2009. márc. 27.

Dráma

Hosszú hónapok munkája kezd talán beérni. Nem írtam a szakkörös gyerekekről jó ideje, ennek pedig az volt az oka, hogy eléggé kilátástalannak éreztem a helyzetet. Na igen, rég nem tanítottam már, és azóta sok dolog változott. Nehezen birkózom meg a rosszindulattal, a folytonos árulkodással, egymás piszkálásával, a minimálisnak sem nevezhető beszéd- és játékfegyelemmel. Mintha ez nem így lett volna régen. Vagy nem ennyire volt így...
De sebaj, félre bú, és nyafogás! Lassan alakulunk azért. A rengeteg közösségépítő játék kezdi meghozni a gyümölcsét. Iszonyatosan fárasztó nekik, de talán megtanulják egymást tisztelni, és ami a legfontosabb: figyelni egymásra.
Nem akarok itt unalmas pedagógus dumákkal vinnyogni, de tényleg nehéz. Annyira fel vannak pörögve, és szét vannak forgácsolódva a gyerekek, hogy képtelenek elmélyülni dolgokban. A játék unalmas, a beszélgetés unalmas, vibrálnak, kapkodnak, a figyelmük szerteszét hullik. Hozzáteszem, hozzám azok jönnek, akiket ez érdekel; értelmes gyerekek, érdeklődők, tehát nem az átlagos magyar iskolák képét mutatják, hanem annál egy szűrtebb, válogatottabb közösséget. De még így is...
Viszont ma... MA megtört a jég. Ma olyanok voltak, mintha közösség lennének. Ma tudtak figyelni egymásra. Talán most már könnyebb lesz.
Az iskolában integráció van. Az eddigi kisegítő iskolánkat kezdik felszámolni, és az ottani gyerekeket betették az átlagos osztályokba. Ennek köszönhetően kitört az anarchia. A tanárok hetente értekeznek, és keresgélnek valamiféle megoldásokat az őrületes magatartási problémákra- hasztalan.
A színvonal mélyrepülésre váltott.
Ha még ott dolgoznék, remek világ jönne rám. Jövőre egy pedagógust pszichológiára iskoláznak be, egyet pedig drámapedagógiára ( mióta eljöttem onnét, senki nem foglalkozik ezzel, pedig járható út lenne valamiféle emberi kommunikáció megmutatására). Ha még ott lennék, bizonyosan elmennék az egyetemre pszichot tanulni, hisz mindig is érdekelt az emberi lélek. Igen, igen, azt hiszem, jó pszichológus lennék. Jól tudok hallgatni. Értő hallgatás, ezt úgy hívják. Ezt is drámán tanultam. Mikor csak figyelmesen nézel valakire, hümmögsz nagyokat, meg ilyeneket mondasz: Tényleg? Nahát! Aha... ez csodát tesz az emberekkel. Több talán nem is kell nekik. Figyelni rájuk, és ha elmondhatják a bajukat, kicsit már meg is gyógyulnak.

2 megjegyzés:

enigma írta...

hű, tudnék én is mesélni...Kagan könyvét ismered?...Kooperatív tanulás...nagyon jó közöségépítő játékok vannak benne..nem mintha azt feltételezném, hogy te nem tudsz eleget, de hátha ezeket épp nem ...:)

Doris írta...

Ákosék kooperativan tanulnak, úgyhogy valamelyest belelátok. Nagyon jó! Drámával kombinálva szerintem csodát tenne.
Játékból meg sohasem elég. Ismerek rengeteget, de ez nem jelenti azt, hogy ne akarnék többet ismerni.

Related Posts with Thumbnails