
Rajzoltam is sokat. Királylányokat szép szoknyában, hosszú, indaszerű hajjal, vékony kezekkel. Soha nem lettek olyan szépek, amilyennek magamban láttam őket, mégis megnyugtató volt, ahogy a ceruzám alatt megszülettek.
Ma már nem úgy álmodozik az ember. Ma már akkor fekszik, mikor tudja, hogy a következő pillanatban összeesne. Még van egy kis ideje az "ájulás" előtt, hogy a másnapot számba vegye, aztán a tévével kábítja magát, és egy váratlan pillanatban átesik a túloldalra. Dobálja a testét éjjelente, vagy zavaros szavakat motyog, reggel pedig kábán indul az újabb feladatoknak. Ha mégis vannak álmaink, azok is maradnak itt a Földön. Szép házról, jó állásról, tisztességes, sikeres utódokról képzelgünk.
Elfelejtjük a gondolataink művészkedését, azt az aprólékos színezést, amit gyerekként műveltünk, mikor anya lekapcsolta a villanyt, és még erőlködtünk, hogy ne aludjunk el, ne veszítsük el az estének azt a legszebb szakaszát, mikor a csendben játszadozhatunk a fantáziánkkal.
Aztán kb. egy éve megtaláltam ezeket a képeket. Szerettem első pillanattól őket, nem egyébért, mint azért, mert pontosan azokat a cizellált képeket láttam bennük, amiket elképzeltem egykor régen, csak éppen megrajzolni nem tudtam őket. Finomak, légiesek, annyi szelídség árad róluk, amitől biztos lehet benne az ember, hogy ezeknek a királylányoknak soha, egyetlen rossz gondolat sem fordul meg a fejében. Őket csakis elalvás előtt, a csendes estében lehet megálmodni. Hegyes cipőben, szétfolyó hajjal táncolnak, visszahozzák nekünk a legszebb meséket.
Nagyon, nagyon szeretem őket.
Mostantól pedig Szegedi Katalin személyes engedélyével lakhatnak itt nálam.
Hála és köszönet Neki érte.
1 megjegyzés:
Szia Doris!
Jó végre újra Nálad kávézgatni! :) Már hiányzott!
Kicsit eltűntem, de újra itt vagyok! :)
Remélem jól vagy! :)
Angel
Megjegyzés küldése