Tükrök

Az ember attól a legdühösebb, ha valaki közelsége- jelenléte- szavai szembesítik a saját gyengeségével. Ilyenkor kevésnek érzi magát, a hibái fölé tornyosulnak, elborítják, és bosszantani kezdi az az ember, aki a maga "hibátlanságával" megmutatja a csorbákat.

Atibivel dolgozni sok embernek nehéz. Nekem egyszerű, megszokott, mert hasonlóak vagyunk. Pillanatnyi döntéseket hozunk, elkésünk, örökösen változik körülöttünk minden, és több síkon gondolkodunk egyidőben. Eddig fecnik között éltünk, mostantól egy online irodánk van, ahol a feljegyzéseinket rendszerezni tudjuk, és nem megy el az energiánk a papírok utáni örökös kutatásra.
Na, de A CSILLA!!!
Te jó ég!
A Csilla most beköltözött hozzánk, és felborította a rendetlenségünket ! Ő minden szót komolyan vesz, így hát ha azt mondjuk, 10- kor indulunk ide, vagy oda, akkor ő 10- kor készen áll. Ja, hogy mi közben elbeszélgettünk valamiről (természetesen céges naggyon fontos ügyekről)? Hogy jött egynehány telefon, ami felülírta a terveinket? Hogy elment a kedvünk az egésztől?
A Csillát ez nem érdekli! Mert megbeszéltük, és kész.
A papírjait egy műanyag tárolóban gyűjti, és persze nem veszít el semmit, figyelmeztet, hogy miféle beosztásokat kell még megírnom... Hisz megígértem!
A francba!
Ne akarjon megváltoztatni! Meglesz az is, a beosztás is, csak most van itt még valami más... valami, amit meg kell csinálnom, mielőtt.. mielőtt is?
Felelős vagyok érte... Felelős vagyok azért, hogy dolgozni tudjon, így hát leülök, és megcsinálom. És másért is leülök. Azért, hogy ne lássa a gyengeségem.
Valójában neki is van gyengesége. Éppen az erőssége az ő gyengesége. A pontos, és behatárolt gondolkodása fosztja meg attól az ötletgazdagságtól, amit mi, a szertelenek könnyedén művelünk. Ez viszont engem kevéssé vigasztal...
Csilla frusztrál a "rendességével".
Átgondoltam az egészet, mielőtt még elfordultam volna tőle.
- Elfogadás, elfogadás- ezt mondogatom magamnak. Neki van nehezebb helyzete, hisz neki kell alkalmazkodni, az ő élete borult ( ő borította az életét), nekem csak elfogadni kell őt.

Valami mégis változik. Valahogy kezdenek rendszerbe állni a dolgaink. Valahogy minden kikristályosodik, bekerül a netes irodába, és Csilla a bejegyzéseket követve, szisztematikusan lódul neki a feladatoknak. Én pedig újra és újra leülök, hogy rendeket teremtsek neki, ezzel segítve őt, és magunkat a haladásban.
Változom- változunk. Ahogy a rend épül fel körülötte, úgy veszíti el ő a "merevségét", és lesz egyre könnyedebb, felszabadultabb. Én pedig szembesülök nap, mint nap azzal a csorbámmal, amit amúgy is ismerek már ezer éve. Talán egyszerűbb ezt kiköszörülni, mint őrá haragudni.

Illusztráció: Szegedi Katalin