2010. okt. 16.

Változnak az idők




Változnak az idők. Néha észre sem vesszük, mikor változik meg körülöttünk a világ. Körbefordulunk, és már nem azt látjuk, amit tegnap.


 



Mintha megváltoztak volna a színek, hangok, illatok.


Nehezen fogadjuk az új világot. Megszoktunk valamit, és most azt elveszítjük. Ragaszkodnánk hozzá, mert tudjuk ugyan, hogy a változás jót is hozhat, mégis félünk tőle.




Csak bizakodni tudunk, hogy mindaz, ami történik, nem cél nélkül való megkínzatás, nem oktalan fájdalom, hanem valami magasabb rendű erő útmutatása.




A várakozás, a küszködés elveszi az erőnket, kifacsar, elsorvaszt.



Szétszóródunk. Az álmaink köddé válnak, a  gondolataink kuszák. Bezáródunk, és tapogatózunk valami kiút után.







Magányosak vagyunk. Ellenségeket látunk magunk körül. Idegeneket, akik túl boldogok hozzánk képest.

Aztán vagyunk valahol, találkozunk néhány jó emberrel, még talán barátokat is találunk, de eszmetársakat bizonyosan, érdekes gondolatokat bizonyosan, új utakat bizonyosan.
Megerősítést.
Hitet.
Erőt.
Bizakodást.


És akkor gyanakodni kezdünk, hogy  a sok változás nem pusztulást hoz, hanem új magvakat érlel...


5 megjegyzés:

bodzazsuzsa írta...

Szépen megkomponáltad. Gondolatilag és képileg is.
Hogyan lehet a fotókat így felhelyezni? Nekem még csak egymás alá sikerült?

ivan írta...

Doris
Ez az oldal rendkivül "megfogott," mert úgy a tartalma mint a hozzá illő képek gondolatokat ébresztenek
és ha ez volt a célod,ELÉRTED.

Papirusz írta...

Csodaturmix: Mondd csak, fiam, hálás ez az írnoki állás?
Papirusz: Ha megengeditek, hogy egy kis észt osszak,
szerintem nincsenek jó állások vagy rosszak.
Ha összefoglalnám életemet, jelenleg
lelki szemeim előtt akik megjelennek,
többnyire olyan emberek vagy találkozások,
kik olyankor jöttek, mikor baj zúdult rám sok.
És akkor nyújtottak segítő kezet,
amikor a magány megkörnyékezett.
Nehéz bevallani, hogy bizony a végzet,
vagy egy találkozás egy sorsot elintézhet,
mert mikor az embernek az az érzése,
hogy volna a széphez érzéke,
de nincs senki, aki megnézné a nagy trükköt
és éppen ezzel tartana ösztönző tükröt.
De ez persze nem jellemző ám rám,
mert én a sorsnak mindig elrebegem a hálám.
Énnekem az élet csupán tánc és ének,
a szeretet túlcsordul belőlem.
S mikor azt kérdezik tőlem,
hogyhogy téged így elönt a derű,
akkor azt mondom, ez nagyon egyszerű:
Ez a szeretkészség és a hit,
ez az, ami engem erre arra vitt,
hogy ma találjak fel egy szerkezetet,
s holnap szolgáljak egy felekezetet.

stali írta...

Csak egy nagyon picit próbálj meg pihenni!
Lehet ám úgy is, hogy közben mindennek eleget teszel, aminek szükséges, csupán a "hogyan lesz még nagyszerűbb" feladataid kidolgozását HALASZTOD.
Tudom, mennyire nehéz. Mert a kerekek forognak, a leállítás kér sok-sok energiát. De megéri, hogy a jövőben is legyen elegendő.
Épp elég dolgod van most.

D. írta...

bodzazsuzsa: Köszönöm :-) Adta magát a kép,és a történet. Jó kis séta volt.

ivan: Köszönöm. Te már nem először vagy itt.

papirusz: Nagyon tetszik! Vers lementve!

stali: Azt hiszem, a pihenés itt már nem megoldás. Ahogy olvasod is, valami egészen furcsa dolog történik.

Related Posts with Thumbnails