Boróka

Végre beszéltem Judittal. Na ugyanúgy persze, mint 15 éve, utoljára. Nem véletlen, hogy éppen most találkoztunk, és az sem véletlen, hogy tegnap éjjel iszonyú jó filmet láttam. Semmi sem véletlen, ezek így szépen összefüggnek, ez nyilvánvaló.
Szóval Judit remek most is- talán hamarost találkozunk személyesen is. Én is remek vagyok, ezt pedig próbálom elhinni, így hát együtt lenni is remek dolog akár telefonban, akár a valóságban.
Mostanság gyakran eszembe jut, hogy miért kell nekem itt élni, és milyen is Magyarország, meg hogy milyen kár, hogy nem mentem el, ameddig még mehettem volna. Ilyen permanens elvágyódás ez, ami talán azonnal el is múlna, ha egyszer a kezembe nyomnák a repülőjegyet. Mert azért mégis furcsa, hogy minden alkalommal elérzékenyülök, ha a Himnuszt hallom, vagy A csitári hegyek alatt- ot, és talán az is jelent valamit, hogy a nyelvünket oly elhíresült módon nagyra értékelem. Szóval ezek mélyre nyúló gyökerek, és esküszöm, nagyon nagyon drukkolok, hogy áldja már meg végre Isten ezt a balsors- tépte nemzetet, mert én nagyon kívánom neki, és benne magamnak is.
Szóval Judit húga hazatért Los Angelesből közel tíz éves ottlét után, ami számomra különös így elsőre, mert ugye miért pont most, és miért?- úgy egyáltalán.
Magányos volt.
Sivár volt ott az élete.
Judit férje pedig Amerikából idetelepült ember, akinek- minő furcsaság!- esze ágában sincs visszatérni a hazájába. Tudod, mit mond ő is, és T. is? Hogy Európában, és benne Magyarországon élhetőbb az élet, mint a vattacukros tengerentúlon. Ők úgy látják, a VALÓDI értékek ott mellékessé váltak már jó ideje. Az embereknek nincsenek barátaik, a családok nincsenek ilyen szoros közösségben, mint nálunk. A kultúra ízetlen puding, hiányzik belőle a fahéj, a szegfűszeg, csak a tömény cukor maradt.
Azt mondják, mi, magyarok sokat "sírunk", de vannak érzéseink. Sokat hőbörgünk, de vannak érzéseink. És csak úgy szimplán VANNAK ÉRZÉSEINK.
Tehát az amerikai filmek hazugak. A vasárnap délutáni családregények gyerekről, kutyáról, összetartásról csak a fantázia szüleményei.
T. épp ezért hazajött ebbe az országba, ahol most nehéz idők jönnek, és itt kezd el egy új, érzésekkel telítettebb életet. J. férje pedig itt akar maradni, pedig nem itt nőtt föl.
Arra gondoltam, vajon akkor ezek a bizonyos filmek nekünk akarnak villantani valami kevéssé létezőt, vagy az amerikaiak a vásznon valósítják meg az álmaikat? Azért olyan tömény bennük a romantika (nem, nem az akciósokra gondoltam fentebb), hogy ezzel édesítsék meg a lelküket? Mert azért ha megnézek egy igazi jó magyar filmet, akkor azt látom, hogy igen, a magyar valóságot nézem. Kissé karikírozva, besűrítve, átszűrve, de mégiscsak azt, amiben élünk. Ezért is állnak közel hozzám ezek a filmek.
Örültem neki, hogy erre jutottam. Megint valami magyar gyökér(ség), ami bennem van.
Aztán este felfedeztem, hogy Bacsó Péterre emlékezve vetítik a Majdnem szűz című filmet. Kipeckeltem a szemeimet, hideg vizes fürdőt vettem, így ébren tudtam maradni. Mondhatom, csodás élmény volt. Ubrankovics Júliába beleszerettem, gyönyörű, természetes, minden szavát elhiszem. Talán neki köszönhető, hogy nem húztam el a számat a film végén. Neki még azt is elhittem, hogy van, lehet kiút a kurvaságból, hogy létezhet olyan ember, aki képes ebből kimászni. Talán azt is elhittem, hogy a szerelemnek lehet ilyesféle teremtő ereje, vagy a léleknek.
És a legszebb mindebben, hogy ha igyekszem összefüggéseket látni, és elvontabban gondolkodni, akkor ez a tegnapi éjszaka talán többre is válaszol, mint egy lány lehetőségeire. Talán azt is mondja, hogy minden mélységből ki lehet mászni... Érted? Ebből a nagy magyar kurvaságból is ki lehet mászni, nem? Lehet egy ország is Boróka, nem? Gyönyörű, természetes, majdnem szűz...