2009. dec. 1.

Humbug

Nagyfiam zavarba ejtően művelt. Erről nem tehetek, elolvas mindent, főképpen olyan tudományos könyveket, amik az átlagembert nem érdeklik, így hát biológiából, csillagászatból, filmekből szedett össze olyan képzettséget, aminek láttán csak tátom a számat. Olyan nemes egyszerűséggel tudja a tudását tálalni, mint ahogy a többi gyerek a délutáni fociról cseveg a vacsoránál (Arról ő nem. Még sose láttam focizni.) Ákos még csak toporog a nyomában, viszont semmiképp nem akar mellette alulmaradni, ezért aztán csípőből dobálja be az elképesztő kérdéseit- megjegyzéseit a társalgásba, ezzel bizonyítva, hogy micsoda brilliáns elme feszül a fejében.

B: Azt tudtátok, hogy a világűrben minden folyadék gömb formába rendeződik?
Á: (gondolkodás nélkül, és azonnal) A GYOMORSAV IS?

Már elnézést! Mutasson valaki egy embert, aki bevizsgálta a gyomorsav viselkedését légüres térben! Gyanítom, a fiam egy Nobel díjast is bármikor képes lenne sarokba szorítani pusztán azért, hogy bebizonyítsa, az illető tudása mindössze olcsó humbug az ő elmés kérdéseihez képest.

Nincsenek megjegyzések:

Related Posts with Thumbnails