Indulásra készen

Úristen! Holnap indulunk, úgyhogy a feje tetején áll minden! Pakolunk, főzünk, és tervezünk. Az ég beborult, és még nem látom a végét, hogyan lesz ebből  felfordulásból holnap hajnalban indulás. Jellemzően Bobi nap, mint nap megkérdi:
- Mennyi idő múlva indulunk... oda?
- Hova?
- Hát, oda, tudod.
- Nem tudom. Mondd ki! (Szeretném, ha rögzülne a Balatonszemes, mint olyan).
- Hát VONATOZNI!
Ennyi. Ez a lényeg. Meg a lellei Vidámpark, ami szintén tervben van.
És nekem hajnali sétikálás, fotózgatás.
Beszélgetések.
Gitárzene a parton.
Durván élményekkel teli, nyugodt, valósnak tűnő idillben csordogáló napok.
A félelmeimet elfelejtem:
A közelgő műtéttel kapcsolatban.
Az esetleges rossz idővel kapcsolatban.
A fiúk nyafogásával kapcsolatban.
Mr. D.- vel előre feltételezhető veszekedéseinkkel kapcsolatban.
Vonatelkésésekkel, cipekedésekkel, fájdalmakkal, bosszankodásokkal kapcsolatban.
Idealista vagyok, tehát próbálok hinni benne, hogy tökéletes lesz minden.
Mert miért is ne lenne az?