Tárgyak hálójában

A PC- m életéről rendszeresen írok. Nos, az túlzás talán, hogy az életéről- sokkal inkább lassú meghalásáról szoktam beszámolni. Ó, igen, immáron 13. életévét tapossa, és lassan már nem bírja tovább. Néhány hete végképp feladta- egyszerűen nem kapcsol be. Nem volt- nincs idő várni, míg megoldódik az ügy, hisz a blog csak egy aspektusa számítógépes életemnek, sokkal inkább fontos, hogy a napi munkámhoz is elengedhetetlen. Micsoda szerencse, hogy Atibinek van egy nem használt lapitopija, így mikor nyafogóra fogtam a dolgot, ideadta a gépet. Így a probléma megoldódott egy időre. Fülem mögött a nyomasztó gondolat: számítógép kell, de az SOS problémák sorából eltűnt a kérdés. Ezzel egyidőben az autómat megpróbálták feltörni. Valami csoda folytán "mindössze" a zárat sikerült elrontani, így kissé macerásan ugyan, de be tudok jutni, használni is tudom, tehát az élet nem áll meg, a probléma megoldásáig is van jármű a fenekünk alatt. Időt nyertem ugyan, de a fülem mögött ott a nyomasztó gondolat: az autót meg kell javíttatni.
Talán azt gondolnád, ennyivel beérem? Áh, dehogy! Van még olyan tárgy a közelemben, ami pusztulni szeretne. Nézzük mindjárt a mosógépemet. Másfél évesen egy napon úgy döntött, ő a vizet többé nem kívánja, befejezte a pocskolást, elég volt. Szárazon meg ugye, hiába próbálkozom, lehetetlen használni.
Mr. Darcy belebújt, aztán csak a vállát vonogatta.
Jópajtása belebújt, és hasonló hitetlenkedő arccal szintén a vállát vonogatta.
Végül szerelőt hívtunk. Ő is belebújt 2000 Ft kiszállási díjért, és ennyiért már nem vonogatott semmit, hanem egyszerűen azt mondta: vége. Meghalt a kapcsolója, mely természetesen javíthatatlan, de én azért ne aggódjak, ezeket már így kalibrálják, egy év, addigra párát kap, és vége. Csak egyben cserélhető alkatrész, kiszállással 35 000 Ft a javítás.
Kösziii!
Újonnan volt 70 rúgó.
Néztem, aztán megrugdostam, kirángattam a helyéről, elmentem a zaciba, hátha kapok valamit jó áron, aztán néztem pár napig a minket elborító szennyes halmot. Mindeközben a gép teli ruhával, és valahányszor elmentem mellette, rányomtam a gombot. Tudod, hátha meggondolja magát.
DE NEM.
Nyafogtam újra,hogy micsoda pechsorozat zúdult a nyakamba, mikor mondja Atibi, hogy van őneki mosógépe, még dobozban, nem kell neki, a műszaki boltjából rakta félre anno. Elhozza, aztán használjam. Jó, jó, ez remek, árát majd megbeszéljük (a szeptemberi fizetésemelésem után).
Mondom itthon a gépnek: Nem szúrsz ki velem, látod- e! Megélek immár nélküled is, sz...házi. Mész kukázni, vagy munkanélkülire, de tőlem le is százalékoltathatod magad, engem többé nem szivatsz. Nnna. Nesze!- Azzal még egyszer, utoljára megnyomtam a gombot.
Mi történt?
Mi történik egy Doris- féle háztartásban ilyenkor?
Igen, bizony elindult a kicsike. Ez volt úgy egy hete, azóta mos szorgosan, nem vackol, issza a vizet ész nélkül.
Hogy miért? Egyértelmű. Mert megijesztettem. Mert rájött, hogy nélkülem üres lenne az élete, képtelenség, hogy elhagyjam, így hát jobban teszi, ha munkára fogja magát.
Én azonban már nem bízom benne. Aki engem egyszer átver, annak kaszáltak. Szóval jön az új mosógép, mert valahogy úgy érzem, hogy abban a percben, ahogy EZ itt újra biztonságban érezné magát, elölről kezdené a kisded játékait.

Nos, a PC- t már be sem kapcsolom...