Azért jók az ilyen népi összejövetek, mert ilyenkor aztán az emberek tényleg beszélgetnek egymással. Volt régen Falunap, most meg Városnap(ok) van. Kimegyünk, és zsibogunk, megbámuljuk egymást, vagy a színpad felé tátjuk a szánkat. Részemről az ilyesmi mindig tanulságos.
Első tegnapi megállapításom, hogy bármennyire nem veszek róla tudomást, az idő akkor is lineárisan halad előre, ha én több síkon élem meg. Néha gyerek vagyok még, máskor meg nem, de ez csak egy belső folyam, a valóság egyetlen irányt ismer, és jön is mindig valaki, aki könnyedén rám mutat: Ugye, A. néni (!!!)? Ó, igen és te ki vagy kispajtás? Szuhányi gyerek vagyok én, úgy bizony, és még régen, ott az iskolában... Jól van, ne folytasd! Tudok már mindent. Emlékszem arra az égetni való kisklambóra, akinek mindig a kezét fogtam, nehogy eltűnjön hirtelen (mert vannak ilyen gyerekek, akik attól jók, ha a kezüket fogod, vagy a hátukat simogatod).
- Te jól megnőttél, hallod- e, én meg még mindig itt vagyok. Te már felnőtt, én még mindig az.
Aztán az is tanulságos, mikor megjön ez a fiú. Hát komolyan mondom, annyira jó, annyira természetes, nem "izzad", nem erőlködik, hogy megmutassa, milyen klassz csávó, vagy éppen sztárocska, hanem csak úgy sétálgat, mint egy mesemondó. Remek fiú, remek zene, és még annál is sokkal jobb szöveg! Milyen kár, hogy alig százan vagyunk talán.
Nem hiszem el, hogy nem érdekli az embereket!
Tudom, mit mondanának, ha kérdezném őket. Azt mondanák, itten nálunk Kisrománia van, ők ezért nem jönnek. Ők nem mennek ki "közéjük". Na tessék, inkább otthon ülnek. Pedig ha ott lennének, mindjárt más lenne az arány. Ha már számolunk, akkor számoljunk, végül is még mindig mi vagyunk többen- Ha OTT vagyunk.
Tüzijáték is van- arra már kijönnek. Állunk mindannyian, nézzük az eget, a szétrobbanó fényeket. Együtt van a város, mint télen, mikor a korcsolyánkkal siklottunk a tavon, és nevettünk egymásra, ahogy máskor soha.
Tűz kell, vagy jég, ami összehoz minket.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése