A Mikulás tudja, mit csinál. Tudja, kinek mi kell. Nekem is hozott ajándékot, na persze. Kecsketejes szem- és arc ránctalanító kencéket.
Nem is tudom, örüljek- e. Vagy vegyem ezt célzásnak?
Örülök.
Igaz, mire beszerezte az ajándékomat (a RÁNCTALANÍTÓT!!!), kis híján elvált nő lettem, de sebaj! Nézzük a dolgot külső szemlélő módjára, és akkor nagyon vicces is lehet a történet.
Pénteken volt a nagy beszerző körútja, amit csak velem tudott megoldani, mivel nekem is dolgom volt OTT, abban az üzletben, nem beszélve arról, hogy szemmel kellett őt tartanom, nehogy valami olyasmit találjon ki, ami azután nem lesz megfelelő, vagy túl drága, vagy ilyesmi (a felesleges pénzkidobás elcsúfítja az ajándékot ugyanis). Együtt nézegettük a kozmetikai cuccokat, és olyan kérdésekre kellett válaszolnom, mint hogy milyen típusú bőröm van, mi a különbség az éjszakai és a nappali kence között, és a 2000, vagy az 5000 Ft- os tégelyek tartalmaznak jobb minőséget. Végül kecsketejes, szárazbőrös került kiválasztásra. Mikor a Mikulás betette a kocsiba a holmikat, valami furcsa rossz érzés jött rám. Hogy milyen meglepetés ez már? Hogy itt figyel az orrom előtt a saját ajándékom. És persze egy barom vagyok, mert meg is jegyeztem ezt neki, mire ő fogta, és visszatette a polcra, de nagyon ideges lett, és azt mondta, hogy "kezded már megint", meg hogy "mindjárt hazamegyek". Kicsit elhaladtunk, vettünk még zsírt, meg teafüvet, a Mikulás meg azt mondta, majd ő holnap újra eljön.
- MIII? Megint autókázni akarsz Kecskemétre? Micsoda pazarlás ez?! Szó sem lehet róla! Olyan ideges leszek, ha ezért pacsálod a benzint, hogy nem szólok hozzád egy hétig!
A Mikulás ekkor lökött egyet a kocsin, és otthagyott. Nagy dérrel- dúrral elviharzott a sorok között.
Jó.
Akkor ezt elszúrtam. Tegyünk úgy, mintha mit se számítana a dolog. Sétálgassunk továbbra is, és vásárolgassunk. De jééé! Amott közeleg erősen sértődött arccal. Jobb lenne neki szakáll az ő fejére, hogy ne kelljen ezt látnom. Legyen akkor talán valami könnyed tréfa a feszültség oldására... Lám, máris megenyhült, bár mondja, hogy béna vagyok, mert még örülni sem tudok igazán semminek.
De megbocsát.
Mert szeret.
Erre nem sokan lennének képesek rajta kívül.
Később beállunk a pénztárhoz, s ő azt mondja, még el kell rohannia (Szegény Mikulás! Annyi dolga van!). Én fizetek, haladok kifelé, mikor meglátom, hogy a kocsiban pihenő sapkám alatt még valami csomag lapul. Te jó ég! 5 centire vagyok a tolvajlesőtől! Gyorsan felkapom a simlist, hát ott figyel a kecsketejes alatta: - Bocsánat, bocsánat, ez itt maradt! A Mikulás csempészte a kosárba, én meg kis híján "becsipogtam" miatta. Kifizetném, ha lehet.
A nő csak néz... Milyen Mikulás? Látom, azon filózik, mit tegyen most: Hívja vajon a biztonságiakat, vagy futni hagyjon? Az utóbbi mellett dönt. Szerencsére. Fizetek, állok a külső körletben, míg végre megpillantom a Mikulást. Az arcán cseppnyi csalódottság. Lehet, hogy tényleg le akart csukatni? Nem lennék meglepve...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése