2010. márc. 4.

Kvázi és társai

Vannak dolgok, amik annyira egyértelműek, hogy az ember egyszerűen nem meri megkérdezni a jelentésüket, nehogy azt higgyék mások, hogy ő egy tapló. Az ettől való félelem akadályozta meg azt is, hogy felnőttségem előtt megtudjam, mi az a TV paprika. Igen, tudom, hogy a Fábry ebből extra poént csinált a műsorában. Azóta merek én is nyíltan beszélni saját tudatlanságomról, mióta ő elmesélte, hogy egész ifjúsága abban a tévhitben telt, hogy a TV paprika egy amolyan tv- műsoron érlelt zöldség lehet; vagy valami olyan csemege, amit kizárólag a Híradó alatt lehet a fogad alatt sercegtetni.
Vannak még ilyenek- ilyen titokzatos kifejezések, amiket egyesek olyan evidens (Micsoda fura szó! Evidens!) módon használnak, nekem meg fogalmam sincs a jelentésükről. Azzal, hogy "ergo", meg "kvázi" szintén sokat vergődtem, de mióta az internet lett az egyik "karom", azóta ezek már nem jelentenek gondot. Ha úgy sejtem, adott pillanatban túlságosan műveletlen vagyok, akkor csak bölcsen hallgatok, majd magamra maradva rohanok a gugliba, és helyre pakolom a kérdéses kifejezéseket.
Most viszont nagy bajban vagyok. Azt mondja egy feladat, hogy írjak a mikszáthi hagyományokhoz kapcsolódó szépirodalmi művet, vagy tanulmányt nagyjából 10 ezer karakterben.
Hm.
DE MI AZ A MIKSZÁTHI HAGYOMÁNY??? És miért nem olvastam én erről soha?
És miért nem mutatja meg a gugli sem?

Ps: Micsoda szerencse, hogy álnéven írom a blogomat, így remélhetem, hogy egyhamar nem derül ki, mennyire műveletlen vagyok.

Nincsenek megjegyzések:

Related Posts with Thumbnails