Kezdem átlátni a „miért”eket. Látom, miért történik minden. Ott kezdődik, hogy megint lement a búra egy ideje. Megint azt képzeltem, hogy mindent megoldok, és nem szorulok senkire. Az, hogy ő ott volt végig, és kivárta, hogy megoldódjon minden, helyére tett bennem érzéseket. Lehet, hogy nehéz vele, de ott volt, és várt, és segített. Megtette volna amúgy is? Másnak is? Kit érdekel? Nekem megtette, és ez átértékeli bennem a barátságot.
Túl könnyen adtam volna fel.
Az, hogy fiam nincs jól, és vele kell lennem, az sem valósulhat meg, csak úgy, ha megállít valami. Most falnak mentem, és az, hogy újabb segítség van ahhoz, hogy NE kelljen megállnom, az talán nem is segítség. Holnap már dolgozom, bemegyek, Atibi hazahoz, ügyeim vannak függőben, ezt hívják mókuskeréknek. Fiam ma Pesten a Parlamentben estig. Egyedül vagyok, most sem vele vagyok, pedig látom, tudom, hogy kicsi baba szeretne lenni. Arra vágyik, hogy a karomba vegyem, úgy ringassam. Nehezen nő föl, nem is akarja igazán. Szenvedés megválni a gyermekkorától. Újabb születés, csak ez tovább tart, mint az első.
Elkezdtem a tavaszi nagytakarítást. Pakolok, rakosgatom a holmikat, suvickolok. Közben gondolkodom. Próbálom a sok- sokról lefejteni a nem túl lényegeset. Rendet kell tennem, és tisztaságot.
Böjt van. Morfondírnál olvastam, hogy a böjt talán nem is annyira megvonás, mint inkább odafordulás fontos dolgokhoz. Megtisztulni talán nem „elvevést” jelent, hanem „odatevést”. Többet oda, ahová kell, ahová nem jut amúgy elég. Takarítok kívül- belül, rendszerezem, mire mit kell szánnom, hogy ne vesszenek el a kulcsok.
Kulcsok emberekhez.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése