondják, nem gazdaságos… Azt mondják a szürke marhára is. De én azt mondom: Látszólag nem gazdaságos. Látszólag. Tudják, min él? A mezőn él. Egész nyáron legel, télen elég neki egy marék széna, azt eszi, de olyan a teje, hogy azon tíz centis tejszín ül, mikor kifejem, utána. És a húsa? Hát azt össze nem lehet hasonlítani azokkal a marhákkal, amiket most tartanak. Hogy hiányzott a szürke marha most, mikor volt ez a marhakór! Mert ennek nem árt a jégeső se. De nem kellett. Mindent kivettek a magyarok kezéből. Mindent, ami most működhetne, ami adhatna valamit a parasztoknak. Én nem adnám a pusztát fél Pestért sem. Csodálatos itt kint. Ez amúgy egy régi betyártanya volt. A pusztai betyárok főhadiszállása. Van is erről egy tervem, már kész a forgatókönyve. Egy kis történet arról, mi volt itt régen. Mert én láttam a bugaci lovasbemutatót, de tudják, az olyan lélektelen, csak teszik a csikósok a dolgukat, de nekem nincs benne élet. Én úgy csináltam meg, hogy van egy kis kerettörténet arról, hogyan lesz valaki betyár. Hogy az élet kényszeríti sokszor arra, hogy a társadalmon kívül helyezkedjék. Van benne lakodalmas jelenet is, azzal kezdődik, és végződik, és közben a történet, ahogy meglopják a legényt, és megy a juhai után, végül ő válik üldözötté. Gyönyörű, komolyan mondom… és itt van egy út is. 16 méter széles. Az egy hajtóút volt régen. Ezrével hajtották ott a birkákat. Ez volt Európa legnagyobb hajtóútja, de egy rossz tábla sincs kint, ami jelezné. Nem tudja senki, hogy mi volt itt.
- Milyen kár, hogy nincs itt egy kis víz…
- De volt ám! Itt, ha kinéznek, szemben volt egy tó. Még mikor idejöttünk, volt benne víz, de aztán kiszáradt. Pár éve visszajött a víz, és képzeljék, 2 nap múlva visszajött az élővilága is. Itt voltak egész nyáron a madarak, békák, növényzet, minden volt. Azután újra kiszáradt. Szeretnénk a fiammal megcsinálni, és már kétszer pályáztunk is. Először az elbírálás előtti napon jött egy telefon, hogy vonjuk vissza a pályázatot. Maguk szerint miért kellett visszavonni? Biztos volt ott valaki, akinek nyerni kellett. Gondolkodtam sokat, hogy megtegyem- e, de mit csináltam volna? Ha nem vonom vissza, soha nem is fogok nyerni, hát visszavontam. Nagyon dühös voltam, bosszúból az utolsó pillanatig nem küldtem el a faxot. Hadd idegeskedjenek. Végül mégis elküldtem, visszavontam. Nem lehet széllel szemben… Következő alkalommal aztán nyertünk. Most aztán meg lesz csinálva a tó.
Élni fog újra.