2010. aug. 6.

Magyar- magyar

Mikor mondtam az egyik barátunknak, hogy szombaton kurultajozunk, felszaladt a szemöldöke a hajáig: Na! Ti "ekkora" magyarok vagytok? Te jó ég! Dehogy! Vagy mit jelent ez? Hungaristák nem vagyunk, a homlokomra nem ragasztok nagy Magyarország matricát, és a gyerekeimet is inkább nevelném világpolgárnak (amihez persze először meg kellene mutatni nekik a világot), semmint nacionalistának. Még ha a szélsőséget le is faragjuk a kifejezésről, akkor is inkább a világpolgár a szimpatikus.
Múltkor siránkoztak a rádióban, hogy fogy a nemzet, jaj! Én pedig azon gondolkodtam, hogy "és akkor mi van"? Jövünk, megyünk, keveredünk a világban, és majd egyszer lesz egy homogén "ember". Ember, aki se nem sárga, se nem fehér, se nem fekete. Nem cigány, nem zsidó, nem német, nem román, nem magyar, "csak" ember. Lehetséges ez? A kultúrákat pedig őrizzük a könyvtárakban, a hanglemezeken. Nem az lenne a háborúk végleges vége, ha már azt sem tudnánk, ki kihez, és hová tartozik? Persze lehet, hogy nem, ez csak olyan elmélkedés, mint ahogy az is, hogy nem- e azok a nemzetek fogynak el, tűnnek el, akik nem alkalmasak a fennmaradásra? Nem- e azért fogy a magyar, mert a körülmények nem megfelelőek a  "szaporodásra". Nem képes az ország olyan jövőt adni, amiért szülnénk szívesen, így hát elfogyunk. Na. Mit lehet ezzel tenni?
Kínai lesz bőven, sőt, fekete Afrika, India is adja a népszaporulatot (biztos ezeken a helyeken alkalmasak a körülmények, haha), így hát az emberiség számszakilag egyre csak nő. Lássuk be, ebben a nagy embertengerben mi oly aprócska pont vagyunk, hogy gyakorlatilag már most sem létezünk.
Szóval nem "magyarkodni" megyünk Bugacra, csak a kíváncsiságom hajt. Na, és persze fontosnak tartom, hogy a fiaim lássák azokat az öltözékeket, ételeket, szokásokat, hallják azokat a zenéket (mintha nem hallanák itthon is eleget) amik hozzánk tartoznak. Hogy tudják, mik a gyökereik, amik évezredek alatt a génjeikbe épültek. Magyarok ők, és tudniuk kell, mit jelent ez. Mit is jelent?

8 megjegyzés:

Bodzás Vendégház írta...

A mai napon épp úgy gondolom, hogy jól gondolod gyermekeid számára a magyarságot és a világpolgárságot is. Mutass meg nekik minél többet, s válasszanak!

Délibáb írta...

Jaj, olyan jó, hogy más is ezt gondolja a "fogy a magyar" siránkozásra! És? A világ meg túlnépesedik.

De az egész poszttal teljesen egyetértek.

Orsi írta...

Ott voltunk, most értünk haza, kár hogy nem találkoztunk!

Magyar kérdés: nekünk is mondták már hogy "magyarkodunk", én erre azt szoktam mondani,"hogy ki magyarkodjon, ha nem a magyarok, talán magyarkodjanak a németek?"

Angela írta...

Kerestelek benneteket, de olyan tömeg volt, hogy esélytelen volt találkozni.

Raindrop írta...

Mikor az előző bejegyzést olvastam nálad, mondtam a páromnak, hogy menjünk el. Ő igazi ősmagyar stílus, és bizony "magyarkodik".
Nekem hobbim a történelem, így nagyon ígéretes programnak tűnt, de aztán elvetettük betegség miatt. Kár!

Angela írta...

Raindrop: Feltétlen menjetek jövőre! Egy felnőtt (két felnőtt) teljesen másképp látja, mint egy gyerek, és gyerek nélkül a fizikai paramétereket (meleg várakozás, por, járkálás)is könnyű átlépni.
Az összefoglaló bejegyzésem cinizmusa senkit ne tévesszen meg! A kurultaj érdekes, és mindenképpen hasznos fesztivál.

Névtelen írta...

Elég szomorúnak tartom, hogy a gyerekeidet nem MAGYAR-nak szeretnéd nevelni, és hogy nem érzed, milyen nagy baj, hogy fogy a magyar! "Hiszek egy Istenben, hiszek egy hazában, hiszek Magyarország feltámadásában!"
Reni

Angela írta...

Reni: Azért remélem, nem emészt fel a bánat miattam. Magyarország nélkülem is feltámad szerintem. Te legalábbis hiszel benne, ahogy elnézem.

Related Posts with Thumbnails