2010. febr. 6.

Nehéz barátság

Ha én magam vonzódom az elesettekhez- ha ezt állítom- akkor fiam egyenesen élvezi, hogy felkarolhatja a közösség szélén téblábolókat. Ez a vonzódás a magányosokhoz érthetőbb, mint elsőre gondolnánk, hisz az osztályok perifériáján általában csendes, szolíd, és intelligens gyerekek szoktak sodródni, szerethető gyerekek, ellenben a magot, az istenek klubját az átlagosan művelt, extra telefonnal és cipővel rendelkező ifjak alkotják jó nagy hanggal és befolyással. Fiam az előbbieket kedveli, hisz ő is inkább ilyen mentalitású, viszont nagy szerencséje, hogy van benne valami, ami miatt mégis kedvelik a nagymenők. Bent van tehát a sűrűben, és onnét nyúl ki a szélekre, hogy barátot válasszon magának. Így volt ez alsóban is, a régi iskolában. A mostani pajtása is egy ilyen fiú. "Túlságosan" olvasott, és teljesen más dolgok érdeklik, mint a többieket (például a sejtbiológia, csillagászat, a filozófia alapkérdései). Ez már jó ok az állandó froclizására, és arra, hogy a közösségtől elzárják a "nagyfiúk". Tudjuk azt is, hogy az ember maximalista olyankor, ha valamilyen jól kieszelt gonoszságról van szó. Nem aprózza el, még ha gyerek is: mikor úgy dönt, hogy valakit elzár, kitaszít, megbüntet, akkor azt szereti tökéletesen csinálni. Ne legyen senkije- gondolja az ember- érezze minden percben, hogy ő egy senki, sőt, még annál is rosszabb, megvetni való hülye (igen, a kérdésre, hogy "miért bántjátok?", mindössze ennyi a válasz: mert hülye). Bosszantja is az embert (még ha gyerek is), ha valaki megtöri a közös döntést, és utána nyúl a kitaszítottnak. Beszélget vele, és barátjának nevezi. Azt hinnéd, majd ő be tudja hozni a többiek közé? Hogy az ő népszerűsége halvány fényt vethet arra a másikra is? Dehogy! Ő maga lesz áruló, és azzal a másikkal együtt kívülálló, így hát ketten maradnak, vagy ami még rosszabb: csak hányódik ide- oda a két oldal közt. A népszerűek igyekeznek meggyőzni, hogy ne barátkozzon a "hülyével", a "hülye" meg éli tovább az életét, és tűr, vagy lázad, miközben egyre inkább ragaszkodik ehhez az egyetlen baráthoz.
Most azt hinnéd, hogy ők ketten bizonyosan megbeszélnek mindent, hisz barátok. (nem éppen) Locska- fecske nőként ezt így képzeled: az érzésekről, a megbántottságról, megalázottságról beszélni kell, különben megbolondul az ember. Kérdezed tehát a fiadat, mit, hogyan érez az a másik. Ő szenved ettől a helyzettől? Fáj neki? Hogyan fogadja a mindennapos konfliktusokat? Neked bizonyosan elmondja, hisz a barátja vagy. Nem, nem mondja el. De hát csak kérdezted tőle!... Hisz a barátja vagy. Nem, nem kérdeztem tőle.
Úgy tesztek, mintha nem történne semmi?
Igen, úgy teszünk.
MIÉRT???
Nem tudom.
Én igen. Fiúk. Kemény, intelligens férfipalánták, akik már génjeikben hordják ezt az évezredes ostobaságot, hogy nyafogni, érzésekről beszélni gyengeség. Ami történt, az pedig "katonadolog".
Csak éppen nekem sírja el magát. Szánja a barátját, igazságtalannak érzi, ami történik vele, és persze félti magát is, hogy hasonló sorsra jut. Tegyek valamit, szóljak valakinek, hogy legyen ennek vége- ezt kéri. Mit is tehetnék? Van- e értelme szólni az iskolában? Akar- e, tud- e egy olyan osztályfőnök tenni valamit, akinek eddig is a szeme előtt zajlott az egész? Van- e értelme szólni a szülőtársnak?  Tudja- e, mi történik a gyerekével? Vagy rontsak be a suliba, és beszéljek a gyerekekkel? Fiam rögtön "mama kedvence nyápic úr" lesz, ha így próbálom megoldani az ügyet. Kinőtt már a szárnyaim alól. Vagy hagyjam az egészet a maga útján folyni? Ez sem jó, hisz ő kért segítséget tőlem.
Jó sok kérdés, de nem is én lennék, ha elakadnék a megoldásban. Elindítottam az ügyet egyfajta úton, kérdés, ki hogyan viselkedne az én helyemben? Ti merre fordulnátok, ha a 11 éves fiatok ilyen helyzetbe kerülne egy új iskolában, új közösségben, új barátokkal, új tanárokkal, új szokásokkal?

4 megjegyzés:

Banyuc írta...

Fogalmam sincs. De ami rögtön eszembe jutott- volt szerencsém megnézni, teljesen véletlenül ezt a filmet
http://www.pestiest.hu/film/14621/az_osztaly_klass_2007

- iszonyatos, kötelezővé tenném minden középiskolás tanár és gyerek számára.
Ha módodban áll, valahogy szerezd meg és nézzétek meg, ha nem most akkor egy- két év múlva, tudom, hogy a megoldást most keresed, de ez a film segíteni fog elindulni.

oximoron írta...

Doris, en mindenkeppen beszelnek a dirivel. ismer is teged, hiszen ott vegeztel, ill. ha valaki, o biztosan megerti es kepes orvosolni a fiuk problemajat. ami persze nem csak a fiuke.

de azert hadd jegyezzem meg, csaknekedcsakittcsakmost: az osztalyfonoktol visszakernem a pedagogusdiplomat, es soha nem engednem tanitani. aki ezt es még ki tudja, miket csak ugy "elnéz", szerintem nem pedagogus. sajnos.

Levena írta...

Jó, hát lehet, hogy az osztályfőnöknek látnia kéne, mi zajlik. De azért én mégis először vele beszélnék. Ugyanis ezek a dolgok akkor zajlanak, amikor nincs ott tanár. Szerintem. A tanár manapság csak órát tart, még a legjobb iskolákban is. De különben fogalmam sincs, mit tud itt egy tanár tenni. Én a lányomnak azt mondanám, azt hiszem: gondolja meg, érdemes-e fenntartania barátságot olyan emberekkel, akiknek ennyire a külsőségek a fontosak, és akik lehülyézik egy jóbarátját... Szerintem egyszerűen: ez van, ez az élet, választanunk kell nap mint nap, mit tartunk fontosnak, értéknek, mi és ki mellett állunk ki kritikus helyzetben. Vagy két szék között a pad alá... A tanár meg igazán, mit tehetne velük? Lelki beszéd osztályfőnöki órán? Csapatépítő játék a 15 perces szünetben? Nem hiszek ebben. Vagy csak nekem nem voltak jó tanáraim soha...? A szülőket kéne megnevelni, ahonnan a gyerekek ezeket az értékeket hozzák.

Doris írta...

Én az anyukával beszéltem. Nem tudta, hogy ennyire kritikus a helyzet, mert a fia nem beszélt neki erről. És még az is lehet, hogy csak az én fiam látja ennyire kritikusnak. Azt gondoltam, amíg nem az enyémet bántják, addig meghagyom a cselekvés jogát az érintett szülőnek. De csak tudjam meg, hogy az enyémnek egy rossz szót szólnak!...

Related Posts with Thumbnails