Az általános

Most meg az általános iskolás osztálytalálkozónkat szervezzük. Nemrég újra bejutottam az iwiwre, s szent elhatározásom volt, hogy ha végül beenged a technika, biztos törölni fogom magam, de a sok semmitmondó levél között megtaláltam egy olyat is, ami pont erről szól, hogy valamikor nyáron akkor jöjjünk össze.
Próbáltam összeszedegetni az emlékeimet. Szóval két jelentős barátnőm volt azokban az években. Az egyik ugye a Judit, a másik pedig Anita. Ez egy éveken át tartó triumvirátus volt , amely arról szólt, hogy a háromból kettő mindig együtt, egy pedig kitúrva. Anitával együtt jártunk hegedülni, és rendszeresen vérre menően veszekedtünk. Volt, hogy hazafelé menet folyamatosan vertük egymást, de olyan is megtörtént, hogy az indulataink ott, a hegedű órán ragadtak el minket, és a padok közt csapkodtunk a vonókkal. Szegény tanárnő- igazi művészlélek, mélyen vallásos szépike- behívatta Anyukámat, hogy aggodalmát fejezze ki bimbózó agresszivitásunk felett. De azért kitartottunk egymás mellett.
Mikor most megtudtam a hírt, nekik kettőjüknek írtam az iwiwen át. Hm, Judit válaszra sem méltatott, de Anita felhívott rögtön, és tán a tavaszi szünetben találkozunk is.
Szóval ezt az iskolát mi avattuk. Akkor nyitották meg, mikor a lakótelep felépült. A sok kisdobos elözönlötte a kockaházakból, és elkezdte alakítgatni a hely szellemét.
Ott volt az Éva néni, első magyar tanárom, aki megalapozta az irodalom szeretetét bennem, Matild néni, aki azt mondta, kiváló a térlátásom. Azt sem tudtam, mit jelent (később elköltözött, s Baján, a fősulin lett konzulens tanárom. Az első osztálytalálkozónkra egy dermesztő novemberi estén az ő polskiján utaztunk, és megkért, hogy én vezessem az autót).
A legjobb srác az osztályban egyszer rettentően felbosszantott, azt hiszem, meg is ütött, én pedig jogos dühömben azt mondtam neki: dögölj meg. Az osztályfőnök meghallotta ezt, és persze megszidott. Aznap volt szülői értekezlet, nekem pedig egész délelőtt lelkifurdalásom volt, és féltem, hogy majd elmondja Anyának. Végül tanítás után odamentem a tanárnőhöz, és bocsánatot kértem. Azt mondtam, többé soha nem fordul elő (százszor mondtam azóta, és még többször gondoltam), Megbántam- ezt rebegtem szégyenkezve… ő meg már nem is emlékezett a néhány órával azelőtti esetre. Negyedikes voltam ekkor.
És mikor rajz órán hangosan megkérdeztem, hogy mi az a prostituált, mert hallottam az érettebb lányoktól, hogy használják ezt a szót, én pedig nem értettem egyáltalán. Akkor hetedikes, vagy nyolcadikos lehettem. M. néni megbotránkozott, hogy mennyire csúnyán beszélek, de nem mondta meg akkor sem, mit jelent, s még jó idő telt el, mire végre megtudtam, kiket is hívunk prostinak. Nyolcadikban Csilla festette magát egyedül, a belső szempillavonalra húzott mindig egy fekete csíkot, irigyeltem érte, hogy milyen érett, és nővére is van, aki odaadja neki a festékeket. Milyen jó annak, akinek nem csak egy idétlen öccse van! Azóta elismert képzőművész lett, gyönyörűen rajzolt már akkor is. És a festékhiányba is akkor szerettem bele, mert a Gy.- nek voltak a kezén, és a szája körül hófehér foltok, ő nagyon szenvedett miattuk, de nekem nagyon tetszett- különleges volt, egyedi, és- bár ezt nem tudtam így megfogalmazni- szexinek láttam a foltjait.
Manapság bejárok az iskolánkba, más a neve, nincs úttörőség, nincsenek ott a tanáraink sem. Az ajtók pirosak még mindig, a pedagógusok kedvesek, jönnek majd velünk kirándulni. Valahol a falakon megtalálnám a tablónkat, ha erősen keresném. Valahol ott nézek le félszegen én is a mostaniakra. Jaj, ha eszembe jut… csúnya, hosszú, későn érő Doris, aki a nagyijától elkunyerált benzinkutas kantáros nadrágban jár iskolába, mert az legalább érdekes. Nem jár mindenki rikító kék nadrágban, szocializmus van, kérem szépen, nincs divatolás, komoly erőfeszítés, ha valami olyat akarsz, ami nem átlagos. A kék nadrág nem az, és a hegedűt is meg kell tanulni úgy vinni, ahogy a nagyok. Nem csak úgy fogni, és tolni magad előtt, hanem betekerni a testtel párhuzamosan, álló helyzetbe, elegánsan. Úgy, szépen. És úgy tenni, mintha éppen úgy lenne jól minden, ahogy van. Valahogy elleplezni ezt az állandó zavart, és kisebbségi érzést, ami benned van itt, az utcán, mindenütt. Jó lenne olyan magabiztosnak lenni, mint a Matyi, akit az intői sem zavarnak, a Csilla, aki festi a szemét, a Judit, akinek vörös haja van, vagy a Györgyi, aki foltos.