2010. aug. 30.

Nyaralunk (II. fejezet- Celebvadász)

Mint mondottam, az ég a második napon beborult, s míg én a madárvártán feküdtem úgy 200 méterre a parttól, azon elmélkedve, hogy talán mégis tévedett a sok időjós, és holnap tovább virul a Nap, néhány pillanat alatt ibolyaszínűre váltott az ég alja, sötét fellegek gyülekeztek, s én ámulva néztem, ahogy az ősz elborítja a világot. A szél egyre erősebben fújt, így hát nekiindultam a Balatonnak, hogy kiérjek még azelőtt, mielőtt a parti őrséget riasztják az eltűnésem miatt. Lökdösött a víz, hiába ért csak derékig, az erejét óriásira növelte a hullámzás. Mikor kijutottam, hősként akartam a családom elé járulni, de rá kellett jönnöm, hogy  eszükbe sem jutott aggódni. Leléptek, és elhúztak a hideg elől. Nem, nem sértődtem meg. Azt gondoltam, hogy könnyelműségük egyetlen oka, hogy sérthetetlennek tartanak. Azt gondolják, hogy elő nem fordulhat olyan, hogy az anyjuknak baja essék, hisz ő erős, ügyes... egy igazi szupernő. Mr. D. toporgott csak a parton aggodalmasan vigyorogva. Ő már nem hisz a csodákban, sem énmagam szupernőségében.


Így vagy úgy, rossz idő, vagy kánikula, az estét mindenképpen nyilvános duhajkodással akartuk tölteni, így az eső már a Kishalászban ért minket.
A fiúk léghokiztak. Mivel ez általában soha nem megengedett szórakozási forma (igen, nekem elveim vannak), most talán a nyaralásunk (sőt, az egész szünidő) legjelentősebb élményévé emelkedett a százasok eszetlen gépbe dobálása.
Hogy én mit csináltam? Az embereket bámultam. Mr. D. is ezt csinálta.
Vagy léghokiztunk.
Aztán vacsoráztunk, majd tovább bámultuk az embereket.
És léghokiztunk.
És rájöttem, hogy vannak szórakozások, amik megérnek pár darab százast. Talán a léghoki is ilyen, főképp ha az éppen semmivé foszló nyaralásunk vigaszdíja az a néhány zseton a gépben.
Amúgy pedig szeretem figyelni az embereket. Gyakran szoktam nézegetni őket, mikor nem veszik észre. Figyelem a mozdulataikat, a megnyilvánulásaikat, a gesztusaikat. Olyan, mintha lopnék tőlük, elcsenném az öntudatlan pillanataikat.

Kis idő múlva aztán megláttam az este legérdekesebb alakját. Magas volt, nyúlánk, kimérten mozgott, nyugodtan. Egészen be kellett feküdnie az étterem pultjára, hogy beszélgetni tudjon a bent lévőkkel. Figyeltem. A talpas pohárnak csak a szárát fogta meg, a lábait hanyagul keresztbe tette maga előtt álldogálás közben. Annyira nyugodt és lassú volt, hogy azt hittem, talán alszik éppen, és álmában tévedt erre.
Nem tudtam eldönteni, hogy ő maga, vagy az embertípus ismerős. Láttam, ahogy feláll, és a külső pulthoz megy. Hiába, annyira érdekes minden mozdulata, hogy nem tudom levenni róla a szemem.
Érdekes, egyben szörnyen ismerős.
Valami celeb? Óvatos vagyok, hisz a Novák Petit egyszer már kis híján lebunkóztam, mert nem köszönt nekem a MÜPA- ban. Én akkor is meg voltam győződve róla, hogy valahol már buliztam együtt ezzel a fickóval, ő meg még a szemkontaktust is kerüli velem.
És most ez a nyúlánk? Valahonnét ő is dereng.
Ekkor szaladt hozzám Ákos, hogy látott egy híres színészt, forduljak meg rögvest a székemen, mert ez itt bizonyosan egy celebsztár (!). Akkor meghallottam a "lassú" hangját, és azonnal tudtam, hogy "ez" itt se nem celeb, se nem sztár, hanem a töknormális Rákóczi Feri a rádióból.
Mondtam, nem színész, hanem a Morning showból a Rákóczi Feri.
- Miből?
- A Morning showból, tudod!
- Nem, nem tudom.
- Nem? Akkor honnan tudod mégis?
- Tudom.
- Akár aláírást is kérhetsz tőle, ha van vér a pucádban.
És volt neki.
Odament a pulthoz, lesett fel a magasba, és az éles hangján azt mondta, ő egy nagy morningsó jarongó, és kér szépen egy aláírást. A Feri meg adta rögtön. Aztán adott a Nagyfiamnak is, bár ő nem kért, csak a papírt szorongatta zavarában. Mr. D. kért helyette, a Feri meg néhány kedves szót szólt, írt, és elment. Én- már minden hiába, tényleg felnövök lassan- az órámra pillantottam, és átsuhant a fejemen, jó ember a Feri, 8 óra épp csak múlt, s ő megy haza a családhoz.

Másnap hazajöttünk. A nyár véget ért, hideg eső esett egész éjjel, majd reggel is. Én azért nekivágtam Zamárdinak, mert nem vagyok normális hogy a Kalandpark még meglegyen nekünk, de kalandból csak annyi jutott, hogy bőrig áztunk, mert már nem üzemelt semmi a világon. Nesze neked, utószezon!
Este, a vonaton aztán újabb híresség került a szemünk elé. Meg sem kellett szólítani, mert ezúttal ő nyomult, és kérdezett, én meg úgy éreztem magam mellette, mint egy szerencsétlen híresség, akit felismertek, és most igyekeznek beszélgetésbe mélyedni vele.
Kerestem a fejemben, ki lehet ő, és volt is sejtésem, de nem mertem rákérdezni. Éles szemű Ákos viszont ismét megerősített a gyanúmban. Akárcsak én, ő is rájött, hogy a furcsa arcú alak nem más, mint maga "Bug" a Men in black II- ből. Míg a bogárember furcsán vicsorogva arról érdeklődött, hogy megvan- e még Szemesen a Bagolyvár, a fiaim ámulva nézték riasztó, ám kétségkívül különös vonásait. Én rettentő zavarban voltam- a fene tudja, hol az a Bagolyvár, én nem láttam tényleg, ja, hogy ő (Bug) még gyerekkorában nyaralt ott, akkor látta a fából készült építményt. Te jó ég! Az így ránézésre is legalább 40 éve lehetett, és akkor még nem tettem hozzá azt a tényt, hogy az ilyen űrlények emberi idővel mérve akár több ezer évesek is lehetnek. Akkor meg hol van már az a vár azóta?!

Nos, semmiképpen nem szeretném R.F. sikerét, és szellemi nagyságát kicsinyíteni, őszintén szólva engem maximálisan megnyert magának, de bevallom töredelmesen, az emberbőrbe (és ezúttal még kalauz öltözékbe is) bújt "idegen" sokkal inkább elkápráztatta a gyerekeimet, mint az általam preferált finom intelligencia. Ez van. Nehéz példaképet választani egy gyereknek, ha hemzsegnek körülötte a hírességek. Én mindenesetre eltettem az aláírásokat, és örök szimpátiával tárolom őket.

4 megjegyzés:

bodzazsuzsa írta...

Próbáltátok már a falusi turizmust? Garantáltan másmilyen élményben lenne részetek, és engem is érdekelne, a srácok mit szólnának ahhoz, hogy nincsenek sztárok, pénzbedobálós gép, de lehet kecskét fejni, macskát simogatni, kakaskukorékolásra ébredni, hideg patakban tapicskolni, és a nórápi tó is itt van 5 km-re, ahol lehet madarászni. (Én is szoktam)

Orsi írta...

Mi az a léghoki? Még soha nem hallottam róla!
Úgy röhögtem a bejegyzésen, olyan kifejezően fogalmazol!
Kezdődik a suli, ma voltunk könyvekért! Hipp-hipp-hurrá!

Banyuc írta...

A léghoki szerintem is szenzációs, én egy mh-i kiránduláson játszottam a főnökömmel, esküszöm szeretnék itthonra is! A gyerekeim még nem játszottak, - kerüljük a játéktermeket...

Szeretek "celebet" látni, mert annyira emberből vannak ők is és végre kiderül, hogy nem is olyan szépek, vékonyak, sima vonásúak, hanem közönséges földi halandók...

Doris írta...

Zsuzsa: Az a helyzet, hogy nálunk mindig ez van. Tehát a hátsó szomszédban disznóhizlalda (grrr!), mellettünk vagy 20 liba 5 ló, és persze legyek és trágyaszag. Ezért jók az ilyen negyvenezres kisvárosok, mert valójában tanyán élünk, csak sok a ház. Én ezt utálom, ugyanis nem választottam, hanem rám kényszerítik. Van egy barátunk ahol csüngőhasú vietnámiakat szoktak a fiúk kergetni, tavaly két kecske nyaralt nálunk (igaz, nem fejtük őket), fél napig kutattunk a dzsindzsásban, mikor elszöktek, és volt már tyúkunk is. Ilyenformán nekem ünnep, ha nem terjeng állatszag, és nem kell a legyeket hajtanom a bográcsomból. Néztem már a honlapotokat, és vonzó nagyon, de leginkább a bakonyság miatt, mert túrázni szeretünk, azt a vidéket meg főképpen kedvelem.

orsi: teszek majd fel fotót, de a lényeg, hogy egy nagy asztal, amiből apró lyukakon levegő áramlik fel. Ezen kell egy korongot lökdösni egy ütővel úgy, hogy a másik kapujába bejuttasd. A korong úgy mozog, mintha jégen csúszna, ezért nagyon ügyesnek kell lenni.

bnyuc: Mi sem járunk játékterembe, és a fiúk most találkoztak először vele, de nagyon élvezték. Tényleg jó játék.
Celebekről annyit, hogy tényleg nehéz őket megismerni, hisz smink nélkül uolyan átlagos jelenségek, mint mi. Nem is szoktam, csak mostanában áll rá a szemem, mióta ennyit utazom. A kirándulásokon rendszeresen összefutok hírességekkel, és feltűnt, hogy egy ideje jobban meglátom az ismerős arcokat(már ha a képernyőn nincs agyon maszkírozva valós megjelenéséhez képest)Továbbra is hangsúlyozom, R.F. egyáltalán nem volt átlagos jelenség ott. Abszolut nem illett abba a közegbe, és először nem is azért kezdtem nézni, mert ismerős volt, hanem mert érdekesnek láttam.

Related Posts with Thumbnails