És akkor összevesztek, de kegyetlenül. És ordítottak, csapkodtak, szidták egymást. Na persze, hogy valami semmiségen, merthogy az Ákos a szivacsos frizbit beledobta a Bence szemébe, és pedig nem direkt, de biztos direkt, de ilyet hogy csinálna direkt(?). Én meg odarohantam egy nagy marék paréval a kezemben, hogy most ki mindenki a vízből, és a parton lehet elmélkedni róla, miképpen kommunikáljunk egymással... Szóval zengett a határ ettől az aprócska momentumtól.
A fecskék, akik felettünk köröztek, hogy leszállhassanak inni, most messzire rebbentek, a vakond a Föld magjáig ásta magát, a szomszéd kutyája pedig egész egyszerűen sokkot kapott. És akkor Ákos odajött, és azt mondta: Igen, anya. Jó már, hogy így magunk lehetünk. Csak így, mi hárman.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése