2010. aug. 15.

Lupus

Internetes kutakodásomnak köszönhetően felállítottam a diagnózist. A betegségem nagy valószínűséggel az SLE, mely névből megjegyzésre méltónak a LUPUS, azaz farkas kifejezést tartottam. Értelmezésem szerint a pokoli fájdalom, mely mindennap jelentkezik, csak épp soha nem lehet tudni előre, hogy hol, melyik ízületemben, valami összefüggésben áll ezzel az intelligens csúcsragadozóval.
Ez tetszik. Megfogható közelségbe hozza a rémisztő erővel jelentkező, ismeretlen rohamokat. Annál a tétovaságnál is szimpatikusabb saját meghatározásom, mint amit az ügyeletes orvos tanúsított pénteken (mikor már az autót sem tudtam vezetni a fájdalomtól, de hősiességemnek köszönhetően valahogy mégis hazajutottam). Szerinte millió (!!!) oka lehet az efféle ízületi panaszoknak. Talán gyulladás, vagy kullancs csípés, vagy a kutyaf...sza tudja, micsoda. Köszi. Az internet meg első három oldalon nem ad fel egyebet a tüneteimre, mint a lupust.

Menő betegség egyébként, mert autoimmun, tehát nem gyógyítható, csak kezelhető, és igazi XX. századi jelenség. Illene is hozzám, mert tudvalévő, hogy az SLE- s test önmaga felé fordul, és úgy végzi pusztító munkáját. Ez a fajta kíméletlenség amúgy is jellemző rám, így akár meglepődni sem kell, ha ezúttal profihoz méltóan teszem tönkre magam.
 
Szóval a diagnózist felállítottam, de miután a gyógyszereket, melyek a lassú (mozgásszervi) halált teszik elviselhetőbbé, csak receptre kaphatom meg, ezért időt kell szánnom egy alapos kivizsgálásra, amitől azért is félek erősen, mert úgy tartom, hogy minden kivizsgálás arra hivatott, hogy szembesítsen valami szörnyűséges betegséggel, valamint elvegye az időt más, fontos dolgoktól. Most éppen mitől is? Mondjuk, ma mennénk /megyünk/ Izsákra, ahol ismeretség okán egy kis madárgyűrűzési megfigyelés csusszant be lehetőségként, valamint fájdalommentes időszakaimban még álmodozok egy "menjünk Zamárdiba vonattal" kalandról, amit jövő hétre iktatnánk családilag.
Mikor jól vagyok, mindezek csábító közelségbe kerülnek, mikor azonban eljön a fájdalom ideje, akkor halálos félelem telepszik rám. Látom magam duzzadt ízületekkel, bénán feküdni a tévé előtt, miközben a gyerekeim otthagyják a remek iskoláikat, mert nem tudom segíteni őket, Atibi fájdalmas szívvel megválik tőlem, mert ebben az állapotban nem vagyok hasznos tagja a cégnek, a lakásunkat megeszi a kosz, és a mocsok, és már csak rántottát eszünk főtt étel gyanánt. Utóbbi jövőképek meglehetősen lehangolnak, arról nem is beszélve, hogy a tűsarkút is el lehet felejteni, mikor az embernek merevek a boka, és térdízületei. Marad a gyógycipő, és az öreges topogás. Te jó ég! Amíg nem írtam le, nem is gondoltam bele, milyen jövő vár rám! Most megyek, bőgök egy sort, aztán elrakom a sátrat, és gyakorlom, hogyan tudok "úgy látszani", mint aki egészséges. 2- re a Kolon tóhoz kell érnem madarakat fotózni.

6 megjegyzés:

Névtelen írta...

Köszi, hogy nem sértődtél meg és inteligens módon reagáltál: Reni

csakBea írta...

Ezt a lupust emlegetik folyton a Dr. Housban. (Vagy lehet, hogy te nem nézel tévét? )
Nekem is van egy ilyen flancos autoimmun betegségem (másfajta). Az orvos szerint ezt sokszor nem szokták észre venni az emberek, csak amikor már infarktust, vagy trombózist kaptak, esetleg elvetéltek. Úgyhogy én még örülhetek, mert volt egy tünetem, ami miatt rengeteg kivizsgáláson vettem részt, és mivel nem találtak semmit (mert ezenkívül teljesen egészséges vagyok),végül próba-szerencse alapon megnézték ezt is egy vérvizsgálattal.

Bodzás Vendégház írta...

Hasonló tortúrán esek át én is, egyelőre lupus nélkül. A nyavalya mindenképp egy hiányállapotra hívja fel a figyelmet, kinek-kinek arra, amire. Ez is a létünkhöz tartozik.

Kata írta...

Doris! Jobbulást, és drukkolok, hogy ez ne valami szörnyűség legyen!

Daniella írta...

Doris! Csatlakozom Levenához!!!
Puszi!!!

Angela írta...

Köcce, köcce, bizakodom én is. Természetesen mindig szörnyűségeket képzelek.
Mindenkinek együttérzés, aki hasonlókkal küszködik.

Reni: nem ment könnyen ez az inte...intelligens izé pedig. Gyakorlatilag egy tapló vagyok.

Related Posts with Thumbnails