2010. szept. 1.

Bizonytalankodom

Ebbe jól beleléptem. Még tegnap kiderült, hogy mindkét fiam olyan osztályba került, ahol tavaly kirándultattam, így hát szinte régi ismerősként örülgettek nekem a tanárnénik (nyilván majdani protekciójukat ízlelgetve). Amíg a jeges eső miatt a tantermekbe szorult évnyitót hallgattuk a hangszórókon át, a bőgés kerülgetett attól, amit az osztályban tapasztaltam. A terem tágas, világos, és gyönyörűen ki van dekorálva. A padok modernek, és nagyok- remekül el lehet férni rajtuk. Pedagógus fronton is jók az első benyomások. Sok pozitív megerősítés repült a gyerekek felé:
- Látom, semmit nem változtatok tavaly óta (itt a víz kivert, hogy vajon mi lesz a mondat vége), éppen olyan kedvesek, és fegyelmezettek vagytok, mint múlt évben (Hoppá! Kétszeres megerősítés! Jelzem a gyereknek, hogy régen is jó volt, és ma sincs ez másképp).
- Köszönöm, hogy ilyen türelemmel meghallgattátok....
- Már nagyon vártam, hogy újra lássalak benneteket (ezt kb. tízszer hallottam).
- Örülök az új tanulóknak, és nagyon szeretném, hogy jól érezzék magukat. Kérlek benneteket, hogy segítsétek őket... (Köszííí!!!)

Jellemző, hogy a két gyerek hogyan vette az akadályt. Bobi bezárkózott, és ma, ahogy az udvaron közeledtünk A TÖMEG felé, egyre erősebben szorította a kezem. No, azért odament az osztályhoz (velem), hisz várta már nagyon az iskolát, de a stressz dolgozott benne erősen.
Én szóltam. Lehet, hogy kár volt, de már mindegy. Nem akarok én megkülönböztetett törődést, meg semmi ilyet, csak annyit, hogy óvatosan ítélkezzenek. Ezért szóltam. Elmondtam, hogy szorong, és irtózik a tömegtől, és van az az üvegbúra, amit néha magára húz, hogy kipihenje az embereket. Nem könnyű vele- ezt mondtam.
Lehet, hogy nem jól tettem. De lehet, hogy éppen így tettem jól.

Ákossal persze nincs gond. Egyedül ült be az évnyitóra, és máris vannak barátai. Reggel az udvaron két percen belül emberek vették körül, ő pedig hátra sem nézett rám.

Milyen különösek a gyerekek tényleg! Egy apától, egy anyától, mégis mennyire mások.

Ja, ne mondjam már, hogy Nagyfiam hosszas készülődés, parfümözés után indult el ma reggel. Hirtelen csapta meg a változás. Pár hónapja még nem érdekelte a külseje, most pedig tornacipőt kért (ezt a divatos utcait), menő fölsőt, és elkezdett adni magára. Azt hiszem, valami új vár rám vele kapcsolatban is... Nem biztos, hogy akarom ezt. De lehet, hogy mégis.

1 megjegyzés:

stali írta...

A kisgyerekes anya gondjai lecsökkentek, belépett az aggódó (fiús) anyai szívé, ha eddig unatkoztál volna.
Mindegyiknek kívánom, hogy megtalálja a számára legjobb közeget.
Ákosnak kézszorításom, Bobinak egy simogatás tőlem, ha el nem húzódik.
A Nagy egy távolról jött mosolyt kap, ha odafigyel.
Anyjuk mit kap? Olvasom, figyelem, tisztelem és kedvelem. És drukkolok az egészségéért.

Related Posts with Thumbnails