Az vajon miért van, hogy amint felemelem itthon a telefont, azonnal üvölteni kezdenek? Addig nem, de akkor rögtön. Pedig jó lenne nem összekeverni a magánéletet a munkával, jó lenne, ha az üzleti beszélgetésekbe nem hallatszana be a családom őrjöngése.
- Szervusz, csak azért hívlak, mert a busz miatt kellene tudnom, mi a véleményed a programról, amit elküldtem.
- Most olvasom, előbb értem haza, és lenne néhány kérdésem.
(Az ordítás itt még csak halovány vita, de én már érzem, hogy valami lesz, így bemenekülök a fürdőbe, az ajtót magamra zárom.)
- Igen, figyelek. Mondd csak!
- Szóval a szállás. Ezek a faházak ugye nem valami...
(Itt már nem hallok semmit, a kinti egyezkedés egyetlen pillanat alatt üvöltéssé alakult. Valami le is eshetett, hatalmas zuhanás. Mi a fene borulhatott fel?)
- Hogy a házak? Hát...ööö... nagyon jó házak. Voltam ott, igaz, nem most volt, de a célnak megfelelnek.
(Remélem, valami erre utalót kérdezett. Odakint Mr. Darcy is beszállt a csörtébe. Mély hangja megrezegteti a falakat. Lassan egy utcai tüntetés zajait vélem hallani, és reménykedek, hogy a telefonba nem szivárog be semmi.)
- Aha, aha, és azt az esti sütögetést...
(Mit akarhat a sütögetéssel? Egyetlen szavát sem hallom. Kizárt, hogy nem hallja ezt a ricsajt. Azt hiszem, iszonyú fényt vet rám, hogy a gyerekeim és a férjem állat módjára ordítanak a másik helyiségben... Ennek a nőnek nincs családja? Miért van ennél este 6 órakor ekkora CSEND???)
- Nos, talán jobb lenne, ha reggel beszélnénk. Van itt egy kis családi perpatvar.
- Igen, hallom. (A hangja elég fagyos. Felesleges volt arról álmodni, hogy ő kimarad ebből. Úristen! Hát a telefonnak épp a hallás a lényege!) Ha gondolod, reggel megbeszéljük.
Mire elbúcsúzunk, kint már nyugalom honol, a vihar úgy ment, ahogy jött, viszont amint újra megcsördül a készülék, a vita is kezdődik elölről.
És ez így van minden egyes alkalommal.
Azt már nem teszem hozzá, hogy mikor feladom, és leteszem a kagylót, akkor persze kirohanok, és mindenkinek leordítom az arcát, amiért nem hagyják, hogy fontos ügyeket intézzek el. Erre ők azt mondják (jó hangosan), hogy utálják, hogy folyton telefonálok. Mire én: Nem folyton, viszont ezek a beszélgetések súlyos pénzeket érnek. Ti azonban szétordítjátok őket, sőt, az életemet ordítjátok szét, és rendszeresen leégettek az emberek előtt.
Mindenki azt gondolja, hogy őrültek vagyunk.
Hát őrültek vagyunk mi?
Meg vagytok ti őrülve???
Vagy én őrülök meg egyszer?
4 megjegyzés:
Beszélgess velük úgy hogy kamuból nálad van a telefon.
vagy head-set?
:)) Figyelj ez nálunk is mindig így van! Sőt rendszerint egy vagy két gyerek bömböl is! Én meg ugye beszélek és beszélek és azt hiszik, hogy még a saját gyerekem sírása sem érdekel- gondolhatod...
Vagy amikor kiskutyáért jönnek hozzánk, a gyerekeimnek meg van tiltva, hogy kijöjjenek a házból:) holott minden kutyás képen hatalmas az idill kisgyerek-kiskutya-fű- fa virág... :), de olyankor megőrülnek és emelgetik és elejtik őket a leendő gazdik előtt. A múltkor Márkó ejtette le a kiskutyát a családja előtt, holott máskor még csak fel sem veheti. Szóval a gyerekeink mindig jó kis reklámot csinálnak nekünk ha tehetik.
:)
...odaért?
hohohó: Headset, ez jó. Azt hinnék, csak úgy magamban beszélek, és békén hagynának. :-)
Banyuc: Megnyugtató, hogy más is beég a gyerekei miatt időnként.
enigma: Igeeen, köszönöööm!
Megjegyzés küldése