Kérdőjelek

Ej, hát megyek akkor önismereti tréningre. Ez már le van beszélve- még csak időpontokat kell találni, mikor azt az egy órát magamra szánhatom.
Na, akkor elmesélek valamit, ami miatt a bizalmatlanság bennem van az ilyesmikkel szemben:
Mikor Nagyfiam született, néhány hónap múlva egy picit megőrültem. Talán a felelősség tört rám túl nagy erővel, vagy valami más oka volt a sirámaimnak- ez azóta sem derült ki. Olyanoktól kezdtem félni, hogy majd meghalok valami miatt, és nem tudom felnevelni a gyerekemet. Féltem autóba ülni, és elég sokat sírtam. Érdekes válfaja ez a szülés utáni depressziónak, mivel nem a gyerek ellen fordultam, hanem inkább magam ellen. Őt féltettem rettenetesen.
Valaki ajánlott akkor egy "fantasztikus" terapeutát, aki majd meghallgat, ellazít, és segít, hogy átlássam a saját érzéseimet. Na, jó, elmentem (nagyon sok pénzért). Volt ott egy sezlony, szottyadt gyertya egy kávéscsésze alátéten, és persze ez a nő, aki meg akart menteni engem. Lefeküdtem az ágyra, kapcsolt valami zenét, égette a gyertyát, és kérdezett valamit. Én meg, mint a "hülyegyerek" bőgni kezdtem. Persze a nő nagyon büszke volt a tudományára, hogy micsoda erőket szabadított fel bennem, és mesélni kezdett- magáról. Lassan megnyugodtam, a nagy terapete meg csak darálta a magáét- magáról.
Gondolkoztam, mi a francot keresek itt? Minek jöttem ide, ha még a zenét se hallom jól ettől a libától? Nagyon mérges... nem, nem, úgy mondják tudományosan: frusztrált lettem, de persze nem szóltam semmit (mert akkoriban még nem volt ekkora pofám, mint most se- azért), csak kivártam a végét az egy órának, majd elhúztam onnét, és megoldottam a gondjaimat. Szépen benyeltem, és kivártam, míg elmúlik. Ahogy az összes azt megelőző, és azóta keletkező problémával is ezt tettem.
Mivel a mostani jelentkező valahogy egészen másképpen áll a dolgokhoz, mint az előző, így heti egy óra beszélgetést engedélyeztem magamnak. Azt mondja, most tanulta ezt a mentálhigiénét, és kell neki a gyakorlat, ezért nem is kér pénzt, csak beszélgetést (mondom, hogy nem kell semmit tennem, és időről- időre megtalálnak az érdekes emberek).
Szimpatikus, és bizalmat ébreszt bennem, ha valaki nem azonnal pénzről kezd beszélni egy ilyen helyzetben. Azt képzelem ugyanis, hogy akkor talán az elhivatottság is munkál benne. Én is így állok a legtöbb dologhoz (meg is van az eredménye- szegény vagyok, mint a templom egere), ezért az ilyen embereket kedvelem.

Jellemző, hogy már most azon szervezkedek, hogy majd milyen módon foglalkozhatok mozgásterápiával úgy, hogy valami pályázati lehetőséget kihasználva a gyerekeknek ne- vagy csak alig- kerüljön pénzbe, nekem mégis adjon annyi bevételt, hogy Bobit kivehessem az iskolából három évre legalább.
Úristen, most, hogy leírom ezeket, az jutott eszembe, hogy nem is csoda, ha kiborulok néha. Annyi dolog van, amiért kockázatot, felelősséget kell vállalnom nap mint nap... Nem nekem való ez! De ezek nélkül meg üres lenne az életem. Ez a nyomasztó, egyben szükségszerű nyugtalanság az első kérdőjel a fejem felett, amire választ kell találnom.