A gyerekeim megjöttek a nyaralásból, én pedig sokadszor megállapítottam, hogy erősen hordozom magamon az állatvilágból megöröklött ösztönöket. Ismered azt a szabályt, hogy a madárfiókát, vagy bizonyos vadon élő állatok kicsinyét nem szabad megfogni, mert félő, hogy az anyjuk eltaszítja őket, ha megérzi az idegen szagot rajtuk. Én is ilyen vagyok, ha hosszabb ideig másutt vannak. Beengedem persze őket a házba, de tényleg nem érzem jól magam addig, míg a hajukon, ruhájukon érzem a "másik hely" illatát.
Egész este bújtuk egymást tegnap is. Szimatoltam a bőrüket, ölelgettem őket. Jól bekentem a testüket a saját szagommal.
Akkor aztán megnyugodtam. Hazaértek.
Reggel Bobival ülünk az autóban. A szélvédőt veri az eső, az ablakon árad be a kellemes hűvös.
Én: Hiányzott már nagyon ez az eső.
Bo: Nekem meg te hiányoztál.
3 megjegyzés:
Igazi jó farkasanya vagy.
Ezekszerint ez később is megmarad, sőt kiterjed, teljesen megértem! Mikor az enyémet túl sokan fogdossák össze, érzem a ruháján az idegenszagot, nem tetszik, belül anyaállatként morgok és kaffogok még meg nem fürdetem és tiszta ruhába nem öltöztetem.:)
M.M.: Farkas: Ez az igazi jó szöveg. Farkas- mama.
Gingkobiloba: Ez nem fog elmúlni. Talán, ha felnőnek, és saját falkát alapítanak. Akkor talán el tudja az ember fogadni a "másságukat".
Megjegyzés küldése