A fiúk anyáéknál. Csak részben nyaralás, inkább arról szól, hogy segítenek, hogy tudjak dolgozni, a gyerkőcök pedig ne nyomjanak le egy teljes műszakot hármasban itthon, ez ugyanis rendkívül káros hatással lenne a környezetükre, mert:1. A mamáék megőrülnének a fejük felett zajló rohangálástól, moonwalkozástól, valamint a rögtönzött Tankcsapda koncerttől (ÉN OLYAT MÁR LÁTTAM!!!).
2. A gyerekek napi étkezése valószínűleg leszűkülne a lekváros kenyérre, mely néhány napja, mióta megfőztem a meggy, és szilvadzsemet csak erős ráhatással bővíthető főtt étellel.
3. Van még felgyújtható tárgy a házban... Sőt! Effektíve az egész házunk felgyújtható, ha úgy vesszük, s ez komoly érv az állandó felügyelet mellett, tekintettel Bobi jelenlétére.
Nos, így hirtelen ennyi jutott eszembe... Soroljak még érveket? Egy biztos: A FIÚK NEM MARADHATNAK EGYEDÜL (a mamáék jelenléte nem számít felügyeletnek). Most anyáék segítenek ezt megoldani, így hát tegnap reggel meló előtt kiszállítottam hozzájuk a "pakkot". Indulás előtt kiokosítottam a fiúkat, hogyan viselkedjenek: Ne gyilkolják egymást halálra minden apróságért, ne "nákoljanak, és suksüköljenek" beszéd közben, ne bömböltessék a zenét, ne gyújtsanak fel semmit, valamint néha kérdezzék meg, segíthetnek- e valamiben... tehát JÓK legyenek.
Jó. Ezzel megvolnánk.
Napközben néha végigszántott a testemen a rémület: Jaj, mi van a fiúkkal ( a megszokás, ugye)?! De ekkor eszembe jutott, hogy ááá, semmi, hát jó helyen vannak. Akkor arra gondoltam: Jaj, mi van anyáékkal?!
Este különös érzésem volt. Olyan hiányérzet- szerűség. Voltak azonban érvek, amikkel vigasztalódtam, és legyűrtem magamban ezt a hiányérzetet. Számba vettem, hogy az alatt a pár óra alatt, amit itthon ébren töltök, vajon milyen kiváltságaim vannak most:
1. Nem kell folyton ételt készítenem, tányért pakolnom, majd újabb ételeket szedni elő (lekvárt pölö).
2. Amit leteszek valahová, az általában ott is marad, így nagyjából rend van a házban.
3. Nem kell suttogva szexelni, és fülelni, hogy nagyfiam merre kolbászol ki a szobájából éppen a csúcspontom előtt egy másodperccel.
4. Nem kell állandóan a gyufákat, és az öngyújtókat ellenőriznem.
5. Nem érzem magam Dredd bírónak, sem botcsinálta ügyvédnek, akinek állandóan az igazságtételen kell agyalnia az ügyben, hogy vajon kié volt eredetileg az a puttyadt plüss, ami az elmúlt két évben kb. nyolcszor cserélt gazdát.
Jaj! És ne felejtsük el, hogy végre meg tudtam fürödni a tóban anélkül, hogy méteres hullámok csapkodtak volna a fejem körül. Üldögélni a csendes estében, és beszélgetni mr. Darcyval... ez valóság, avagy ismét ébren álmodom?
Dolgozom tehát mindenféle gyomoridegek nélkül napi tíz órában, mialatt a nevelést más végzi helyettem.
Nem tudom, kinek nehezebb a helyzete...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése