Több hónapja nem voltam itt. A szemem csukva, E. keze finoman siklik az arcomon. Ide kanyarít, oda kanyarít, a krém cuppog. Lazítani kellene, azért vagyok itt. Érzem a karomban, lábamban, nyakamon, hogy feszülök most is, még most, ebben a tíz percben is. Nem jó, koncentráljunk a lazulásra! Tudatosan engedem el magam, kényszerítem a testem, hogy pihenjen.Halkan nyílik az ajtó, nem látom, ki lép be, csak a hangját hallom, ahogy E- vel beszélgetnek:
- Ülj le, mindjárt végzek. V. hol van?
- Az apjával nyaralnak valahol. Nem tudom, hol... Nem tudom, azt hiszem, többé nem adom oda neki V- t. Elegem van ebből. Még vasárnap itthon voltak, pedig arról volt szó, hogy pénteken mennek.
Tegnap felhívtam őket. V. mondta, hogy nagyon hiányzom neki, szeretne hazajönni, és akkor hallom a telefonba, hogy az a nő, aki velük van -azt sem tudom, ki az a nő- mondja, hogy "ott a kocsi, baz' meg, vidd haza!". Így- e... Hát hogy mondhat már ilyet a gyerek előtt?! De ő is mindig csúnyán beszél vele. Mikor hazajön V., teljesen más. Durva, trágár... Beszélni fogok az ügyvédemmel is. Inkább ne adjon gyerektartást, csak ne vigye el... És akkor azt mondja, hogy én elkényeztetem V- t... kinyalom a s...gét, így mondja. Meg túl sokat ölelgetem, puszilgatom... Hát lehet a gyerekedet TÚL SOKAT ölelgetni???
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése