Egy teljes nappal hamarabb kellett hazajönni, természetesen. Most itt ülök az éppen aktuális felfordulás tetején, és firkálgatok, pedig éppenséggel pakolhatnék is.
Szóval teljesen jól időzítettem mindent. Akkor túráztunk, mikor ezerrel tűzött a nap, és akkor erőltettem a strandolást, mikor az ég alja püspöklilára váltott a közelgő vihartól. A rengeteg szervezés ellenére sikerült néhány nem túl előnyös választást eszközölni, például már a megérkezéskor a szállásunkat, mely 50 méterre van a pályaudvartól, kb. fél órás sétával értük el egy rossz döntés miatt. Jobbra, vagy balra- ennyi volt a kérdés, és mi a kevésbé barátságos választ mondtuk. Igaz, út közben megtekintettük Balatonszemes parti látványosságait, úgy, mint ital diszkont, strandfelszerelés, tetováló szalon, pékség, Kishalász vendéglő (később még fontos lesz). Már minden utószezoni hangulatban lustálkodott, épp csak pillantásra méltatva a vidéki nagycsaládot az ő gurulós utazótáskájukkal. Nem tétel az már, amit mi a végelszámoláshoz hozzáadunk azzal a pár doboz sörrel, és kólával, amit magunkévá teszünk. Azért az öröm nagy volt (részünkről legalábbis), hogy épségben megérkeztünk 5 (!) órai utazás után. Határtalan boldogságunkban megálltunk a már pihenő üzemmódba kapcsolt szökőkút mellett, és énekelni kezdtünk: "Ifiúság gyöngykoszorú, ki elveszti, be szomorú, jajjajajjjajajajjaaja...", meg hogy "A szerelem köszörű, nagyon ritkán gyönyörű...". Ez jutott eszembe, no. Vidám dalok csokra tánccal kísérve.
Szállásunk a valaha jobb napokat látott Lido kemping bódéházaiban volt foglalva. Kiválóság! Tető van a fejünk felett, minden a szánkban, és saját part, hogy fürödjünk. Társaság vegyes, nyugdíjasok, gyereknyaraltató elvált apukák, balatoni körtúrások és természetesen nagycsaládosok. Ja, és kutyák. Rengeteg kutya. Pont. Utószezon erről szól. Nincs pergés, tömeg, nyüzsi, viszont a gyereked sem veszíted el annyira könnyen, mint júliusban. Mondom, annyira könnyen. Azért nekem sikerült természetesen. Rájöttem viszont, miért van ez így néha. Bobi tűnt el most is a hajókikötőben, én meg futkostam utána, közben képzeletben vadul ráztam ki belőle a szuszt, ordítva, hogy "Te gyerek! Micsinálsz te gyerek?! Elveszöl, gyerek?!" 40 perc keresgélés után az x- edik léghokinál megtaláltam, és kezdtem tényleg a rázogatást, mikor rájöttem, hogy végül mégsem vagyok annyira ideges, mint előbb még gondoltam, így hát összevont szemöldökkel csak annyit kérdeztem tőle: Mégis miért vesződöl el állandóan, te gyerek? Ő meg azt mondja erre, hát mert nehéz a fejem, és mindig lefelé nézek.
Ps:
(- Mondd csak anyám, Miért veszítel mindig el?
- Mert gyors a léptem, és csak előre nézek.)
4 megjegyzés:
Biztos jó lehetett, az a rész nagyon tetszett, ahol a parti nevezetességeket lehet megcsodálni, előttük elvonulva.:)
Szép pasztellképet festettél az utószezoni Balatonról. Vagy inkább filmet. Szinte lepergett szemem előtt a nyaralástok, és az egész balatoni életérzés. Sírni és nevetnivaló is egyszerre.
Várom a folytatást, az 5! óra nekem kicsit, nagyon sok - inkább autóval megyünk :)
Miért jöttetek meg hamarabb? jól vagy?
Jól írtad, zsuzsa, sírni, és nevetni lehet egyszerre. Az utószezoni Balaton olyan szomorú. Ki nem állhatom a nyarat, és mindig fáj, mikor elmúlik, ott pedig százszor erősebben érzed ezt az elmúlást.
Banyuc: Nagyon régen olvastam ennyit egyszerre. Nagyon régen beszélgettünk öten ennyit, régen nevettünk ennyit. Az öt órás vonatút jó,ha el tudod fogadni, hogy nem sietsz. De miért sietné, mikor nyaralni mész, pláne mikor hazafelé tartasz!
Megjegyzés küldése