Kamuznak!

Eddigi elveimet átlépve az elmúlt hetekben hírlevelek tömegére iratkoztam fel, hogy tanuljak. Ahonnét indultam, egyszerű képlet volt, ám olyan dolgokra bukkantam, hogy ma már képeznem kell magamat a gyerekek érdekében is, de azért is, hogy népszerűsítsem, ismertté tegyem az ötleteimet. Egyik weboldalról pattanok a másikra, ha eszembe jut valami, váltok, keresgélek. Az elvem az, hogy az eddigi gyakorlattal ellentétben most beengedek minden információt, és majd eldöntöm, melyikért leszek hajlandó fizetni. Azt gondolom, nincs időm arra, hogy a mások által már megszerzett tudást magam járjam ki, ha van lehetőség, és megtanulhatom őket. A hírleveleket teszt gyanánt válltam be. Aki ezekben értékelhető tudást ad, azzal majd tárgyalok tovább is.
Eddig nem találtam ilyet. Van azonban, amit megtanultam általuk. Hogyan lehet látszólag terjedelmes e- bookban hosszú oldalkon keresztül a semmiről írni. Hantázni, blablázni, süketelni, beetetni, rabolni a páciens idejét- türelmét elhitetve vele, hogy ebből majd bármit is profitálhat. Sorban hullanak ki a lehetséges csatornák, mert nyilván az ilyen hantázóknak egy forintot sem fogok utalni a másik, már nem ingyenes e- bookjukért, a tanfolyamukért, ami- az ő szavaikkal élve- forradalmian új tudáshoz juttatja az olvasót.
Nem hiszek nekik. Maradnak a könyvek, a tapasztalatok és az igazi tanfolyamok. A tudás azonban olyan víz, amely nagyon apró érként indul, s ha belegázolva követed, lassan úgy érzed majd, elsodor az árja. Duzzad egyre vastagabbra, mert egyre több forrás kapaszkodik bele és hizlalja erősebbre.
Pontosan ez az, ahonnét minden útkeresésemet elindítom. Ez az öröm dolgozik bennünk, mikor tanulunk. Ennek kellene a gyerekekben minden reggel zubogni, mikor elindulnak az iskolába. Mindig, mikor egyik könyvet veszem a másik után, arra gondolok, azt a megoldást kellene megtalálni, amivel ezt az eufóriát adhatnám át a gyerekeknek. Nem könnyű, mert rengeteg dologgal kell szembe menni. Ha a módszer működik is, ott a környezet ellenhatása: tanárok, iskolarendszer, stressz, szülők... igen, a szülők. Ahogy én magam is ellensége vagyok a saját elveimnek, mikor tudom, hogy mi az, amit nem kellene megtennem, mert káros, mégis megteszem. Nem mindig tudok megbirkózni az indulataimmal, elvárásaimmal, félelmeimmel.
Az egyik legfontosabb, amit megtanultam ezekben a hetekben: Hogyan NEM fogok majd hírleveleket írni a leendő feliratkozóimnak (bizony, két- három hét múlva indul a saját weboldalam!). Hogyan nem fogok e- bookot készíteni gyanútlan látogatóimnak. Bizonyos, hogy nem fogom az erőmet kamu rizsákra fecsérelni, hogy a leveleim a harmadik alkalom után a kukába kerüljenek. Minden, amiért most én küzdök, hamarosan elérhető lesz valódi tudásként. Emiatt azonban itt jóval kevesebbet vagyok, helyette tevékenykedek ITT, már egy egészen más rendszer szerint.