Mesék

Bírom ezt a kezdő- kamaszos- nagyarcos próbálkozást. Azt mondja, hogy "ez" (tök mindegy most, hogy éppen mi) olyan zsííír, az Avatar meg szar. Így- e: szar. Meg a buddhisták hülyék. És a Koncz Zsuzsa egy ribanc (Jaj, még leírni is alig merem! Tudod, a művész tisztelete bennem /már/ dolgozik).
Jó fej különben a srác, a műveltsége pedig messze űbereli az enyémet, de most már tudom, honnét jön a fiamnak az a nyegle nagyképűsége, ami sokszor felbőszít. Most jön az, mikor majd a tőlem kapottal szembefordul, a példát pedig a barátok mutatják. Bele kell törődni, hogy nem a saját tanításaim hallom tőle.
Azért halkan megjegyzem, hogy a buddhizmus közel 3000 éves hitrendszer, ezzel együtt több millió ember életformája, így hát minimum egy minősítés nélküli elfogadást megérdemel (igyekszem nagyon tudományosan fogalmazni). Az Avatar pedig mese, ezért nem kell keresni mély mondanivalót benne (De lehet találni, ha akarunk. Én például azóta használom a "látlak téged" kifejezést, mióta a Na'viktól hallottam. Mindent elmond egy kapcsolatról.) Szóval mese. Egy álom, amibe beleképzelheted magad. Én például boldogan élnék a Pandorán, és repülnék félelmetes madarakon 100 méteres magasságokban. Ilyen mesékbe képzelem magam néha.
Hallgat. Nem tud mást, mivel a barátja anyja vagyok, ő pedig most itt vendég. Ebben a pillanatban pedig visszafojtott lélegzettel nézi az Avatart. Mesék kellenek akkor is, ha kinőjük a gyerekségünk.