Úgy képzelem valahogy, hogy ahogy telik az idő, az ember képzelete kitágul, a bátorsága növekszik. Jó, nyilván óvatosabbak, és talán bölcsebbek leszünk az évekkel, de ezzel együtt valahogy mégis nyitottabbak. Ennek így kellene működnie. Sokszor úgy érzem, mindent szeretnék kipróbálni. Na jó, majdnem mindent. Ha eljutok valahova, a szemeim kitágulnak, mindent megfogok, megszagolok, és ha egy próba kerül elém, kíváncsian várom, hogy képes vagyok- e leküzdeni. Egyáltalán nem érdekel, hogy bénán csinálom- e, vagy hogy illik- e 40 évesen falat mászni, vagy a strandon hancúrozni... nem is jut eszembe ilyesmi. Úgy képzelem, ez így természetes. Aztán dühös leszek, mikor másokkal vagyok együtt, és épp azt látom, hogy minél idősebbek, annál inkább beszűkülnek.
Elmegy egy tanárnő az osztályával kirándulni, és nem tud túllépni azon, hogy esik- e az eső, tiszta- e az ágynemű, vizes- e a fa, és meg tudjuk- e gyújtani. Sáros lesz- e vajon a cipője, ha túrázni megy az erdőbe? Elmegy egy extrém parkba, és MEG SEM PRÓBÁLJA, hogy képes- e végigmenni a legegyszerűbb pályákon, inkább unatkozik, és azon sopánkodik, hogy vizes lesz a haja az esőtől. Éjfélkor hajszárítóval fújatja a nadrágját, mert egy buta folt van rajta. Ilyenekre pazarolja az életét, és nem veszi észre, mennyi örömről marad le, csak azért, mert nem tudja élvezni azt, ami van.
Nem értem ezt, nem értem egyszerűen.
Mindenki a maga boldogságának a kovácsa, és ehhez úgy látszik, csak a gyerekek értenek. Ők tudják, hogyan kell a percekből kifacsarni az örömöt, mindent a maguk javára fordítani azért, hogy élvezni tudják az életet. Mi, felnőttek pedig képtelenek vagyunk tanulni tőlük. Azt mondjuk, naivak, óvatlanok, tapasztalatlanok. Pedig éppen úgy élnek, ahogy nekünk is kellene.
A fotón én vagyok a pécsi Terráriumban. No, nem az a szépséges pikkelyes, hanem aki tartja. Elszóltam magam (direkt), hogy mennyire rajongok a kígyókért, és úgy lett, ahogy vágytam. Kivették nekem, és megmutathattam 29 másik embernek, hogy elbűvölő, csodás állat. Mindenki megfogta... kivéve a felnőtteket.
8 megjegyzés:
Én az általad beszűkülteknek tartottak közé tartozom. Vannak dolgok, amiknek nem adok szívesen teret az életemben. Nem azért, mert mit gondolnak mások, hanem mert egyszerűen nem szeretném megélni őket. Amikor új dolog kerül elém, ösztönösen mérlegre teszem, és aztán döntök, hogy kell-e vagy sem. Van hogy kell, van hogy nem kell.
Lemaradok egy csomó mindenről? Nem bánom. Nem érzem azt sem, hogy kellene nekem annyi élmény. Ami érdekel, ahhoz összeszedem magam és megélem. Egy kirándulás nekem a hátam közepére sem kell, mert egyszerűen más vagyok, más tesz boldoggá.
Nem biztos, hogy a lassú, néha passzív, van hogy elmélyülő út egyben érdektelen és élménytelen, egyszerűen csak más.
Biztosan lényegesen több a potenciál az életben, mint amennyit megélek. De ez van. Az én tempómban lépkedek.
Kiskoromban a papám, aki erdész volt elvitt az erdőbe. Megálltam egy ponton, és csak sikítottam és sikítottam, és nem bírtam abbahagyni. Minden fán pókhálók voltak, és pókok, és nem mertem megmozdulni semerre sem, annyira rettegtem. Lemaradtam egy jó kirándulásról, helyette a rettegést tapasztaltam meg. Egyszerűen ilyen ember vagyok. Félénk és félős. És nem tudok a saját korlátaimon könnyedén átlépni. Nem csak arról van szó, hogy csettintes, és megváltik a hozzáállásom.
Nyílok én. Már eddig is sokat nyíltam. Átlépkedek azért korlátokon, mert nem hagyom magam. De az én tempómban. Tartson bárki bármilyennek emiatt. Az én életem, én érzem át, az én szabadságom, az én hülyeségem.
Olyan sokáig bántottam magam a gyávaságom miatt, mert azt hittem, az kell, hogy nekifussak mindennek. Minden egyes kudarcomért értéktelennek éreztem magam, mert nem voltam elég nyitott, elég erős, elég bátor. Mert puding vagyok.:) Már szeretem, hogy puding vagyok.
Ez nagyon tetszik, és meg is értettem. Működik is, amíg valaki magában nem érzi jól magát egy szituációban. Csak mást ne törjön le a szenvedésével, vagy a sopánkodásával. Minden ember más, és nem egyszerű egymásra hangolódni. Nyilván én sok embernek "sok" vagyok, és lehet, hogy M. néni éppen arra vágyott két napig, hogy álljak már le egy kicsit, és legyen egy kis nyugalom. Ő épp úgy nem érti az én hozzáállásom, mint én az övét.
Bocs, én voltam, csak a másik fiókkal bejelentve.
Én sem akarok mindent kipróbálni, van amit nagyon igen és van amit nagyon nem. Pl. falmászás, vadvizi evezés nagyon igen, hullámvasút és ejtőernyőzés nagyon nem ...
Pont a felnőttség miatt az ember már tudja mi jön be neki és mi nem.
Anyaként kempingezni nem igazán, kisérőként más gyerekeivel igen... Érted? Mások a felelősségi viszonyok, másként kell aggódnod, figyelned csopvezként és anyaként- de mint írtad már te is, a saját családoddal kirándulni fárasztóbb és te is előre stresszelsz rajta, nem úgy mint egy csoporttal a munkád részeként.
Az általad említett pedagógus pedig eltünt a megfelelni akarás és a saját magáról kialakított kép megtartásának súlya alatt. Ne akart, nem mert feloldódni, féltette az iskolai tekintélyét. Ő egy ilyen ember. Szerintem nem is kell mindenkit megérteni, el kell fogadni és kész és örülni annak, hogy te tudsz más lenni.
Doris, azért te nem vagy semmi. :) Becsüld meg magad, mert ilyen mint te, nincs még egy a világonn. Én azt a kígyót, ha agyonütnek sem fogtam volna meg. :))
Banyuc: Más, igen. Nyilván nem kell részt venni mindenben, csak engem lefáraszt a sok sopánkodás. Maradjon csendben, ha neki ez nem jó. Ne siettesse a programot csak azért, mert ő hamarabb szeretne aludni, mikor 27 gyerek erre készült egész évben, hogy itt jól érezze magát. Ez önzés.
márta: Lehet, ha egyszer megfognád, megszeretnéd őket. Nagyon finom a tapintásuk, csak ezt senki nem hiszi el róluk. Titokzatos, kellemes állatok. És CSÖNDESEK!!! Nem úgy, mint a békák :-(
Basszus, lehet, hogy becsavarodok ettől a béka- témától.
Ha már békák, én együttérzek, mert egyszer voltunk sátorozni és pont a sátrunk előtt képződött egy tócsa. Az kérlek tele lett békákkal, nem tudom, honnan kerültek oda. Akárhányszor kihalásztuk őket, egy kis idő múlva megint ott voltak és nem lehetett aludni tőlük.
Más: ma láttam egy nőt az utcán, magas volt, magassarkúban és fura kalappal a fején. Arra gondoltam, hogy pont olyan, mint egy Doris.
Télleg olyan lehetett az a nő :-)Hol láttad? Voltam ma ott? Nem voltam ma sehol... isteni érzés volt nem lenni sehol.
Más: Mondom én, hogy szörnyetegek a békák. Viszont azt hiszem (el ne brekegjem!!!), hogy vége a szezonnak. A varangyok egyik percről a másikra eltűntek, és tegnap kifogtam 3 levelit, akik helyére nem érkezett újabb. Tegnap este óta csend van. Hurrá!!!
Megjegyzés küldése